HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
AZ ŐSZ.
(Szeptember)
Már a’ víg szüretnek örűl minden ember,
Mellyel örvendeztet bennünket Szeptember.
Októbert olly formán bíztatja előre,
Hogy nektár lesz a’ bor, és máslás a’ lőre.
Setétűl a’ setét gohér a’ vesszőkön,
Barna színt vér vissza a’ többi szőlőkön;
A’ mellyeknek által világló kristályja
A’ nézőt már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
A’ veres bársonyba kevélykedő bakar.
A’ sárgálló almák, a’ piros körtvélyek
Le görbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Fája alatt hever a’ főtt berkenye,*
berekenye sh., em.
A’ kövér noszpolya, a’ borzas gesztenye.
Meg terhelte az ősz a’ fáknak ágait,
Vastagon rá fűzte gazdag áldásait.
Tsak az a’ baj, hogy már hűvösök a’ szelek,
Néha eggy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a’ Mértéket hogy Fébus el érte,
A’ napot az éjjel egyenlőnek mérte.

De még is barátom jer, ha ki sétálunk,
Az őszben is elég örömöt találunk.
Ha nints is olly pompás mint a’ víg kikelet,
De még is sok részben ditsekszik e’ felett.
Van édes szőlője, van szagos gyümöltse,
Mellyel a’ sétáló’ kebelét meg töltse.
Ha a’ szép virág is ollyan kedves maga;
Hát a’ gyümölts, mellynek íze is van ’s szaga?
Az ugyan ébreszti de tsak látásunkat,
Ez ízlésünket is, ’s véle szaglásunkat.
És így ha a’ tavasz a’ leg gyönyörűbb rész,
Az ősz meg leg jobb is, leg gyönyörűbb is lész.
Levegő ege is dél után enyhesebb,
A’ szent Mihály’ nyara most leg kellemesebb.
Van a’ hegyen eggy kis szőlőm és szilvásom,
Itt esik illyenkor leg szebb múlatásom.
De ha te sem sajnálsz vélem meg jelenni,
Ez a’ gyönyörűség kétszeres fog lenni.
Eszünk körtvélyt, almát, s’ barna gohérokat,
Nem irígylünk semmi rakott asztalokat.

Október.
Már hát el érkezett a’ víg Október is,
Melly után sohajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a’ víg szüret, ’s mustos kádja körűl
A’ szüretelőknek víg tábora örűl.
Mellybe hordogatja a’ meg-ért szőlőket,
Víg tántzal ’s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak tseppjeik,
Jó kedvel bíztatnak zavaros leveik.
A’ sajtó örvendő lármával tsikorog,
Oldalán a’ piros nektár zúgva tsorog.
A’ lutskos parasztok szurtos képpel járnak,
Néki néki mennek a’ tele sajtárnak.
Az idejit szűrik, isszák a’ tavalyit,
Jövő esztendőre tartják majd a’ mait.
Az újnak örűlnek, ’s ótól kurjongatnak,
Mert markokba telyes kulatsot forgatnak.
Tántorgó lábokkal és reszkető kézzel,
Még is sok hordókat tőltnek meg mustmézzel.
’S míg a’ zúgó léhón le felé foly a’ must,
Az alatt a’ hordó mellett isznak víg tust.
Haragszik a’ gyermek Bakhus a’ hordóba,
Míg eggy részét ki nem szedik a’ lopóba.
Mérgébe tajtékját*
tajtékjat sh., em.
túrja a’ szájára,
Ki üti fenekét, ’s el fut utóljára.

Kapj az általaghoz, ne szégyenld barátom,
Ne szégyenld; látd én is a’ számat nem tátom.
Gyönyörű munka ez, ha színte lutskos is,
Örömmel nyúl ehez a’ paszamántos is.
Még must korába is a’ bor víggá tészen,
’S minden reá-tartást a’ szívből el vészen.
Hát ha még férjfi kort érhet a’ hordóba,
’S mint királyi székbe ki száll a’ kantsóba?
Melly édesen pezseg! már előre látom,
Melly vígakká tészen ő akkor, barátom! –

Idvez légy Liéus, jóltévő Istenség!
Te tőled szívünkből fut a’ kedvetlenség,
Te a’ barátságot ’s örömöt érleled:
Légy jó! ím kezet fog az ember te veled.

November.
El jött már November’ didergő hónapja,
Hideg szele a’ fák’ ágait meg tsapja.
Meg halva el hullnak a’ sárga levelek,
Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
A’ zőld ligeteket ’s mezőket meg nyúzza.
Hideg eső tsorog tsepeg egész éjjel,
A’ fázékony Auszter havat is hány széllyel.
A’ borongós égnek sűrű felhőzése
Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.

Jer barátom, minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszéllgetésünkkel:
Van elég gesztenye, van elég noszpolya,
Van dió; mellyik kell? mind jó bor-kortsolya.
A’ gesztenye még is jobb lesz a’ diónál,
Rakással süssük majd itt a’ kandallónál.
Az az orros kantsó megint jár közöttünk,
Tudod mint tegnap is, mikor haza jöttünk.
Még ugyan a’ borom nem forrt ki egésszen,
De semmi; potomra minek heverésszen?
Most még jobban esik, mert édes valóba,
’S külömben sem látszik színe a’ kantsóba.
És ha az elsőtől még kedved nem dúzzad,
A’ másik kantsót is köröm hegyig húzzad.
Magam is így fogok te utánnad tenni:
Törik, szakad, még is vígan kell ma lenni.
Vígan ma barátom! és ha pitizálunk,
Mantziról is eggy két sort dallarizálunk.
’S ki tudja? hát ha még tántzot*
utzot sh., em.
is kell várni?
’S hatos minétet is fogunk ketten járni?
Neveted? de több is történhetik itt még:
Bolond az, barátom, a’ ki okos mindég!
Le kell a’ mord képet néha néha tenni.
’S ha ennyi hívságra nem fogunk is menni:
Jer legalább minden únalmat űzzünk el
Az új boron vídám beszéllgetésünkkel!