Nézd Julisom! melly vágyakodó bongással ügyekszik
aʼ Mádi bornak, két darázs,
mennyei balsamihoz!
Lejtegető lebegések utánn, ajakára repűlnek
aʼ mézpohárnak, szürcsölik
aʼ veszedelmes aranyt,
bátran ereszkedvén álnok síkjára, ʼs megázván
elvégre zsembes szárnyaik,
átölelik tüzesen
egymást. Már ez esik, társátúl vissza nyomatván,
aʼ híg halálnak, már amaz,
illatos enyve közé.
Játszani gondolnád őköt, szerelemre hevűlni
aʼ lépes áldomás utánn.
Ők pedig azt ügyelik,
mellyike éllyen meg, bátor révpartra kimászván
társának ázott vállainn?
mellyike bukjon alá?
Illyenek ám, Julisom! kik csak nyereségnek okáért
kötnek szerelmes frígyeket!
Egybekelések utánn
egymásʼ kincseihez férvén, aʼ mocskos irígység
megtántoríttya szíveket.
Szürcsölik aʼ gyönyörű
balsamokot mérték nélkűl, kiki mostoha szemmel
nézvén az édes kelyheket,
mellyeket ínnye szerínt
élő társa ürít, ʼs ha talán köz örömre fakadni,
ʼs egymásʼ ölében látszanak
mennyei szívlebegést
érzeni némellykor, még csüggedezéssek alatt is
mind azt arányzák gondgyaik,
mellyik eredgyen előbb,
kincsmaradéki utánn pihegő társának ölébűl,
mély gyásszal átvontt hintajánn,
érdemes őseihez?