Ama hires hárfás, ki még a köszálakot is tántzra inditotta hárfa-pengetésével, minekutánna Eurydice hitvesse a kigyo-csipés által üdönek elötte meg halálozott, énekéhoz kaptsolt hárfázásával meg nyerte Plutótúl, hogy Eurydicét visza hozhassa az életre, de olly szerrel, hogy árra mindaddig ne tekéntsen, még pokolnak tartományiból edgyütt ki nem jutnak: meg igirte ugyan, de meg szegte Orpheus a hitet, azért hitvesse ujjra el ragadtatott, kihöz azután Orpheus így szollott:
3/4, C-dúr, Largo.
A Történetet lásd bövebben Ovidiusnál L. 10.
Metam. Fab. 1. és Virgiliusnál L. 4. Georgicorum.
Költ 1774dikben* [A dátum sötétebb tintával való későbbi, valószínűleg az Énekek-kézirat I. csomójának lejegyzésével egyidejű betoldás.]
Ah ujra el hagysz Eurydice!
Egyetlen kincsem! El tünsz elölem Eurydice!
Jaj! mit vétettem néked? kegyetlen!
hogy szép prédámot, most nyert tárgyamot néztem hirtelen?
Hidd el; ortzádnak szép fénnye,
deli testednek ép termete
vonta tekintetemet ezen hitszegésre:
Eurydice! ne fuss Eurydice!
Mit használ immár hárfám érdeme!
hangja lantomnak lesz fájdalmimnak örök eszköze.
Plutonak szivin nyert gyözedelem
lesz életemnek, árva szivemnek örök gyötrelem:
Ah Egek! ti keservemre
ha lehet, illy esetemre,
kérlek bús szivemnek indullyatok gyötrelmére:
Eurydice! álly meg Eurydice.
Könyves Záportúl
* Zaportul [em.]
el ázik ortzám;
zokogásimtúl szavammal edgyütt
meg némúl hárfám;
ásgattya szivem oránkint sirját;
hivséged nélkül nem láttya többé volt boldogságát:
Ah még egyszer deli képedet
mutasd kérlek szép termetedet;
Jaj! el viszed magaddal a leg drágább kincsemet:
Eurydice! ah szép Eurydice!