Versio correcta.1
Versio Káldiana.
XLI. Zsoltár
1. Végig, a’ Kóre fiainak értelem.
2. A’ mint kivánkozik a’ szarvas a’ vizek kút-fejeihez: úgy kivánkozik a’ lelkem te-hozzád Isten.
3. Szomjúhozott a’ lelkem az erös élö Istenhez: mikor megyek-el, ’s jelenem-meg az Isten ortzája-elött?
4. Az én köny-húllatásim kenyereim vóltak nékem éjjel, és nappal; midön mondgyák naponként nékem: Hol vagyon a’ te Istened?
5. Ezekröl meg-emlékeztem, és kiöntöttem magamban a’ lelkemet, mert által-megyek a’ tsodálatos hajlék helyéhez, mind az Isten házáig. Az örvendezés, és hálá-adás szavában: a’ vigan-lakozó zengése.
6. Miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabadítója, és én Istenem.
7. A’ lelkem meg-háborodott bennem; azért meg-emlékezem rólad a’ Jordán földéröl, és Hermoniimról a’ kitsiny hegyröl.
8. A’ mélység a’ mélységet hija, a’ te ég-szakadásidnak zúgásában. Minden magasságid, és habjaid által-mentek rajtam.
9. Nappal parantsolta az Úr az ö irgalmasságát: és éjjel az ö énekét. Nálam az én imádságom ez én életemnek Istenéhez.
10. Mondom az Istennek: Én oltalmazóm vagy. Miért feletkeztél-el rólam? és miért járok szomoruan, midön engem az ellenség sanyargat?
11. Midön öszve rontatnak a’ tsontyaim, szidalmaznak engem az én háborgató ellenségim. Midön naponként mondgyák nékem: Hol vagyon a’ te Istened?
12. Miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabadítója, és én Istenem.
XLII. Zsoltár
1. Itélly-meg engem Isten, és itéld-meg ügyemet a’ gonosz nemzetség-ellen, a’ hamis és álnok embertöl ments-meg engem.
2. Mert te vagy Isten az én reménségem: miért vetettél-meg engem? és miért járok szomorúan, midön engem az ellenség sanyargat?
3. Botsásd-ki világosságodat, és igazmondásodat: azok hordoztak engem, és a’ te szent hegyedre hoztak, és a' te hajlékidba.
4. És bé-mégyek az Isten óltárához: az Istenhez, a’ ki ifiúságomat vidámittya.
5. Hálát adok néked a’ tzitarán o Isten, én Istenem: miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabaditója és én Istenem.
XLI. Zsoltár
Kóré’ fiainak éneke, a’ Musikamesternek.
2. Valamint a’ szarvas forrásvíz utánn esdeklik;
úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
3. Az Istent, az élő Istent szomjazza lelkem.
Mikor jelenhetek meg ismét az Úrnak színe előtt?
4. Könyhullajtásom lett táplálékom éjjel nappal,
mióta egész nap azt kérdezik tőllem: hol van a’ te Istened?
5. Reped szívem, ha meggondolom,
mint mendegéltem hajdan az ünneplő sokaság között
az Úr házába dücsőítő énekszóval.
az ünneplő sereg köztt.
6. Mit keseregsz lelkem?
mit szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.
7. Búbánattal epeszt engemet szívem, én Istenem!
mikor itt a’ Jordán’ partyainn,
Hermonnak bércze mellett, a’ Kis Mitzar hegynél eszembe jutsz.
8. Valamint egymást űzik a’ mélységbe amott a’ habok,
a’ csatornák zúgva leomlanak:
úgy rontanak rám zúzó habjaid;
úgy zúgnak árjaid át rajtam.
9. De nappal még is el nem hágy engem’ az Úrnak irgalma;
éjjel pedig mellettem van éneke,
mellettem a’ könyörgés élő Istenemhez.
10. Imígy szóllítom én meg őtet:
„Kőszálam! miért felejtesz el te en[192]gemet?
mért kell az ellenségtűl lenyomva gyászban járnom?”
11. Óh! miként szaggattya minden csontyaimot,
mikor nyomorgatóim csúfolódván,
egész nap kérdezik tőllem; hol van a’ te Istened?
12. Mit keseregsz lelkem?
mit szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.
XLII. Zsoltár
1. Itélly meg engem’ Istenem!
’s válaszd meg a’ gonosz nép ellen ügyemet;
a’ fordúltt szívű és álnok embertűl ments meg.
2. Hisz az én erős oltalmam te vagy. Mért hagytál el tehát?
mért kell az ellenségtűl lenyomva gyászba járnom?
3. Óh! Küld el világodot, küld el igazságodot;
hadd vezérellyenek engemet vissza szentségednek hegyére,
a’ te lakásidba:
4. hogy az Istennek oltárához járúlhassak,
örvendezésemnek Istenéhez,
és hogy hárfámmal téged’, Istenem! dicsérhesselek.
5. Mit keseregsz lelkem?
Minek szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.