A |
1822 B |
|---|---|
A’ héber szót némellyek Didascalicumnak, Tanító Ódának fordíttyák a’ héber gyökérbűl, secundari, prosperari. I. Samuel. 18. v. 30. mellynek Pihel conjugatiója héber annyi, mint intelligere fecit; de mások általlyában csak éneknek, versnek nevezik. A’ tanító versnek neve nem látszik a’ 41. Zsoltárra illeni; melly foglalattyára nézve inkább lyrico-elegiacum, avvagy lantos siralom, mint didascalicum.
Ama’ Levíták közé, kikre Dávid a’ nyilvánvaló Isteni szolgálatnál Szion’ hegyénn a’ szent énekeket bízta (I. Kronika. VI. 31. és köv.] Kórénak vagy Korachnak maradékai is tartoznak. (I. Kron. IX. 19. 31.) Többen közűllök a’ Poézisban jelesebbek lévén, egynehány Zsoltárt írtak, úgymint a’ 41. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 83. 84. 86. 87. mellyek magokot a’ gondolatoknak felsége, a’ nyelvnek repte, és az érzékenységeknek elevensége által szembetűnőképen megkülömböztetik. Ezek közűl a’ 41dik a’ következendővel eredetiképen eggy egészet tett, ammint ezt mind a’ kettőnek foglalattya, beszédmódgyai, ’s több Zsidó kézírások bizonyíttyák, mellyekben eggy Zsoltárban öszvefüggesztve vannak.
Nagyon hihető, hogy e’ Zsoltár akkor íratott, mikor Dávid Abszalom elől magát elrejtvén, valamelly fő ünnepnél jelen nem lehetett, mellyre a’ Zsidó férjfiak mindenünnen Jerusalembe költöztek, hogy Szion’ hegyénn a’ frígynek szekrénnye előtt az Istent megtisztellyék. (Moys. 2. Könyv. 34. Rész. 23. és 24. v. és 5. Könyv. 16. R. 16. v.) Az istenfélő Király, ki a’ religyióért olly különösen buzgott, nagyon epekedhetett bizonnyára, hogy ezen Isteni szolgálatnál meg nem jelenhetett. Ez adott a’ Korachitáknak vagy közűllök valamellyiknek alkalmatosságot arra, hogy e’ Zsoltárt írja; melly azutánn vagy azonn ünnepnél, vagy üdővel e’ szerncsétlen esetnek emlékezetére, és általlyában a’ végbűl is nyilván énekeltetett, hogy a’ népet istenes érzeményekre gerjessze.
A’ Szerző e’ Zsoltárban, nemn annyira saját mint inkább Dávid’ nevében, jelesen rajzollya az Istenhez való szíves kívánkozást, mellyel az Istent Szion’ hegyénn tisztelni ohajtotta. A’ szelíd átmenetelek a’ fájdalombúl és esdeklésbűl a’ szívnyugtató vígasztalásra az érzékeny szívet hathatósan megérdeklik, és ama’ mély Isteni tisztelet, és a’ Religyióhoz való ragaszkodás, mely e’ Zsoltárban uralkodik, ezt bizonnyára a’ legjelesebb Zsidó költemények közé helyezteti.
1.)
1. Kóré’ fiainak éneke, a’ Musikamesternek.
2. Valamint a’ szarvas forrásvíz utánn esdeklik;
úgy kívánkozik lelkem Hozzád, Istenem!
3. Az élő, az erős Istent szomjazza lelkem.
Mikor jelenhetek meg ismét színe előtt?
4. A’ sírás táplálékom éjjel nappal,
midőn egész nap kérdik tőllem: hol van Istened?
5. Eltikkad lelkem, ha meggondolom,
mint mentem hajdan többekkel az Úr’ házába,
dücsőítő ’s háláló énekszóval,
az ünneplő sereg köztt.
6. Mit süllyedsz búbánatba lelkem?
Minek szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
mint üdvözítő Istenemet!
2.)
7. Bánattal tikkaszt lelkem engemet, én Istenem!
midőn eszembe jutsz itt Jordán’ partyainn,
Hermonnak bércze mellett, a’ Kis Mitzhar hegynél.
8. Mint ott a’ mélyre egymást űzik a’ habok,
hol zúgva omlanak le a’ csatornák;
úgy rontanak rám zúzó habjaid;
úgy zúgnak árjaid át rajtam.
9. De nappal még is el nem hágy az Úr’ irgalma;
és éjjel mellettem van éneke,
mellettem a’ könyörgés élő Istenemhez.
10. Imígy szóllítom én meg őtet:
„Kőszálam! miért felejtesz el Te engem’?
mért kell az ellenségtűl eltiporva gyászban járnom?”
11. O! mint szaggattya minden csontomot,
mikor nyomorgatóim csúfolódván,
egész nap kérdik tőllem; hol van Istened?
12. Mit süllyedsz búbánatba lelkem?
Minek szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
mint üdvözítő Istenemet!
3.)
A’ XLII. Zsoltár.
1. Itélly meg engem’ Istenem!
’s válaszd meg a’ gonosz nép ellen ügyemet;
a’ fordúltt szívű ’s ál embertűl ments meg.
2. Erős oltalmam Te vagy. Mért hagytál el engem’?
mért kell az ellenségtűl eltiporva, gyászba járnom?
3. O! Küldgy világot, igazságot!
Ezek vezérellyenek szent hegyedhez,
ezek lakásidhoz meg vissza engemet.
4. Hogy az Isten’ oltárához járúlhassak,
örvendezésem’ Istenéhez,
’s hárfámnak hangja mellett téged’ Istenem!
szent énekemmel dicsérhesselek.
5. Mit süllyedsz búbánatba lelkem?
Minek szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
mint üdvözítő Istenemet.
|
Versio correcta.1
Versio Káldiana.
XLI. Zsoltár 1. Végig, a’ Kóre fiainak értelem. 2. A’ mint kivánkozik a’ szarvas a’ vizek kút-fejeihez: úgy kivánkozik a’ lelkem te-hozzád Isten. 3. Szomjúhozott a’ lelkem az erös élö Istenhez: mikor megyek-el, ’s jelenem-meg az Isten ortzája-elött? 4. Az én köny-húllatásim kenyereim vóltak nékem éjjel, és nappal; midön mondgyák naponként nékem: Hol vagyon a’ te Istened? 5. Ezekröl meg-emlékeztem, és kiöntöttem magamban a’ lelkemet, mert által-megyek a’ tsodálatos hajlék helyéhez, mind az Isten házáig. Az örvendezés, és hálá-adás szavában: a’ vigan-lakozó zengése. 6. Miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabadítója, és én Istenem. 7. A’ lelkem meg-háborodott bennem; azért meg-emlékezem rólad a’ Jordán földéröl, és Hermoniimról a’ kitsiny hegyröl. 8. A’ mélység a’ mélységet hija, a’ te ég-szakadásidnak zúgásában. Minden magasságid, és habjaid által-mentek rajtam. 9. Nappal parantsolta az Úr az ö irgalmasságát: és éjjel az ö énekét. Nálam az én imádságom ez én életemnek Istenéhez. 10. Mondom az Istennek: Én oltalmazóm vagy. Miért feletkeztél-el rólam? és miért járok szomoruan, midön engem az ellenség sanyargat? 11. Midön öszve rontatnak a’ tsontyaim, szidalmaznak engem az én háborgató ellenségim. Midön naponként mondgyák nékem: Hol vagyon a’ te Istened? 12. Miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabadítója, és én Istenem. XLII. Zsoltár 1. Itélly-meg engem Isten, és itéld-meg ügyemet a’ gonosz nemzetség-ellen, a’ hamis és álnok embertöl ments-meg engem. 2. Mert te vagy Isten az én reménségem: miért vetettél-meg engem? és miért járok szomorúan, midön engem az ellenség sanyargat? 3. Botsásd-ki világosságodat, és igazmondásodat: azok hordoztak engem, és a’ te szent hegyedre hoztak, és a' te hajlékidba. 4. És bé-mégyek az Isten óltárához: az Istenhez, a’ ki ifiúságomat vidámittya. 5. Hálát adok néked a’ tzitarán o Isten, én Istenem: miért vagy szomorú én lelkem? és miért háborgatsz engem? Bizzál az Istenben, mert még hálát adok néki: az én ortzám szabaditója és én Istenem. XLI. Zsoltár
Kóré’ fiainak éneke, a’ Musikamesternek.
2. Valamint a’ szarvas forrásvíz utánn esdeklik;
úgy kívánkozik lelkem tehozzád, Istenem!
3. Az Istent, az élő Istent szomjazza lelkem.
Mikor jelenhetek meg ismét az Úrnak színe előtt?
4. Könyhullajtásom lett táplálékom éjjel nappal,
mióta egész nap azt kérdezik tőllem: hol van a’ te Istened?
5. Reped szívem, ha meggondolom,
mint mendegéltem hajdan az ünneplő sokaság között
az Úr házába dücsőítő énekszóval.
az ünneplő sereg köztt.
6. Mit keseregsz lelkem?
mit szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.
7. Búbánattal epeszt engemet szívem, én Istenem!
mikor itt a’ Jordán’ partyainn,
Hermonnak bércze mellett, a’ Kis Mitzar hegynél eszembe jutsz.
8. Valamint egymást űzik a’ mélységbe amott a’ habok,
a’ csatornák zúgva leomlanak:
úgy rontanak rám zúzó habjaid;
úgy zúgnak árjaid át rajtam.
9. De nappal még is el nem hágy engem’ az Úrnak irgalma;
éjjel pedig mellettem van éneke,
mellettem a’ könyörgés élő Istenemhez.
10. Imígy szóllítom én meg őtet:
„Kőszálam! miért felejtesz el te en[192]gemet?
mért kell az ellenségtűl lenyomva gyászban járnom?”
11. Óh! miként szaggattya minden csontyaimot,
mikor nyomorgatóim csúfolódván,
egész nap kérdezik tőllem; hol van a’ te Istened?
12. Mit keseregsz lelkem?
mit szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.
XLII. Zsoltár
1. Itélly meg engem’ Istenem!
’s válaszd meg a’ gonosz nép ellen ügyemet;
a’ fordúltt szívű és álnok embertűl ments meg.
2. Hisz az én erős oltalmam te vagy. Mért hagytál el tehát?
mért kell az ellenségtűl lenyomva gyászba járnom?
3. Óh! Küld el világodot, küld el igazságodot;
hadd vezérellyenek engemet vissza szentségednek hegyére,
a’ te lakásidba:
4. hogy az Istennek oltárához járúlhassak,
örvendezésemnek Istenéhez,
és hogy hárfámmal téged’, Istenem! dicsérhesselek.
5. Mit keseregsz lelkem?
Minek szorongatsz engemet?
Bízz az Istenben!
Dicsérem én még őtet,
üdvözítő színének látásáért.
|