HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’ XLVIII. Zsoltár.
Audite haec omnes gentes.
A’ világi gazdagságnak mulandósága.
E’ Zsoltárnak themája utólsó versében foglaltatik, és abbúl áll, hogy a’ mulandó szerencsébűl, a’ világi javakbúl, jámborság és jó erkölcs nélkűl, nem állhat a’ valóságos boldogság. Fontossága e’ tanító műdarabnak arra birta a’ Szerzőt, hogy a’ 2. verstűl fogva az 5ig ünnepi bemenetelet tegyen elejébe. Azutánn a’ 6–20. versig a’ világi hatalomnak és kincseknek mulandóságát rajzollya; végtére pedig a’ 21. versben csak az erkölcsöt állíttya valóságos jónak, melly utánn az ember méltán esdeklik. (Máthé V. 19. 20. Lukács XII. 15–21.)


1. A’ Musikamesternek, Koré’ fiaitúl, eggy Zsoltár.
2. Hallyátok ezt, valamennyi népek!
Mindnyájan e’ világ’ lakói figyelmezzetek!
3. Nagyok és al rendűek,
szegények, és tik gazdagok!
4. Szám bölcsességet beszéll;
okos tanítást forral szívem.
5. Felséges ének tünt fülembe.*
Zsk2, 256b: <5. Fülem felséges éneket> / 5. Felséges ének tünt fülembe.
Hárfámonn nyilatkoztatom ki titkomot.
6. Mit féllyek én a’ mostoha üdőkben,
ha tán az üldözés körűl vesz?*
Zsk2, 256b: ha tán az üldözés körűl vesz engemet?
7. Azoktúlë, kik kincseikben bíznak,
’s nagy gazdagsággal dücsekednek?
8. Mást senki meg nem menthet a’ haláltúl;
váltságot az Istennek érte nem fizethet.
9. (Az életnek nagy ám az ára;
soha azt meg nem szerezheti.)
10. hogy éllyen mind örökké,
’s a’ holttak’ országát ne lássa.
11. De látni fogja! szintúgy elhal a’ bölcs,
ammint az esztelen az ostobával elvesz:
másoknak haggyák kincseket mindnyájan.
12. Kívánnyák ők ugyan, hogy házaik örökké tartsanak;
nemzetrűl nemzetre lakásaik,
’s hogy híres helységek visellyék neveket.*
Zsk2, 256b: <’s hogy földgyeik neveket visellyék> / ’s hogy híres helységek visellyék neveket.
13. De földi fénnyében meg nem maradhat az ember:
hasonló lévén a’ baromhoz, melly levágatik.
14. ’S még sem haggyák el esztelen reménnyeket;
’s maradékaik szintarra vágyakodnak.
15. Pedig juhok gyanánt tetenek a’ setét gödörbe*
Zsk2, 256b: Pedig juhok gyanánt tetenek a’ setét <sirokba> gödörbe
hol rajtok a’ halál uralkodik.
A’ jámborok sírhalmaikra hágnak reggel,
’s hatalmas fénnyeket letépi a’ halál.
16. De az Isten megment a’ halál’ kezétűl engem’,
mert oltalmába vesz.
17. Ne félly tehát, ha eggy ki gazdagságot gyűjt,
’s házának dücsősségét gyarapíttya.
18. Mert semmit ő, ha meghal, el nem visz magával;
a’ sírba fénnye le nem száll utánna.*
Zsk2, 257a: a’ sírba fénnye le nem száll <megy> utánna.
19. Bármelly boldognak tartsa ő magát, még él;
bár mint dicsérjenek, hogy jól élsz, tégedet;
20. csak el kell még is menned, őseid’ sorához,
azokhoz, kik napfényt nem látnak mindörökké.
21. Ki földi fénnyel bir, és bölcsen élni nem tud,
hasonló a’ baromhoz, melly levágatik.