Dávid az Istenben, úgymint az embereknek igaz bírójában bízik, mikor neki jó baráttyai azt javasollyák, hogy magányos hegyek közé rejtekbe költözzön. E’ Zsoltár amaz üdőkbe tartozik, mikor ellenségei Saul’ udvarában élete utánn kezdettek incselkedni.
A’ Musikamesternek. Dávidé.
1. Az Úrban bízok én,
hogy mondhattyátok nekem:
„menekedgy madár gyanánt a’ hegyre!
2. mert ím! a’ rosszak megfeszítik íjjokot,
a’ nyilt az idegre igazíttyák,
hogy a’ setétben a’ jószívűekre lökjék.
3. Le vannak a’ védgátok rontva;
* Zsk2, 260b: Le vannak <rontva> a’ <talp>védgátok rontva;
a’ jámbor mit tegyen?”
4. Az Úr szent templomában,
az Úr a’ mennyben székénn ül.
* Zsk2, 260b: az Úr <mennyekben> a’ mennyben székénn ül.
Szeme lát, ’s tekintete az embert átvisgállya.
* Zsk2, 260b: <Szeme lát, ’s az ember’ fiait> / Szeme lát, ’s tekintete az embert átvisgállya.
5. Áthattya ő a’ jámbort úgy, mint a’ gonoszt;
’s a’ rossznak kedvellőjét gyűlöli.
6. A’ bűnösökre villanatot, tüzet, kénkőessőt szór;
* Zsk2, 260b: A’ bűnösökre villanatokot, tüzet, és kénkőessőt szór; <kénkő, tűz és villámessőt küld> [A villanatokot, tüzet, és kénkőessőt szór; korrektúrajellel beszúrva.]
parázslehellet omlik kelyheikbe.
7. Mert Jehovah igaz, ’s az igazságot szereti;
a’ jámborhoz fordúlnak arczai.