HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Verseghy Ferenc művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
A’
Magyar Hárfásnak
részént Aglájábúl vett, részént
újjonnan szerzett
Énekey
Fortepiánóra
Első Szakasz

A’
Pestvármegyei
Magyar
Kisasszonyoknak
illendő tisztelettel ajánlya
a’
Szerző

Pestenn,
Eggenberger Jósef Könyvárosnál
1807


[102.]
No. 2.
Eggy kemény szivű Széphez.
2/4, G-dúr, Lassacskán
66. dallam



ugrás a szövegforráshoz
Szánd meg sorsomot
végezd kínomot!
Eggy parányi salygatással
eggy érzékeny kéz nyomással,
enyhitsd olthatatlan lángomot.

Érted hervadok
érted fonnyadok!
Fénnye nélkűl szép szemednek,
bájja nélkűl hű szivednek
mint aʼ szomjú rosa el halok.

Nem találsz te hűbb szeretetet,
nem enyimnél hűbb tiszteletet.
Érted csüggök,
tőlled függök.
Ah ne hadd el veszni hűvedet.

Mi hasznod ha szenvedek,
hűs siromba süllyedek?
Ah! eszedbűl,
jó szivedbűl
el nem tűnhetek.

Aʼ föld nem ront engemet,
szét bontván hűltt testemet.
Siránkozni,
sohajtozni
várd el lelkemet.

Bár akkor mély bánatod,*
bánadot [em.]
ne vallya bús szózatod,
hogy én voltam,
még fenn voltam,
leg hűbb pásztorod.





[103.]
No. 5.
Bacchus’ dicsérete. Borozó Ének.
2/4, F-dúr (A’ Kar), d-moll (Solo), Léptetve
67. dallam



ugrás a szövegforráshoz
Aʼ Kar.
Nincs Bacchusnál a nagy égben
emberségesb istenség.
Nálla nélkűl nincs inségben
szivtágitó könnyebbség.
Zeusz ʼapjoknak nagy vendégi
ásitoznak, alszanak,
még Bacchusnak nedvességi
jókedvet nem gyújtanak.
Ő aʼ földi vigságoknak
lelkesitő gyámola,
ő a társos asztaloknak
gond széllesztő angyala.

Minore (1.) Solo.
Mérges Zeusznek mennydörgése
csak rémiti szivünköt;
Tűz nyilának vak lökése
gyújtya, rontya földünköt.
Farsang szörű maskarákban
üldözvén aʼ szépeket,
nyögni haggya rút igákban
aʼ leg ... népeket.
Még kegyetlen Marsnak karja
tűzzel vassal látogat,
sʼ itt az emberséget marja,
ott meg tronust irtogat.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál stb.

2. Solo.
Júno Asszony tűkörénél
arra tűzi gondgyait,
mint forgassa fel férjénél
aʼ világnak dolgait?
Öszve fűzvén eggy igába
aʼ kétféle sziveket
dúzsnak, pórnak hajlékába
hinti aʼ keserveket.
Vénus addig szét csábittya
aʼ szerelmes párokot,
sʼ búval bajjal nyomorittya
bajnokinn aʼ bájokot.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál sat.

3. Solo.
Ámor sáhba rejtett szemmel
lődözvén szét nyilait,
meg vegyíti gyötrelemmel
aʼ szerelmekʼ bájjait.
Itt eggy szépet meghóditván,
jó nevére fótot tűz.
Ott eggy vénet elbódítván,
langy tüzébűl csúfot űz.
Még Vulkánus műhelyében
sokkal rosszabb nyilt kohol
mellyel minket vak mérgében
Zeusznek kénnye járomol.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál stb.

4. Solo.
Bölcs Apollo szűz húgával
fényt akarván gyujtani,
ép eszünköt nagy lángjával
agyon szokta fojtani.
Agg músái tar dalokkal
koldúlgattyák pénzünköt,
sʼ jól lakhatván, bölcs harczokkal
háborgattyák kedvünköt.
Plúto addig ásogattya
földünkbűl aʼ kincseket,
sʼ rút bűnökre csábitgattya
velek aʼ kis lelkeket.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál stb.

5. Solo.
Szép Diána hűs berkekben
űzögetvén vadgyait,
műkerűlő rejtekekben
tölti túnya napjait.
Lesre kűldvén sok kutyákkal
aʼ faluknak szépeit,
aʼ honőrző Pásztorkákkal
titkon űzi kéjjeit.
Még friss Hermes várasinkot
or csürhével lepgeti,
sʼ kinnal szerzett tárjainkot
éjjel nappal véseti.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál stb.

6. Solo.
Aʼ mit eʼ sok istenségnek
fel nem dúlnak kénnyei,
nem haggyák az emberségnek
azt Szaturnusʼ bélei.
Felfalván aʼ nagy tölgyfákot,
kőszirtekkel birkozik,
sʼ megrontván az érczmunkákot
országokkal töltözik.
Végre legszebb Szépeinknek
ránczba szedvén arczait
bajjal töltött életinknek
felkonczollya napjait.

Aʼ Kar: Nincs Bacchusnál stb.





A’
Magyar Hárfásnak
részént Aglájábúl vett, részént
újjonnan szerzett
Énekei
Fortepiánóra.

Második Szakasz.

Kesseleőkeői
Majthényi Anna
Kisasszonynak
illendő tisztelettel ajánlya
a’
Szerző.

Pestenn,
Eggenberger Jósef Könyvárosnál.
1807.



[104.]
No. 1.
A’ haldokló Legény.
2/4, C-dúr, Lassacskán
68. dallam



ugrás a szövegforráshoz
Óh! melly szörnyek kínnyaim,
móta eggyért lángjaim
vésdegélik mellyemet,
gyötrik szívemet.
Eggyért aʼ ki nem szeret
ʼs pittyedtt szájjal megnevet,
nőni látván senyvemet,
fogyni éltemet.
Illy kegyetlen tigrisért,
érzéketlen lélekért
én többé nem sorvadok.
Inkább meghalok.

Ammint tellyes voltomot,
minden boldogságomot
jégszívének szenteltem,
mellyet tiszteltem;
Kétes mosolygásokkal,
gúnyos térgyhajtásokkal
vette szívességemet,
fontos frígyemet.
Illy tüzetlen állatnak,
háladatlan fajzatnak
én többé nem hódolok!
Inkább meghalok.

Ő azóta már kerűl,
már meg hozzám úgy repűl,
mintha hinné kínomot,
szánná sorsomot.
Bánatimban felderít,
jó kedvemben háborít.
Egyszer kérlel, hiteget,
másszor sérteget.
Illy kétséges járomban,
szemfényvesztő álomban
én többé nem tikkadok!
Inkább meghalok.

Aʼ minap egy dús legény
nyalka, mint aʼ vad belény,
kéregette lánczait,
vítta sánczait.
Ő szemébe salygatván,
ʼs újjait megnyomgatván,
még aʼ hold lesüllyedett,
karjánn csüggedett.
Illy futékony elmének,
állhatatlan lepkének
én többé nem áldozok!
Inkább meghalok.

Felkeresvén házában,
haragomnak lángjában
mind szemére forraltam,
aʼ mit fájlaltam.
Tartsd meg mondám, szívedet,
ʼs add hitetlen kezedet,
másnak, aʼ ki nem szeret,
ʼa titkon megnevet.
Én ezentűl kedvedért,
tétovázó kényedért
szarvakot nem hordozok!
Inkább meghalok.

Ő egy töltött pisztollal,
ʼs födve egy zög fátyollal,
más szobábúl vísszatért,
ʼs talpig megdicsért.
Lődd le, úgymond, szívedet,
ʼs tedd híresnek hölgyedet!
Én érted, még lyány vagyok,
mély gyászt hordozok.
Gúnynak vévén ingerét,
elragadtam fegyverét.
Bábod, mondám, nem vagyok!
Még ma meghalok.

Aʼ gallyasba repűlvén,
ʼs aʼ halálra készűlvén
aʼ töltést kivájkáltam,
ʼs jól megvisgáltam.
Mákszem volt aʼ puskapor,
aʼ golyóbis kék czukor,
mellynek bóttyánn nap derűlt,
ʼs két kéz eggyesűlt.
Hogy te véle frígyet vess,
ʼs engemʼ, mondám, megnevess,
arra én nem várkozok!
Még ma meghalok.

Aʼ fojtást kisimítván,
ʼs írását megsajdítván,
áh! melly kéjre olvadtam,
ammint olvastam!
Ő kilépvén lessébűl,
ʼs kegy ragyogván képébűl,
rám nyújtotta karjait,
lőtte bájjait.
Térgyeimre süllyedvén,
ʼs karja köztt elcsüggedvén,
érted, mondám, még vagyok
élek és halok.





[105.]
No. 2.
Az elhagyott Leány.
2/4, B-dúr, Léptetve
69. dallam



ugrás a szövegforráshoz
Hát csak elhagyhattad
meghitt hölgyedet?
ʼs gazdagabbnak adtad
lepke szívedet?
Könnyen megcsúfoltad
tiszta lángomot,
könnyen meggyilkoltad
boldogságomot.
Nézd aʼ gerliczét,
mint, sírdogál!
melly pár nélkűl
nyugtot nem talál.
Én is siralomban
töltöm éltemet,
ʼs áh csak hüs síromban
végzem senyvemet.

Edzett szívű, érzéketlen
férjfi nemzetség!
mért tebenned olly hitetlen
aʼ csábító édesség?
ʼs áh! erőtlen lyánynemünkben
mért olly lágy aʼ szív?
megcsaltt lángunk nyíltt mellyünkben
mért nem hűl el? mért olly hív?
Tik kegyes szívünkkel
mint laptával játszotok,
mellyrűl csak éltünkkel
húll le lánczotok.
ʼS mégis tőlle hű szerelmet
kíván gőgötök,
mellyért gondot, bút gyötrelmet
hoz kegyetlen nyűgötök.

ʼS én illy szívkányáért
rontsam kedvemet?
Kegytelen jármáért
öllyem szívemet?
Tőlle csúfoltatni
haggyam lángomot?
tőlle gyilkoltatni
boldogságomot?
Mást választok én is
férjemnek
ʼs rabjármába fűzöm
kényemnek.
Így aʼ kéjʼ keblében
töltvén éltemet,
fenntartom böcsében
asszony díszemet.