Óh! melly szörnyek kínnyaim,
móta eggyért lángjaim
vésdegélik mellyemet,
gyötrik szívemet.
Eggyért aʼ ki nem szeret
ʼs pittyedtt szájjal megnevet,
nőni látván senyvemet,
fogyni éltemet.
Illy kegyetlen tigrisért,
érzéketlen lélekért
én többé nem sorvadok.
Inkább meghalok.
Ammint tellyes voltomot,
minden boldogságomot
jégszívének szenteltem,
mellyet tiszteltem;
Kétes mosolygásokkal,
gúnyos térgyhajtásokkal
vette szívességemet,
fontos frígyemet.
Illy tüzetlen állatnak,
háladatlan fajzatnak
én többé nem hódolok!
Inkább meghalok.
Ő azóta már kerűl,
már meg hozzám úgy repűl,
mintha hinné kínomot,
szánná sorsomot.
Bánatimban felderít,
jó kedvemben háborít.
Egyszer kérlel, hiteget,
másszor sérteget.
Illy kétséges járomban,
szemfényvesztő álomban
én többé nem tikkadok!
Inkább meghalok.
Aʼ minap egy dús legény
nyalka, mint aʼ vad belény,
kéregette lánczait,
vítta sánczait.
Ő szemébe salygatván,
ʼs újjait megnyomgatván,
még aʼ hold lesüllyedett,
karjánn csüggedett.
Illy futékony elmének,
állhatatlan lepkének
én többé nem áldozok!
Inkább meghalok.
Felkeresvén házában,
haragomnak lángjában
mind szemére forraltam,
aʼ mit fájlaltam.
Tartsd meg mondám, szívedet,
ʼs add hitetlen kezedet,
másnak, aʼ ki nem szeret,
ʼa titkon megnevet.
Én ezentűl kedvedért,
tétovázó kényedért
szarvakot nem hordozok!
Inkább meghalok.
Ő egy töltött pisztollal,
ʼs födve egy zög fátyollal,
más szobábúl vísszatért,
ʼs talpig megdicsért.
Lődd le, úgymond, szívedet,
ʼs tedd híresnek hölgyedet!
Én érted, még lyány vagyok,
mély gyászt hordozok.
Gúnynak vévén ingerét,
elragadtam fegyverét.
Bábod, mondám, nem vagyok!
Még ma meghalok.
Aʼ gallyasba repűlvén,
ʼs aʼ halálra készűlvén
aʼ töltést kivájkáltam,
ʼs jól megvisgáltam.
Mákszem volt aʼ puskapor,
aʼ golyóbis kék czukor,
mellynek bóttyánn nap derűlt,
ʼs két kéz eggyesűlt.
Hogy te véle frígyet vess,
ʼs engemʼ, mondám, megnevess,
arra én nem várkozok!
Még ma meghalok.
Aʼ fojtást kisimítván,
ʼs írását megsajdítván,
áh! melly kéjre olvadtam,
ammint olvastam!
Ő kilépvén lessébűl,
ʼs kegy ragyogván képébűl,
rám nyújtotta karjait,
lőtte bájjait.
Térgyeimre süllyedvén,
ʼs karja köztt elcsüggedvén,
érted, mondám, még vagyok
élek és halok.