A' Somogy Varmegyei Nemes Sereg nevében: midőn azt a' Békesség Angyala meg-köszöntötte 's a' poharat is rá köszönte. Sio Fokonn 16. Jun. 1790.
JÓL mondád, jól, áldott békesség’ Angyala!
Hogy nem a’ határ-szél, ’s ellenség Vár-fala
Nem hadi-kürt ’s réz dob visz útra bennünket,
Más Angyal vezeti Nemes seregünket –
Oszlanak a’ nem rég terhesűlt fellegek
Fényes tsillagokkal ragyognak az Egek,
’S nagyon meg-lankasztják a’ halvány hold fényét,
Miólta a’ Magyar bíztatja reményét.
Hát ha még a’ boldog szabadság’ hajnala,
Melly eddig setéttel be-boritva vala
Fel-fog egész fényben mint készűl derűlni;
A’ szent szűz fog a’ nagy tsillagok közt űlni;
’S az erőtlen Hóldat tapodja lábával,
Melly már kebelébe öklele szarvával.
Nem hát – nem is szükség – nem megyünk hartzolni,
Mert békességet kezd az ég parantsolni; –
Jóllehet nem rosdás fényes kardunk' éle,
A’ szívünk sem félénk, hartzolhatunk véle,
Vérünknél, kardunknál sokkal inkább drága
Előttünk Nemzetünk’ Ősi szabadsága.
Hanem tart egy kintset Országunk’ teteje,
Mellytől fénylett minden szent ’s jó Király’ feje:
Egy kintset, a’ mellyet zálogúl adának
Rómából Országunk ditső Királyának,
Ennek őrzésére készítjük magunkat
’S Buda Vára felé indítjuk útunkat.
– – – – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – –
Hanem sok ellenző menydörgések között,
Tőlünk ez az arany kints is ki-költőzött.
Most hát, ki nyílt szemmel nézvén a’ Hazára,
Éjjel is vigyázó bagolynak módjára,
Fel-megyünk őrt álni ditső hegyeinkre,
’S éles kardot fenünk fajúlt Testvérinkre.
Tanítjuk egyszersmind az idegeneket,
Hogy a’ Magyarok is őrizik kintseket,
Hanem a’ Királyhoz vonszó kötelesség,
’S békesség szerető hív tökéletesség,
Azt tette ez terhes el-nyomattatásban;
Hogy nagy indúlatunk tsak a’ sohajtásban,
Tsak a’ fájdalmakat békével tűrésben
Állott, ’s a’ rossz helyett jobbat reménylésben. –
Késérj hát békesség' Angyala! bennünket;
Vagy áld-meg bútsúzva Vitéz seregünket.
Hogy az se külsőt se belsőt ne vérezzen
Hanem békességet ’s állandót szerezzen; –
Hisszük is; az egek talám meg-engedik
Hogy biztos remenyünk jóval tellyesedik.
’S Fokon' a’ Balaton' ki-folyó árkánál
Ennél a’ békesség’ áldott Angyalánál,
Még nagyobb örömmel fogunk innepelni,
’S Isten' ditsérünket vígan énekelni –
Meg-látsz nem sokára; de ha meg-nem látsz is,
Adj ránk még egy áldást O Angele Pacis!