A’ zápor ömlik, nem megyen Misére,
’S nem láthatom, mint lépdell, ablakomból,
Nem, mint tekint rám, titkon-kedveltjére.
O nap, derülj-ki, ’s kedvezz a’ buzgónak,
Hogy ájtatosságát elvégezhesse,
De kedvezz nékem is, a’ lángolónak.
Ki jő? – Cselédje Hébém’ visszahozza.
Keresztet vont a’ könyvben e’ sor mellé:
„A’ hív leány barátját sohajtozza.”