Mondják, eggy Ur nagy gondba jött,
Látván, hogy kedves Asszonykája
Gyakran elzárva űl a’ négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn felszöktetvén
*fel<ugratván> szöktetvén Ráírással javítva.
a’ szép Asszonyt lármája,
Ez néki elébe
*Ez néki A sor elé betoldva, az elébe kezdőbetűje E-ből jav.
fut, ’s mind ujja mind orczája
Elárúlja hogy írt. –
„Mit ír? – Az ő hibája
Nem volt eddig titkolgatás.
Jót nem jelent e’ hallgatás.
Azt, a’ ki engem csalt, nékem sem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más…?
Nem, nem! készebb vagyok meghalni.
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah, a’
*<A’ szép ’s> Ah, a’ Az áth. sorkezdet elé betoldva.
kaczér Asszony a’ legnagyobb kereszt!”
Nem szóll ’s megyen. – A’ Szép leűl asztalkájához,
– Örvend hogy egyedűl maradt –
’S hozzá fog ismét a’ munkához.
De ah! ki bízhatik magához!
Ajtója a’ sietés miatt
Tátva áll, ’s a’ Sullogó belép. –
Megrezzenéssel
Pislongunk – („ha meglátta é?” –
’S eggy mesterséges billentéssel,
Millyen lenni szokott a’ Kartenmischeré,
Az írás fedve van.) – ’s kényetlen öleléssel
Repűlünk a’ nem-várt Herr Eh’gemahl felé.
Ez érti a’ Gonoszt, ’s kékűl belé.
De phlegmában marad, ’s Szépjének példájára
Tüzet hazud, ’s felel fortéllyal fortélyára.
’S míg a’ csak-színlelt csókokat
Bosszúsan szórja orczájára
’S mindég igaznak-lelt de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a’ tintafoltokat,
’S lelkének nagy vídúlására
Ottan leli. –
„Csak a’ levelkét
Lehetne megkapnom!” ’s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint ’s megsejti. – „A’
*A nyitóidézőjel hiányzik, pótoltuk.
levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!” –
Ámor kaczag. Oh esztelen!
Mond; űzzd az elkezdett játékot,
’S csald a’ ki csalni akart. –
A’ leczke hirtelen’
Munkába vétetik, ’s a’ szép Hűségtelen
Visítva fut, ’s meg nem gyanítván a’ szándékot,
Férjének hagyja az ajándékot –
Ki most – a’ vad! – mint martalékot
Felkapja azt, ’s örvendez a’ jól-elsűlt cselen. –
’S mi volt az a’ mit lelt? – Eggy még nem kész kis ének.
Mellyen a’ szép Elzárkozott,
Tartván fulánkjaitól férjének,
’S szerény érzéseivel nemének,
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott,
’S – meséjévé lőn a’ megyének!
Fanny, ki veszte itt dalán?
Nagysád pirúl? sohajt? – Talán…? talán…?
Ah, értem, szánom a’ Sohajtót.
Jó; másszor zárja-bé az ajtót,
’S ne féltse
*<hagyja> féltse Az áth. szó alá írva.
írásait asztalán.