Mondják eggy Ur nagy gondba jött,
Látván hogy kedves Asszonykája
Gyakran elzárva űl a’ négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn felszöktetvén,
*fel<ugratván> szöktetvén Az áth. szó fölé írva.
a’ szép Assz.t lármája,
Elébe fut, ’s mind ujja mind mind orczája
Elárúlja hogy írt. –
„Mit ír? – Az ő hibája
Nem volt eddig titkolgatás.
Jót nem jelent e’ hallgatás.
Azt a’ ki engem csal, nékem sem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más…?
Nem, nem! készebb vagyok meghalni!
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah! a’ kaczér asszony a’ legnagyobb kereszt!”
Nem szóll ’s megyen. – A’ Szép leűl asztalkájához
– Örvend hogy egyedűl maradt –
’S hozzá fog ismét a’ munkához.
De ah, ki bízhatik magához?
Ajtója a’ sietés miatt
Tátva áll, ’s a’ Sullogó belép. –
Megrezzenéssel
Pislongunk – („ha meglátta é?” –
’S eggy mesterséges billentéssel,
Millyen lenni szokott a’ Kartenmischeré,
Az írás fedve van) – ’s kényetlen öleléssel
Repűlünk a’ nem-várt Herr Eh’gemahl felé.
Ez érti a’ Gonoszt ’s kékűl belé,
De phlegmában marad, ’s Szépjének példájára
Tüzet hazud, ’s felel fortéllyal fortélyára
*forté<lly>lyára Ráírással javítva.
’S míg a’ csak színlelt csókokat
Bosszúsan szorja orczájára
’S mindég igaznak-lelt de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a’ tintafoltokat,
’S lelkének nagy vídúlására
Ottan leli –
„Csak a’ levelkét
Lehetne megkapnom! – ’s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint ’s megsejti. – A’ levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!” –
Ámor kaczag. Oh Esztelen!
Mond; űzzd az elkezdett játékot,
’S csald a’ ki csalni akar.
A’ leczke hirtelen’
Munkába vétetik ’s a’ szép Hűségtelen
Visítva fut, ’s meg nem gyanítván a’ szándékot
Férjének hagyja az ajándékot,
Ki most – a vad! – mint martalékot
Felkapja azt, ’s örvendez a’ jól-elsűlt cselen. –
’S mi volt az a’ mit lelt? – Eggy
még nem kész kis ének!
Mellyen a’ szép Elzárkozott,
Tartván fulánkjaitól férjének,
’S szerény érzéseivel nemének
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott,
’S – meséjévé lőn a’ megyének.
Fanny! ki vesztett itt dalán?
Nagysád pirúl? sohajt? Talán…? talán…?
Ah, értem, szánom a’ Sohajtót!
Jó; – másszor zárja bé az ajtót,
’S ne féltse
*<hagyja> féltse Az áth. szó alá írva.
írásit asztalán!