1812 Aa |
1812 Ab |
1812 Ab |
|---|---|---|
Mart. 4dikén 1812.
Mondják, eggy Úr nagy gondba jött,
Látván, hogy kedves Asszonykája
Gyakran elzárkozik a’ négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn, a’ szép Asszonyt*
a’ szép Asszonyt A sor végén betoldva. felugratván lármája,Ez néki elébe lép,*
<A’ szép Asszony kilép> Ez néki elébe lép A sor előtt betoldva. ’s mind ujja mind orczájaElárúlják hogy írt – „Mit ír? – Az ő hibája
Nem volt eddig titkolgatás.
Jót nem jelent a’ hallgatás.
Azt a’ ki engem csal, nekem sem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más…?
Nem, nem! készebb vagyok meghalni! –
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah! a’ kaczér asszony a’ legnagyobb kereszt!”
Nem szóll ’s megyen. – A’ Szép leűl asztalkájához
– Örvend hogy egyedűl maradt –
’S hozzá fog ismét a’ munkához.
De ah! ki bízhatik magához!
Ajtója a’ sietés miatt
Tátva áll, ’s a’ Sullogó belép – Megrezzenéssel
– Pislongunk – (ha meglátta e? –
’S eggy mesterséges billentéssel
Millyen lenni szokott a’ Kartenmischeré,
Az írás fedve van) – kényetlen öleléssel
Repűlünk a’ nem-várt Herr Eh’gemahl felé.
Ez érti a’ Gonoszt, ’s szintén kékűl belé,
De phlegmában marad; ’s Szépjének példájára
Tüzet hazud, ’s felel fortéllyal fortélyára.
’S míg a’ csak színlett*
csak <kep> színlett csókokatBosszúsan szórja orczájára
’S mindég igaznak lelt de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a’ tinafoltokat,
’S lelkének nagy vídúlására
Ottan leli –
„Csak a’ levelkét
Lehetne megkapnom!” – ’s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint ’s megsejti. – „A’ levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!” –
Ámor kaczag. Oh Esztelen!
Mond; űzzd az elkezdett játékot,
’S*
’S A sor előtt betoldva, utána a nagy kezdőbetű változatlan maradt, em. csald a’ ki csalni akar.*akar<!>. – A’ leczke hirtelen’Munkába vétetik, ’s a’ szép Hűségtelen
Visítva fut, ’s*
’s Sor fölötti betoldás. nem is gyanítván a’ szándékot,Férjének hagyja az ajándékot.
Ki mostan azt, mint martalékot,
Felkapja, ’s örvendez a’ jól elsűlt cselen.
’S mi volt az a’ mit lelt? – Eggy még nem kész kis ének.
Mellyen a’ szép Elzárkozott,
Tartván fulánkjaitól férjének
’S szerény érzésivel nemének und nach der Bescheidenheit die
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott, ihrem Geschlechts eigen ist
’S – meséjévé lett a’ Megyének! –
––––––––––
Fanny, ki vesztett itt dalán.
Nagysád pirúl? sohajt? – Talán…? talán…?
Ah, értem a’ pirúlót, a’ Sohajtót!
Jó; – másszor zárja-bé az ajtót,
’S ne hagyja írásit asztalán.
| Mondják eggy Ur nagy gondba jött,
Látván hogy kedves Asszonykája
Gyakran elzárva űl a’ négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn felszöktetvén,*
fel<ugratván> szöktetvén Az áth. szó fölé írva. a’ szép Assz.t lármája,Elébe fut, ’s mind ujja mind mind orczája
Elárúlja hogy írt. –
„Mit ír? – Az ő hibája
Nem volt eddig titkolgatás.
Jót nem jelent e’ hallgatás.
Azt a’ ki engem csal, nékem sem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más…?
Nem, nem! készebb vagyok meghalni!
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah! a’ kaczér asszony a’ legnagyobb kereszt!”
Nem szóll ’s megyen. – A’ Szép leűl asztalkájához
– Örvend hogy egyedűl maradt –
’S hozzá fog ismét a’ munkához.
De ah, ki bízhatik magához?
Ajtója a’ sietés miatt
Tátva áll, ’s a’ Sullogó belép. –
Megrezzenéssel
Pislongunk – („ha meglátta é?” –
’S eggy mesterséges billentéssel,
Millyen lenni szokott a’ Kartenmischeré,
Az írás fedve van) – ’s kényetlen öleléssel
Repűlünk a’ nem-várt Herr Eh’gemahl felé.
Ez érti a’ Gonoszt ’s kékűl belé,
De phlegmában marad, ’s Szépjének példájára
Tüzet hazud, ’s felel fortéllyal fortélyára*
forté<lly>lyára Ráírással javítva.
’S míg a’ csak színlelt csókokat
Bosszúsan szorja orczájára
’S mindég igaznak-lelt de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a’ tintafoltokat,
’S lelkének nagy vídúlására
Ottan leli –
„Csak a’ levelkét
Lehetne megkapnom! – ’s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint ’s megsejti. – A’ levelkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!” –
Ámor kaczag. Oh Esztelen!
Mond; űzzd az elkezdett játékot,
’S csald a’ ki csalni akar.
A’ leczke hirtelen’
Munkába vétetik ’s a’ szép Hűségtelen
Visítva fut, ’s meg nem gyanítván a’ szándékot
Férjének hagyja az ajándékot,
Ki most – a vad! – mint martalékot
Felkapja azt, ’s örvendez a’ jól-elsűlt cselen. –
’S mi volt az a’ mit lelt? – Eggy
még nem kész kis ének!
Mellyen a’ szép Elzárkozott,
Tartván fulánkjaitól férjének,
’S szerény érzéseivel nemének
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott,
’S – meséjévé lőn a’ megyének.
Fanny! ki vesztett itt dalán?
Nagysád pirúl? sohajt? Talán…? talán…?
Ah, értem, szánom a’ Sohajtót!
Jó; – másszor zárja bé az ajtót,
’S ne féltse*
<hagyja> féltse Az áth. szó alá írva. írásit asztalán! | Mondják, eggy Ur nagy gondba jött,
Látván, hogy kedves Asszonykája
Gyakran elzárva űl a’ négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn felszöktetvén*
fel<ugratván> szöktetvén Ráírással javítva. a’ szép Asszonyt lármája,Ez néki elébe*
Ez néki A sor elé betoldva, az elébe kezdőbetűje E-ből jav. fut, ’s mind ujja mind orczájaElárúlja hogy írt. –
„Mit ír? – Az ő hibája
Nem volt eddig titkolgatás.
Jót nem jelent e’ hallgatás.
Azt, a’ ki engem csalt, nékem sem vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más…?
Nem, nem! készebb vagyok meghalni.
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah, a’*
<A’ szép ’s> Ah, a’ Az áth. sorkezdet elé betoldva. kaczér Asszony a’ legnagyobb kereszt!”Nem szóll ’s megyen. – A’ Szép leűl asztalkájához,
– Örvend hogy egyedűl maradt –
’S hozzá fog ismét a’ munkához.
De ah! ki bízhatik magához!
Ajtója a’ sietés miatt
Tátva áll, ’s a’ Sullogó belép. –
Megrezzenéssel
Pislongunk – („ha meglátta é?” –
’S eggy mesterséges billentéssel,
Millyen lenni szokott a’ Kartenmischeré,
Az írás fedve van.) – ’s kényetlen öleléssel
Repűlünk a’ nem-várt Herr Eh’gemahl felé.
Ez érti a’ Gonoszt, ’s kékűl belé.
De phlegmában marad, ’s Szépjének példájára
Tüzet hazud, ’s felel fortéllyal fortélyára.
’S míg a’ csak-színlelt csókokat
Bosszúsan szórja orczájára
’S mindég igaznak-lelt de most hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a’ tintafoltokat,
’S lelkének nagy vídúlására
Ottan leli. –
„Csak a’ levelkét
Lehetne megkapnom!” ’s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint ’s megsejti. – „A’*
A nyitóidézőjel hiányzik, pótoltuk. levelkét!Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!” –
Ámor kaczag. Oh esztelen!
Mond; űzzd az elkezdett játékot,
’S csald a’ ki csalni akart. –
A’ leczke hirtelen’
Munkába vétetik, ’s a’ szép Hűségtelen
Visítva fut, ’s meg nem gyanítván a’ szándékot,
Férjének hagyja az ajándékot –
Ki most – a’ vad! – mint martalékot
Felkapja azt, ’s örvendez a’ jól-elsűlt cselen. –
’S mi volt az a’ mit lelt? – Eggy még nem kész kis ének.
Mellyen a’ szép Elzárkozott,
Tartván fulánkjaitól férjének,
’S szerény érzéseivel nemének,
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott,
’S – meséjévé lőn a’ megyének!
Fanny, ki veszte itt dalán?
Nagysád pirúl? sohajt? – Talán…? talán…?
Ah, értem, szánom a’ Sohajtót.
Jó; másszor zárja-bé az ajtót,
’S ne féltse*
<hagyja> féltse Az áth. szó alá írva. írásait asztalán. |