Azt a’ virágot, gyermekek,
Mellyet már félig-ősz fejemre
Hízelkedve nyújt kezetek,
Eggykor, míg kedves lengzetek
Fuvalltak ifjú életemre,
Süsie hintette volt eggy két kis énekemre.
Triumphusom volt javallása,
’S eggy fojtott sohajtás ’s eggy néma pillantása
Szerencsésebbé tehetett
Mint az kit csillaga thrónusra léptetett;
Mert szívem’ titkosabb vágyása
Hajlandóság gyanánt vevé a’ dicséretet.
De már most más szemekkel látok;
Most nem csalódhatik a’ Megöregedett.
Nem nyújthatjátok ti a’ mit nyújtott Anyátok.
Hintsétek e’ virágokat,
Szép és jó gyermekek, Anyátok’ ösvényére.
Ah! az, hajolván estvelére,
Ködös ’s sziklás tájakra ére!
Hintsétek-el vele saját útjaitokat – – –