Verseghy Ferenc (1757–1822), pálos szerzetes, majd világi pap, nyelvész, nyelvtaníró, költő, író, műfordító, zeneszerző. 1771–1777-ig volt papnövendék, kilépése után egy évig jogot hallgatott, majd belépett a pálos rendbe, ahol teológiát és bölcsészetet tanult. Rendje eltörlése után tábori káplán a török háborúban, 1788-tól a Magyar Museum munkatársa és korrektora. 1790-ben radikális röpirat-versében – többek között – a papság politikai visszaszorítását is követelte. 1793-ban világias életmódja és Millot könyvének fordítása miatt zárdafogságban tartották Nagyszombatban. Csatlakozott Martinovics Ignác mozgalmához és lefordította a Marseillaise-t (A marsziliai ének). Őt is elfogták, halálra ítélték, ezt az uralkodó kegyelme börtönre változtatta. A jakobinus mozgalom elítéltjei közül utolsóként, 1803 augusztusában szabadult. Ezután József nádor arisztokrata környezetében nyelvtanító, a Prónay és a Szapáry családnál nevelő. Az ipszilonista helyesírás hirdetőjeként, de esztétikai és irodalmi szempontok miatt is ellenfele a szóelemző módszert követő Révai Miklósnak és Kazinczynak. Kazinczyval egykor jó barátok voltak, de viszonyuk az 1810-es évekre személyes és irodalomszemléleti okok miatt megromlott (Czifra, 2013, 101–110). A műdalirodalom kezdeményezőjeként jelentős a dalszöveg- és zeneszerzői munkássága. Foglalkozott a Biblia Káldi György-féle fordításának nyelvi korszerűsítésével. Nyelvészeti munkáiban Adelungot követte (Proludium, Pest, 1793) és Révai Miklóssal vitatkozott (A tiszta magyarság, Pest, 1805). A Magyar Aglája-ról Kazinczy 1809-ben az Annalen der Oesterreichischen Literatur und Kunstban bírálatott írt. Arcképe Sághy Ferenc kiadásában és Thewrewk József gyűjteményében, a Magyar Pantheonban jelent meg (1827; Stunder utáni metszet).

Verseghy Ferenc (1757–1822), nyelvész, költő. Apja szolnoki kincstári sótiszt; a család nemesi származásúnak tudta magát, de ezt bizonyítani nem tudta. Verseghy 1766-tól Pesten, 1769-től Egerben járt gimnáziumba. 1771-től az egri papi szemináriumban kispap, 1777-ben azonban kilépett, s Budán elkezdte a jogi tanulmányokat. 1778-ban belépett a pálos rendbe. 1779-től 1784-ig ismét Budán tanult jogot. 1781-ben szentelték pappá, 1783-ban filozófiai doktor, 1784-ben teológiai baccalaureus. 1784-től pesti magyar hitszónok. Rendjének feloszlatása után 1786-tól tábori pap az óbudai helyőrségben, 1788-tól a tábori főpap titkára a török háború alatt. Betegen tért haza, Budán telepedett le. 1788-ban és 1792-ben sikertelenül pályázott cenzori állásra (Mályuszné Császár, 1977). 1794 júliusában Hajnóczy szervezte be az összeesküvésbe. Lefordította a Marseillaise-t (erről részletesebben l. Tarnai, 1966, Benda, 1968). 1794. dec. 11-én tartóztatták le. Halálra ítélték, de az uralkodó az ítéletet bizonytalan idejű várfogságra enyhítette. Alexovics Vazul Eszterházy Károlyhoz intézett, 1795. máj. 4-i levele úgy emlegette, mint aki bemocskolta a pálos rend becsületét (Lőkös, 1968). 1795. szeptember elején szállították Kufsteinbe. 1796 szeptemberében a Graz melletti Schlossbergbe került, majd 1798 áprilisától a Brünn melletti Spielbergben ra¬boskodott (fogságának időszakáról l. Császár, 1903, 154–167.). Innen szabadult 1803. aug. 28-án. Pesten, anyjánál telepedett le. 1803. okt. 18-án folyamodott az uralkodóhoz korábbi, évi 350 forintos járadékának újbóli folyósításáért. Miután kérését a nádor és a kancellária is támogatta, I. Ferenc 1803. december végén hozzájárult ahhoz, hogy ezt az összeget a vallásalap terhére újra kiutalják neki. Ezzel egy időben az esztergomi érsek kérésére a pápa feloldozta az irregularitás alól, azaz engedélyezte papi hivatásának gyakorlását. 1806 és 1810 között gróf Szapáry Leopoldina, 1811 és 1812 között báró Prónay László nevelője, 1806-tól József nádor magyar nyelvmestere (vö. Gálos, 1932). 1808-ban újabb sikertelen pályázatot nyújtott be cenzori állásra (Császár, 1903, 280–283., Mályuszné Császár, 1985, 275., Szilágyi M., 2005, 234–235.). Kiterjedt fordítói, szótárírói és irodalmi munkásságot fejtett ki. Kazinczy róla adott, 1811-es jellemzése a Szirmay munkájához írott jegyzeteiben (Szirmay - Kazinczy 1809-1811) olvasható: Benda, 1952, 1957 III. 378–379.
(Szilágyi Márton jegyzete, KazFogs., 462.)