Révai Miklós (születési név: R. Mátyás) (1750–1807), költő, nyelvész, irodalomszervező, egyetemi tanár. Apja csizmadia volt. Iskolaévei után, 1769-ben belépett a piarista rendbe, 1778-ban pappá szentelték. Több piarista gimnáziumban is tanított, Nagyváradon 1777–1781 között rajztanár volt, és főúri családoknál is vállalt nevelői állást. 1784-ben a pozsonyi Magyar Hírmondó szerkesztője és szerzője. 1794-ben kilépett a piarista rendből. 1802-től a pesti egyetemen a magyar nyelv és irodalom tanára.
A legelsők között írt magyarul időmértékes verseket (A magyar alagyáknak…, Nagykároly, 1778), és elsőként tett közzé felhívást nép- és közköltészeti gyűjtésre (1784).
Mint a nyelvtörténeti módszer úttörőjét és a jottista (szóelemző) helyesírás hívét Kazinczy Ferenc is nagyra becsülte, Verseghy Ferenccel viszont éleshangú vitát folytatott.
Kiadta Bessenyei György, Barcsay Ábrahám, Orczy Lőrinc és Faludi Ferenc műveit, elsőként közölte és kommentálta a Halotti beszédet (Antiquitates literaturae hungaricae…, Pest, 1803). Kazinczy életrajzi írásai: Révai Miklós érdemei (Hazai Tudósítások, 1807, I, 281–283, 288–290); Révainak nevei ’s születési-napja (Hazai s Külföldi Tudósítások, 1808, I, 311–312). Arcképe megjelent a Kazinczy Ferencz’ Munkáji 1. kötetében.
(Margócsy István, Révai Miklós, MAMŰL, 2003-2014, 10, 89‒92.)