Kazinczy Ferenc összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

Egy ideje nem érzem jól magam, és ez az első alkalom, hogy ma, betegágyamat elhagyva, kimentem. Azt hiszem, gyengélkedésemet az aranyerem okozza, aminek már 21 éves korom óta ki vagyok téve. A végzetes tavasz, ez a változékony időjárás befolyásolja a meglehetősen legyengült idegeimet is. –

Március 9-iki levelét a legutóbbi posta hozta, egyszerre a bécsi Annalen januári számával. Ez a szám meglehetősen vékonyra sikeredett. – Öntől valószínűleg nem fogadtak be mást, mint az Almarich stb. recenzióját és a nekrológot Porkolábról. Felhívta a figyelmemet Schneller művére, ahogy Goethéére is, mindkettőt szeretném megkapni. Schnelleré szép ideát fogalmazott meg. Kár, hogy ilyen művet nyomtattak az országainkban! –

Azt kívánom, hogy érdemesnek bizonyuljak Sartori doktor úr hízelgő elvárásaira. Ez alkalommal nem tudok semmit, ami érdemes volna egy cikkre az Annalenben. De az egyik első kívánságom az, hogy ott hajlandóak legyenek méltatni Dayka költeményeit. A la Rochefoucauldomat még nem láttam. Geistinger úr úgy bánt velem, ahogy nem vártam. La Rochefoucauld a becstelen Haykulnál csak akkor lett készen két év késleltetéssel, amikor az ellenség már győzött Regensburgnál. A példányokat nem lehetett átvenni. Augusztusban vagy júliusban írt nekem Geistinger, hogy azt hallotta, hogy a la Rochefoucauld teljesen elkészült Haykulnál. 500 f-t kínál nekem a kiadásért, (500 nyomtató papír és 25 velinpapír) éspedig 300-at pénzben, és 200-at könyvekben. Örültem, azt hittem, hogy megszabadultam tőle, és belementem, azonban arra kértem, hogy a nyomtatási költségeket teljes egészében egyenlítse ki, vegye át, és fizesse ki Gerstnertől a két címképet. Mivel ez több mint 300 f-t tesz ki, így vonjon le a nekem könyvekben kifizetésre ígért összegből. Többé nem írt, és másoktól tudtam meg, hogy a la Rochefoucauld darabját 4 f 40 krajcárért árulják (ez irtózatosan sok, de ehhez nekem semmi közöm), és csak egy címképe van. A Kultsár lapjaiban lévő recenzióból látom, hogy megváltoztatta az én címemet: Gnómáji a Maximá(j)iban és morális Reflexió(j)i.

Nem ismerem Geistingert, de nem válik nézetei előnyére ez az eljárás. Talán az akarta elérni a saját címével, hogy ismerjék fel, hogy a magyar fordítások az ismert francia mű nyomán készültek. De mit mondott volna Schulz, ha a kiadó a tudta nélkül a címét: Tételek a magasabb világból és emberismeretből így fordította volna: La Rochefoucauld maximái és morális reflexiói? Szép cím egy magyar műnek, három idegen szóból szövődik össze! Ezenfelül a maximái és reflexiói éppoly hibás és helytelen, mint a miximáa és reflexióa. Be kell vallanom, hogy az a gyanúm, hogy ezt Márton professzor úrnak köszönhetem, aki valószínűleg nagyon figyelemreméltó férfi, de a magyar nyelv professzorának éppen annyira alkalmas, mint Saul királynak. Haragjában királyt adott nekünk, áll állítólag a Vulgataban. Kultsár lapjaiban protestáltam Geistinger tette ellen, és azt kívánom, hogy Kultsár iktassa be a cikket, mielőtt még recenzeálják a művet a kritikai lapokban. – Tréfás Kultsár megjegyzése is, hogy különösen azok kedvéért vette fel a francia és a német szövegeket, akik franciául akarnak tanulni. A jó ember, az ő ravaszságával! Ezt a két szöveget azért nyomtattattam ki, hogy a fiatal íróink összehasonlíthassák a három nyelvet lépésről lépésre, és beláthassák, hogy mily kevéssé képzett a mi tökéletesen késznek kikiáltott nyelvünk, és hogy tehát felbátorodjanak, hogy a precízió és az elegancia érdekében feláldozzák a körülírásokat. Még nemrégiben is azt tanította nekünk Czinke professzor, hogy szó elég van a magyar nyelvben stb. stb. Ő olyan ember, aki még kevésbé érdemli meg Mártonnál, hogy az legyen. Ezt éppen akkoriban tette, amikor Puky Ferenc tanácsnok és Balla Antal 50 f jutalmat tűzött ki ezekre e szavakra: spiritus és umniversalis, universitas stb.

Kultsárnak elküldtem Báróczy nekrológját is, a Wesselényihez (a nevet az oklevelek alapján írják két ss-sel, de így soha nem ejtették ki) írt epigrammámat vegye fel, épp úgy, mint a Báróczyhoz címzettet. – Nemsokára küldök egyet Fábchichról is, akit 1808-ban láttam pár órára, és már régóta levelezésben álltam vele azelőtt. Soha nem láttam őszintébb, a nyelv felvirágoztatásáért jobban buzgólkodó hazafit, toleránsabb lelkészt. Mégis a stílusa, miként vallása és a filozófiája is, oly bizarr ötvözete volt a szépnek és a nem szépnek, hogy Fábchich csak az eredetiségével érdemelte ki az egyik legfigyelemreméltóbb jelenség titulusát. A róla szóló epigrammám egészen Fábchich modorában van, a formája scazon, tele tribrachusokkal, daktilusokkal és anapestusokkal, taszító egyveleg. A gondolatokat, mint ő, verslábakba kényszerítettem, a dór-dunántúli dialektust affektáltam, sok nyersességet és görög egyszerűséget. Írtam Már Péternek, a győri prédikátornak, és jegyzeteket kértem tőle Fábchich életéről. Ha megkapom ezeket, úgy el akarom küldeni Kultsárnak, és Önnel is meg akarom osztani.

Napóleon házassága sok kedélyt áthangolt Újhelyen is. Pár assessor bosszankodott rajtam két hónapja, hogy háborút jövendöltem bekövetkeztére, és úgy forgatták ki a szavaimat, hogy attól tarthattam, felelősségre is vonhatnak. De mikor tíz napja az ülésre mentem, odahajolt hozzám e kettő egyike, és örvendezve mondta: Bezzeg most van már jól! – Szabó püspök felállt egy ebéd alkalmával, és ezt a pohárköszöntőt mondta: Európának Hérósa, a’ nagy Napóleon stb. stb. Horváth László tanácsnoknál étkeztünk, Szirmay (udvari tanácsos) beszélt erről a házasságról; én szándékosan azért szólaltam meg, hogy biztosítsam magam afelől, hogy fel fognak jelenteni. Az itt ülők előtt általánosan ismert, hogy mily nagyon reszkettem a háború kitörésekor, és előre láttam a szerencsétlenséget. Napóleonban azt a férfit láttam, aki eddig összezúzott mindenkit, akivel viszályba került; tehát merészségnek tűnt azt remélni, hogy megverhetjük. Nem akartak megérteni, néhány rövidlátó gyanúba kevert, mintha olyan vágyaim lennének, amiket szépítgetnem kell. Most kérdezem a jó hazafiakat, akik engem rossz hazafinak láttak, vajon örültek-e az ellenség Győrig tartó előrenyomulásának, uralkodónk és az egész család menekülésének, és a Monarchia egy részének leszakadását láttán. A nem olvasó és tanuló, újságokat és térképeket nem tartó emberek arról akartak meggyőzni minket, hogy a mi oldalunkon áll Oroszország, és Franciaország ellen van, Anglia erős expedíciót indított Archangelszkbe, és ezáltal Oroszország kényszerűen visszavonja a hadseregét Galíciából. És Oroszország mégis Ausztriával kötött békét, és nem Franciaországgal. Szirmay udvari tanácsos és Boronkay elvették tőlem a szót, mielőtt a végére értem volna, és még Horváth tanácsnok is azt mondta: bár úgy volt volna, mindnyájan azt óhajtjuk, a’ mint Uram Öcsém óhajtotta tavaly. Akkor kedvem támadt megkérdezni, hogy vajon fattyúnak nevezi-e még mindig az unokaöcsém Napóleont, és hogy vajon mondaná-e még a főispánunk: ezerszer kész vagyok meghalni, ha csak két órán át a szemére vethetném Napóelonnak, hogy gazember, és Szirmay udvari tanácsos felkiáltott: Igen, valóban, én is jelen voltam, amikor ezt mondta. – Ilyen dolgokat nem teszek szándék nélkül.

Szirmay udvari tanácsos a múlt évben két munkán dolgozott, ezeket Széchényi könyvtárában akarja elhelyezni. Historia Jacobinorum Hungaricorum 1794. [ʼA Magyar Jakobinusok története 1794ʼ] – 2.) Acta Conventiculi Onodiensis 1707 [ʼAz ónódi gyülés jegyzőkönyve 1707ʼ]. Nevetni kell ezek olvasásakor, különösen az elsőn, és azt kérdezhetjük, vajon el is hiszi, amit írt? Az elsőhöz Szirmay engedélyével, sőt kérésére, készítek néhány kommentárt, amelyeket ő pimaszul valószínűleg bemutat majd gróf Saurau bizottságának is.

Decsy és harmadik segítőtársa, Pánczél összevesztek. Pánczél azzal vádolta Decsyt, hogy az francia érzületű, és nem hűen fordította le Károly főherceg egyik kiáltványát. Azért, hogy Decsyt elbuktassa, közös dolgokat intézett Mártonnal, aki (Göröghöz hasonlóan), nem tudja kiheverni, hogy Decsy véget vet a Hírmondónak Somogyi protekciójával. Márton és Decsy nálam is vádaskodtak. A magyar kancellária Decsyt ártatlannak nyilvánította: ezalatt mégis azt gondolom, hogy Márton, aki Görög és az udvar favoritja, ki fogja törni Decsy nyakát. Mártonnak már válaszoltam: most Decsynek akarom ezt megtenni. – Decsy is azt írja nekem, hogy Batsányi Maret-val Párizsba ment. Óhajtanám látni Batsányi kiáltványát és Hungarus ad Hungarosát. Mi, akik ismerjük ezt az embert, fel nem foghatjuk, hogy akárcsak elviselhetőnek is tarthatták őt Bécsben, és hogy kedvelhetett meg Gabrielle Baumberg egy ennyire rideg, hiú, saját magába szerelmes embert. Olvassák el az Ányos előbeszédét és megjegyzéseit, olvassák el ezeket a felesége költeményeihez; nézzék meg a járását, a tartását, a mozdulatait. A pesti Kreil professzor hallotta Kant filozófiájáról arrogánsan beszélni ezt az Abafi házába 1794-ben bevezetett embert. Kreil megsértődött azon, hogy egy idióta önelégülten beszél a filozófiáról az ő jelenlétében, így kénytelen volt meginteni: Fiatalember! stb.

Az első alkalmatássággal megkapja majd a pénzt a Sallustiusért és Sípos levelét Kästnertől.