Scheverlay lépett a megboldogult Nitsch örökébe. – 5000 f-t ajándékozott Joseph Vay septemvir és főkurátor a pataki kollégiumnak azzal a rendelkezéssel, hogy 100 évig nem szabad ehhez a pénzhez nyúlni és a kamatokkal évente meg kell toldani a pénzalapot, így egy kimeríthetetlen alap jön létre.
Széphalom, 1809. december 13-án.
Képzelje el Kisfaludy önteltségét, kedves Barátom; mélyen sértve érzi magát a szerelmes dalainak recenziója által. A művelt férfi ezenkívül még illetlen is, mert két levelemre sem válaszol. Azt írják nekem Pestről, hogy a zirci perjel azt mesélte Boldogréti Vígnek, hogy az a’ Recensio Himfyt egészen leverte, és a’ nagy embert kis emberré változtatta. Az írják, rájöttek, hogy én vagyok a recenzes, de arra kérnek, semmiképpen ne veszítsem el a bátorságomat, és folytassam, mert soha máskor nem hathatok jobban és kedvezőbben a nemzet művelésére. Vágtázót sarkantyúznak. Valóban ez a szándékom, és éppen a nevezett okokból. Ha az intézet megengedné, úgy a recenziók alatt feltüntetném a nevem vagy a jeligém, hogy eltűnjön a részlehajlás minden gyanúja. Amilyen kevéssé hajlottam arra, hogy recenezeáljam Kisfaludy Regékjét, annyira van most kedvem hozzá. Soha nem fogom a hangot letagadni, de a Regék bizony nagyon szerencsétlenül sikerült.
Boldogréti egy szép tettéről. – Amikor Verseghi megérkezett Budára a fogságból és éhezett, Boldogréti nagylelkűen támogatta őt. – Takács igyekezett meggyőzni az országbírót, amikor Boldogréti recenzeálta Pápay művét Kultsár lapjaiban, hogy zavarja el szolgálatából ezt a durva kellemetlenkedőt. Ürményi nem vált meg Horváthtól: ő egy nagyon ügyes és jóravaló fiatalember, és igaza volt támadásával: mit érdekelnek engem a piszkálódások. Hogyan ítéli meg Ön most Boldogrétit, és hogyan Takácsot? – Takács nevelő volt Festetics György fia mellett; és költő és prózaíró, olyan, amilyen. –
Azt beszélik, hogy Ponyatovszky állítólag megkapta hozományként Lengyelország koronáját a szász hercegnőtől. Pontos adatok híján azt jósolom, hogy Napóleont Németföld császárává választották és megkoronázták december 2-án, hogy utánozhassa ebben is a példaképét, Nagy Károlyt. Ez feloldja a Bécsben meghatározott diplomáciai rangot. Hogy fogja kiheverni az udvarunk ezt és a Schönbrunnban alapított de trois toisons d’or rendet? Ismét belekeveredhetünk egy háborúba. Isten óvjon minket! A második jövendölésemhez nincs szükség Delphoi istenének adományaira: Fesch kardinális pápa lesz. Kultsár lapjaiból már bizonyára értesült róla, hogy betiltották VII. Pius képmásait Párizsban. –
_____________________________
December 26-án.
Végre megérkezett az Ön december 12-én kelt levele, amelyre e levél felbontása óta egyik posta napról a másikra vártam a minden kétséget kizáró bizonyossággal. Mily nagyon megnyugodtam, hogy csomagjaim végre megérkeztek! –
Dessewffy József gróf tudomásom szerint nem adott ki semmi mást, mint kis alkalmi költeményeket; most Tacitus magyar fordításán dolgozik.
Reméltem, hogy ebben a hónapban még el tudom küldeni Önnek Kisfaludy Regéinek recenzióját, de a ház körüli teendők, látogatások stb. úgy hozták, hogy el kell halasztanom. Minden szabad pillanatomat elveszi az a kis értekezés is, – amelyet a Berzsenyihez írt episztolám függelékeként tervezek kinyomtatni, és amelyben a jambusaimat szeretném megvédeni. Ebben írok néhány dolgot a hiátusról és a synizesisről (két olyan dologról, amit a magyarok metrikája nem akar ismerni). Aztán a bizonyítékról, hogy nem csupán a németben, hanem a magyarban sem lehet egyformának tekinteni a hosszú hangot a helyzete által hosszúvá alakítottal. Végül a szonett védőbeszédét szeretném előadni Voss ellenében. Ehhez sokat kellett olvasnom. És képzelje, ebben oly nagy segítségemre volt Pescennius Franciscus Niger velencei pap és és igen kiváló szónok Bázelben, 1512-ben nyomtatott grammatikája (gótbetűkkel van nyomtatva), mint semelyik másik újabb mű. Meg fogom osztani a kéziratot Kézy professzorral, hogy áttekintse. Ő a poézis professzora volt, és jól ismeri a kollégium könyveit; tehát könnyen föllapozhat mindent, ami szükséges. Ma elolvastam Ciero De Oratoreját [ʼA szónokrólʼ] ezzel a szándékkal. – Meg vagyok győződve megállapításaim igazságáról. Nem tudom, hogy ezek honfitársaimat is meggyőzik-e; de ez nem riaszthat el. Hiszen azok még azt sem akarják elismerni, hogy a németnek is lehet prozódiája. Azt hiszik, hogy a bleibende pusztán amiatt daktilus, mert Klopstock annak bélyegezte a szót. Itt most csak ennyit:
Menj el ember, felborítod a csónakot.
Ez volt a sánta jambus, ezt Hipponax tette meg a jambusok sémájává. Itt következik két spondeuszi verslábból álló fordítás.
1. Békét, békét hát; nézzd dézsám már dől. – és
2. Pajzán, el tőlem, nézzd, a vedrem dől –
Az első sor hosszú hangokból áll. Az alsó, második hosszú szótagokkal azokon a helyeken, ahol a jambusi versláb rövid szótagot követel, ezek a helyzetük által lettek hosszúvá. És a másodikat lehet jambikusan skandálni, az elsőt egyáltalán nem. Feltűnő a különbség egy hosszú hang között és egy a csupán a helyzete által hosszúvá lett hang között.
Nagyon köszönöm, hogy megrendelte a Sallustius-fordításokat, és hogy rákérdez a rézmetszetekre, ahogyan köszönöm a hírt Dobsáról és a Kázmérra utazó fiúról is. Az utóbbi hírt holnap közlöm apósommal, és átküldöm majd Önnek a válaszát.
Nitsch kéziratából itt maradt a rajz az elefántfogról. De ezt el tudom és fogom küldeni Önnek. Nagyon örülnék neki, ha Lindenau és Ön megjegyzésekkel vagy függelékkel látnák el. Az Ön geognosztikus tanítását nagyon hasznosnak találtam. Szívből kívánom, drága Barátom, hogy sikerrel járja megkezdett útjait. [„]Engem ugyanis semmi sem foglalkoztat annyira, mint a halhatatlanság heves vágya, ami a legméltóbb az emberhez, különösen ahhoz, aki feddhetetlensége tudatában nem retteg az utókor emlékezetétől.[”] Plin. Epist. V. 8. – Ez a hely mai szerzeményem. Délelőtt a Pliniust olvastam, akit már sok éve nem olvastam. Azért ütöttem föl, mert a következő hely nem jutott pontosan eszembe, és most lángoló írással íródott az emlékezetembe és a szívembe: [„]Igaz, a becstelen dolgokat nem azért kell kerülnünk, mert tilosak, hanem mert szégyellnivalók.[”] Ez lesz az alapelvem a leányaim nevelésekor. –
Bátyám, Miklós itt van most. Pásztón lakik, Gyöngyös mellett. Neki is embertelenségeket kellett elszenvednie, ahogyan nekem, és most majdnem ugyanazokat a megrövidítéseket szenvedi el. Már okosabbak lennénk, ha Moor Ferenc nem a mi édesanyánkkal védte volna magát. Így nincs mit tenni.
Tudtam, hogy örülni fog annak, amit kapott, és éreztem, mi szolgálna rá felbecsülhetetlen barátságára. Sajnálom, hogy félbehagytam, mert alkalmatosság adódott. – Boldogságot az új esztendőre, drága Barátom! Önnek és barátnőjének és a mi Amélie-nknek. Ajánlom magamat kedves emlékezetébe.