Mormolnak szelei a’ fagyos északnak,
A’ zsindelyre vastag jégtsapokat raknak;
El lepik a’ főldet sűrű fergeteggel,
A’ folyóvizeket meg kötik hideggel;
Mellyeket őszítnek a’ havak és derek,
Az öreg tél’ fején villogó puderek.
Zúzmarázos a’ Bak’ tsillámló szakálla,
Tsörög a’ jég miatt minden szőri szála.
Vége felé járván a’ fagyos Detzember,
Detzembert
*
Dé tzembert Sh., em.
hordoz már magán minden ember.
Szellős vólna nagyon az ing ’s a’ paputs ma.
Bezzeg betsbe is van a’ bunda ’s a’ kutsma.
A’ vékony rokolyás leánynak ’s a’ pőre
Gatyájú legénynek borzad minden szőre.
A’ farkasok, medvék, rókák hébe hóba
A’ sűrű erdőbe mennek prédálóba.
A’ többi állatok merűlvén álomba
Alusznak az ősszel készített alomba.
A’ madarak’ nagyobb része el útaza,
Tsak veréb, tsak varjú maradt ide haza.
Az is a’ városhoz közelebb szivárog,
’S a’ disznó-torokba öröm nótát károg.
Komor minden, minden szomorúnak tetszik,
Mihelyt a’ tél’ borzas tsillaga fel tetszik:
Mindent öszve bádgyaszt és puhít ostoba
Levegő egével a’ bé-fűtött szoba. –
Tsupán az örvendő Fársáng’ víg zászlója
Lett az el-zsibbadt szív’ meg-vígasztalója.
Melly víg kiáltással fel emelvén fejét
Ugrál az új havon, nem találja helyét.
Őltözik magára sok féle maskarát,
Ugrós kozák tántzra billegteti farát.
Víg ebédeket tart terített asztalán,
Markába petsenye, kulats az oldalán.
Tántzos
*
Tánts zos Sh., em.
szobájába víg muzsikát penget,
Kurjongat, ’s a’ búnak jó ’tszakát izenget.
Szánkáz, ’s esik néha ollyan is a’ szánba,
A’ millyent nem igen tennének Románba.
Követi sok gavar, tsirippol utánna
Sok dáma, ki három férjet is kívánna. –
Balgatag nagy világ! ez é a’ múlatság,
A’ mellyet únalom követ és fáradság?
Ez é a’ múlatság? a’ mellynek utánna
A’ test még eggy másik múlatást kívánna;
Hogy vissza nyerhesse azt az állapatot,
A’ mellybe addig vólt, míg még nem múlatott.
Lármás vígasságok, eltikkasztó bálok,
Bennetek melly kevés örömöt találok!
Adnak é a’ magát meg-únt természetnek
Újúlást, a’ mellyek ezekből születnek:
A’ sok szófi beszéd, ki-tsapongó Ámor,
Komor álmatlanság, harmad napi mámor?
Múlattat é ollyan mis más gyülekezet,
Mellyet oda tántz, bor, ’s nem barátság vezet?
Mert kit baráttá tesz a’ bál’ tántza ’s bora,
Az nem barát; hanem tsak pajtás ’s tzimbora.
De a’ tántz? Hát úgy jő vissza egésségünk,
Ha előbb a’ tántzba el vész frisseségünk?
’S úgy vídít meg a’ bor, ha délig hortyogva
Fekszünk krápulába virradtától fogva?
Úgy megy majd gyomrunkba jól a’ concoctio,
Ha mind dosztig esszük a’ bálba, a’ mi jó?
Igaz, van retzipe: meg-terhelt és heves
Gyomrunknak új erőt
*
é rőt
ád a korhel leves;
’S a’ nem alvás után jól esik az álom,
Lehet más nap estig aludni. – Sajnálom! –
Osztán a’ bál nem áll tsupán dobzódásba,
Evésbe, ivásba, tántzba, ugrálásba:
Ha az ember magát illyekbe nem ártja,
Van dáma beszéllni, van játszani kártya.
*
kártj a Sh., em.
–
Igaz: de ezekért mennyi esztelenek
Eggymásnak költséget s lármát szereztenek?
Mit ér a’ kártya-pénz? kétséges nyereség.
Mit ér a’ bál-dáma? másé a’ feleség.
’S a’ fülekbe illy szó mennyiszer ütközött
A’ dámázók között ’s a’ kártyázók között:
Ní a’ huntzfut tőlem Trészit el ragadta! –
„Hiszen nem is Pikket adott az – atta! –
’S ez a’ szép múlatság így mégyen előre
Lármáról szitokra ’s végre gyíklesőre. –
De hagyjuk el; ’s a’ Bál-istent ne gúnyoljuk,
Mert a’ nagy világnak orrát fel borsoljuk.
Hagyjuk el; már is sok – – –
Sok ifjú Gavallér öszve szid engemet,
’S ki veti a’ kaput’ zsebjéből könyvemet.
Sok módi Kisasszony mint paraszt verseket
A’ toalettéről le szórja ezeket, –
De méltóztassanak meg engedni kérem,
Hogy ezt az úriás lármát nem dítsérem.
Reménylem az Urak többet is találnak,
A’ kik nem hajtottak még térdet
*
térdek Sh., ért. sz. em.
a bálnak. –
Vojtára, langauszra, puntsra nem mehetek,
Két barátom van itt, vélek beszéllgetek.
Szerelmeskedni is Póppal vagy Gesznerrel
Jobb’ szeretek mint ott sok kotyfity stutzerrel.