MTA-DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

Csokonai Vitéz Mihály összes művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
ZSUGORI URAM.
Esmérek én eggy Vént. – – Ki az? – – Neve nintsen;
Régen el adta már aztat is a’ kintsen:
Sőt míg bírt is véle magában tartotta,
Mert mondani másnak ingyen sajnállotta. –
Hol lakik? – Ott látszik ama’ kapu megett
Eggy ház, mellyet náddal önnön maga szegett.
Van két palotája a’ piatz útszába,
De azt a’ rátzoknak adta árendába;
Maga e’ kunyhóba éhezvén kutzorog,
’S elméjébe mindég a’ drágaság forog.
Űl pénzes ládáján sovány ábrázattal,
Tisztelvén a’ mammont örök áldozattal.
A’ bús gond béesett ortzájában hever,
Mérget kedveltető kintseiből kever.
Olly sárgák ortzája’ sovárgó gödrei,
Mint aranyjára vert királyok’ képei:
Mint a’ sírból feljött halott’ útálsága,
A’ mellyről minden húst a’ párka le rága.

Most is azért sóhajt és dúlfúl magába,
M’ért nem adhatja az áert árendába.
’S öszve calculálván saját számadását,
Nyögve kárhoztatja szörnyű pazérlását.
Gyász idők! – így kiált vádolván az eget, –
Lám, tsak eggy rövid Nap mennyit elveszteget:
Ma tsak 30 arany jött bé a’ kasszába,
Még is 90 pénzt adtam ki hijába.
Azonba melly szörnyű károm következe: –
Itt jajgat, ’s fejére kútsolódik keze. –
Melly szörnyű kár! eggy szél pénzem’ el rablotta,
Lantornás ablakom’ ketté szakasztotta! –

Úgy tűnödik; ’s talám azt is sajnálja ő,
Hogy a’ versbe ingyen ’s potomra jött elő.