[A vers eleje hiányzik, l. a .]
[…]
Ti pedig, szemeim, ti ide vígyázzátok,
Mit akar ott a’ ti ígéző Nimfátok?
Ni, ni, ruháit le vetette,
’s A’ rozsa’ tövére tette. –
Maga indúl: – most már, most nézzetek!
A’ Nézés’ Istene légyen véletek!
Ahol megy! – – ah melly Isteni képnek kell lenni,
Melly hátúlról is ennyi Grátziákkal kezd jelenni? –
Ah, bár láthatnátok, melly szép
A’ halhatatlan Kép? –
Ah fordúlj erre szép Istenné – – –
Egek! – mi tsuda? – ah, szemeim!
*<sz>
mit lát[t]ok?
*
látok Ért. sz. em.
–
Mint reszkettek? –
Mint meredtek? –
Mint fel lobbanátok? –
Már ki pattannátok,
’s Tán golyóbiskátok’
A’ nézés tövéből ki venné? –
Ah, mit látok? – irgalmas Egek! –
Az én Kintsem! – – alig pihegek! –
Vissza fordúlt az én Galambom, – vissza nézett! –
’s Szememet, Szívemet, Lelkemet, mindent meg igézett.
Az én Kedvesem fut amott! –
Ah, mint dobog szívem belől! –
Ah, mint olvadok minden felől! –
Isten! – Egek! – Jaj el fogyok! –
Ne hagyjatok! – mindjárt le rogyok! –
Az én Kedvesem fut amott! –
Ah, őtet – őtet láttam ott! –
Ahol megy! – ah! mit látok? – – mezítelen! –
Irígylem e’ Vidékeknek ezt:
Hogy látják, a’ mi engem öl ’s éleszt, –
’s Szerelem társimmá lesznek illy hirtelen. –
De tsalódom! – ti láttok testén
Valamelly leplet, – – de, melly ritka
Az a’ fedél, melly alatt van szívem’ kies titka,
’s Melly lebeg mez’telen Évám’ Édenén! –
E’ tsalódás játszódtat é titeket,
Vagy tsak ugyan látjátok ezeket?
Miként pirosolnak,
Mikor meghajolnak
Fényes szárai,
Márvány tzombjai,
A’ mellyeket fő hajtva,
És utánna sóhajtva
Tsókolnak magok
A’ szép Virágok.
Vajha én most, vajha Virág lennék!
Én is illyen Komplimentet tennék. –
Nézd, a’ vékony patyolat’
Vígály felhője alatt
A’ szerelmes Zefirek mint enyelegnek:
Ah, ezt mint irígylem e’ játtzi seregnek!
Némellyik szép lábára tekergőzik,
Eggyik kies mellye alá rejtözik,
Másik márvány óldalára könyököl:
Ah, a’ szerelemféltés, ah, majd meg öl!
Vajha én most, vajha Zefir lennék!
Én is a’ leg szebbik helyre mennék. –
De, látjátok! már a’ Patakba lépett,
Melly kettőssé teszi ezt a’ gyönyörű képet.
A’ hízelkedő habok hozzá tódúlnak,
’s Farkok’ tsóválva lábához simúlnak.
Vetélkednek, az első mellyik légyen,
Melly néki udvarlást tsókolással tégyen?
Már szárait,
Már térdeit,
Már tzombjait,
*A tzom jav. ebből: <lá>
Tzombtöveit
Nyelik el a’ fajtalan habok. –
Ah, távozzatok, otsmány
*
ostmány Ért. sz. em.
habok! –
Ha fellyebb viszitek vizeteket:
Menten öszve tördellek benneteket. –
Ah! már meg öltetek! –
Szerelem társsá lettetek. –
Ah, már alig látom szép melyét! –
Ah! mint nyalogatják nyúgodalmam helyét! –
Vajha én most, vajha eggy hab lennék:
Én is szerelmes testén pihennék! –