Meg kedvelte Medusát. Minerva ezért irigykedvén Medúsát irtoztató képü vén Aszonyá változtatta, de Neptunushoz égö szerelmét meg hagyta azomba fonnyatt szivibe: Erre nézve igy panaszolkodott Neptunus:
Mit kinzod Amor! szivemet
mit fosztod játékoddal kedvemet?
Medúsát mit gyullasztod,
kelletlen szivét hozzám mit vonszod?
ne büntesd kérlek szememet
meg aggott börü képével;
ne terheld szivemet szeretetével:
nem illik hozzám személlye,
nemiffiuságomhoz vénsége.
Meg vallom, hogy szépséget
szerettem hajdan ékes termetét
de már utállom képét,
Minervátúl meg öszitett fejét.
Rémülés
* Rémüles [em.]
csak tekintete
be rántzolt artzolattyának,
kész halál nézése rut homlokának:
bototskán függö tetemit,
ah hogy szeressem fonnyatt ajakit.
Szájába csak egy pár foga
még a hig kását is allig rágja;
nem birván áll-kaptzáját
bébé szivgattya pittyett ajakát.
Rántzos borozdák lepik el
mélyen bé horpatt ortzáját;
le húzza a vénség görbe derekát;
mellyére függesztvén fejét,
ingó térgyérül eszi ebédgyét.
Egisz nap házába morog:
büdös gyomra a sok bortúl korog:
ha Neptunus eszébe jut,
páltzát fog, ʼs tántorogva hozzám fut:
ha hallya édes szavamat,
nevetve tetzeti magát;
ha érzi haragomat, feni két fogát:
ha meg vetem szerelmét,
tátott szájába ejti könyveit.
Mint ama tolvaj Harpia
szünet nélkül szerelmemet vijja:
addig töle nem nyughatok,
még hozzá jó kedvet nem mutatok:
Ah Amor! mentsd meg szivemet
illy fertelmes Furiátúl,
inkább Vulkanushoz vond el
nyakamtúl. Ah kéméld reá nyiladat
és add Halálnak e vén tzélodat.