1780 Aa |
1781 Ab |
|---|---|
Meg kedvelte Medusát. Minerva ezért irigykedvén Medúsát irtoztató képü vén Aszonyá változtatta, de Neptunushoz égö szerelmét meg hagyta azomba fonnyatt szivibe: Erre nézve igy panaszolkodott Neptunus:
Mit kinzod Amor! szivemet
mit fosztod játékoddal kedvemet?
Medúsát mit gyullasztod,
kelletlen szivét hozzám mit vonszod?
ne büntesd kérlek szememet
meg aggott börü képével;
ne terheld szivemet szeretetével:
nem illik hozzám személlye,
nemiffiuságomhoz vénsége.
Meg vallom, hogy szépséget
szerettem hajdan ékes termetét
de már utállom képét,
Minervátúl meg öszitett fejét.
Rémüléscsak tekintete
be rántzolt artzolattyának,
kész halál nézése rut homlokának:
bototskán függö tetemit,
ah hogy szeressem fonnyatt ajakit.
Szájába csak egy pár foga
még a hig kását is allig rágja;
nem birván áll-kaptzáját
bébé szivgattya pittyett ajakát.
Rántzos borozdák lepik el
mélyen bé horpatt ortzáját;
le húzza a vénség görbe derekát;
mellyére függesztvén fejét,
ingó térgyérül eszi ebédgyét.
Egisz nap házába morog:
büdös gyomra a sok bortúl korog:
ha Neptunus eszébe jut,
páltzát fog, ʼs tántorogva hozzám fut:
ha hallya édes szavamat,
nevetve tetzeti magát;
ha érzi haragomat, feni két fogát:
ha meg vetem szerelmét,
tátott szájába ejti könyveit.
Mint ama tolvaj Harpia
szünet nélkül szerelmemet vijja:
addig töle nem nyughatok,
még hozzá jó kedvet nem mutatok:
Ah Amor! mentsd meg szivemet
illy fertelmes Furiátúl,
inkább Vulkanushoz vond el
nyakamtúl. Ah kéméld reá nyiladat
és add Halálnak e vén tzélodat.
| Meg-kedvelte Medusát; Minerva, mivel annak szerelme elsöbb-is templomába gyerjett-fel, Medusát irtóztató-képű vén Aszonyá változtatta, de Neptunushoz égő szerelmét meg-hagyván azomba fonnyatt sziviben; mire nézve igy panaszkodik Nept.
Notáját Lásd itt pag. 50. En egyedűl.
Mit kinzod Amor! szivemet,
mit fosztod játékoddal kedvemet
Medúzát mit gyúllasztod,
kelletlen szivét hozzám mit vonszod
ne büntesd, kérlek, szememet
meg-aggott börü képével,
ne terheld szivemet szeretetével;
nem illik hozzám személlye,
nem ortzám virágjához vénsége.
Meg-vallom, hogy szépséget
szerettem hajdan ékes termetét
de már útállom képét,
Minervátúl meg-öszitett fejét:
Rémülés tsak tekintete
be-rántzolt artzolatjának,
kész halál nézése rút homlokának;
bototskán függő tetemit,
ah! hogy szeressem fonnyatt ajakit.
Szájába tsak egy pár foga,
még a hig ételt is alig rágja:
nem birván áll-kaptzáját
bébé szivgatja pittyett ajakát.
Rántzos borozdák lepik-el
mélyen bé-horpatt ortzáját;
le-húzza a vénség görbe derekát;
mellyére függesztvén fejét,
ingó térgyérül eszi ebédgyét.
Egisz nap házába morog,
büdös gyomra rothadástól korog
ha Neptunus eszébe jut,
páltzát fog, ʼs tántorogva hozzám fut:
ha hallja édes szavamat,
nevetve tetzeti magát,
érezvén haragomat, feni két fogát;
ha meg-vetem szerelmét,
tátott szájába tsorditja könyvét.
Mint ama tolvaj Harpia
szünet nélkül szerelmemet vijja:
addig töle nem-nyughatok,
még hozzá jó kedvet nem mútatok.
Ah Amor! mentsd-meg szivemet
illy fertelmes Furiátúl,
inkább Vulkanushoz vond-el
nyakamtól: ah kéméld reá nyiladat,
és add halálnak e vén tzélodat.
|