Meg-kedvelte Medusát; Minerva, mivel annak szerelme elsöbb-is templomába gyerjett-fel, Medusát irtóztató-képű vén Aszonyá változtatta, de Neptunushoz égő szerelmét meg-hagyván azomba fonnyatt sziviben; mire nézve igy panaszkodik Nept.
Mit kinzod Amor! szivemet,
mit fosztod játékoddal kedvemet
Medúzát mit gyúllasztod,
kelletlen szivét hozzám mit vonszod
ne büntesd, kérlek, szememet
meg-aggott börü képével,
ne terheld szivemet szeretetével;
nem illik hozzám személlye,
nem ortzám virágjához vénsége.
Meg-vallom, hogy szépséget
szerettem hajdan ékes termetét
de már útállom képét,
Minervátúl meg-öszitett fejét:
Rémülés tsak tekintete
be-rántzolt artzolatjának,
kész halál nézése rút homlokának;
bototskán függő tetemit,
ah! hogy szeressem fonnyatt ajakit.
Szájába tsak egy pár foga,
még a hig ételt is alig rágja:
nem birván áll-kaptzáját
bébé szivgatja pittyett ajakát.
Rántzos borozdák lepik-el
mélyen bé-horpatt ortzáját;
le-húzza a vénség görbe derekát;
mellyére függesztvén fejét,
ingó térgyérül eszi ebédgyét.
Egisz nap házába morog,
büdös gyomra rothadástól korog
ha Neptunus eszébe jut,
páltzát fog, ʼs tántorogva hozzám fut:
ha hallja édes szavamat,
nevetve tetzeti magát,
érezvén haragomat, feni két fogát;
ha meg-vetem szerelmét,
tátott szájába tsorditja könyvét.
Mint ama tolvaj Harpia
szünet nélkül szerelmemet vijja:
addig töle nem-nyughatok,
még hozzá jó kedvet nem mútatok.
Ah Amor! mentsd-meg szivemet
illy fertelmes Furiátúl,
inkább Vulkanushoz vond-el
nyakamtól: ah kéméld reá nyiladat,
és add halálnak e vén tzélodat.