Melly ditsősségedre válnak neked Férjed’ könyvei?
Látják kedves Feleségem a’ Te magad’ szemei
Ámbár nekem bal-szerentsém kissebbségemre lészen,
Téged az én éles eszem nevezetessé tészen.
A’ hol írásim’ olvassák, ott olvassák híredet,
És a’ Halál mindenestől nem temet-el Tégedet,
’S midőn Férjednek esete boldogtalanná tészen,
A’ ki azért boldognak vall, nem egy két Asszony lészen:
Kik azért, hogy részese vagy szerentsétlenségemnek,
Szerentsésnek vallnak, ’s sorssát irígylik Hitvesemnek.
Ha kíntseket adtam vólna, az sem vólna több ennél,
Mert szerentsés a’ kintsekkel a’ síron’ túl nem lennél.
Örökös hír-név’ gyümőltsét adtam, ’s mikor ezt adtam,
Érdemesebb ajándékot már ennél nem adhattam.
Ezen kivűl vagyonimnak bírtokossa magad’ vagy,
Melly a’ mint nem kitsiny tereh, úgy bizony betsűlet, nagy.
Hogy soha dítséretedről nyelvem nem tud halgatni,
Férjed’ ítélet-tételét ditsősségnek tarthatni,
Mellyben, hogy engem’ akarki hazugságba ne hagyjon,
Állandós légy, tarts-meg engem, ’s hűséged meg-maradjon.
Mert míg még boldogok vóltunk, semmi motskos bűn Téged’
Meg-nem motskolt, fedhetetlen vólt eddig-is hűséged;
Most ugyan-azon romlás ért Téged’ a’ mi engemet,
Itt tegyen hát jó erkőltsöd egy ki-tetsző érdemet.
Könnyű jónak lenni, mikor nints a’ mi ellent vessen,
’S nints a’ miért a’ Feleség hűségtelen lehessen;
De ha menydörög; a’ dörgés elől el-nem-rejtezni;
Ezt lehet hív bartátsági szeretetnek nevezni.
Ritka ugyan az a’ Virtus, mellyet ne változtatna
A’ szerentse, ’s ha ez bomlik, az épen maradhatna.
De ha van, az ollyan Virtus kész jutalma magának,
Felemelkedik, ’s erőt vesz sullyától bal sorsának.
Hord elő bár az időket, mindenkor dítsértetik,
’S valahol tsak állatt lakik mindenütt hírdettetik –
Hajdan mi nagy ditsősség vólt? most-is nem ditsősség-e?
A’ felejthetetlen hírű Penelope’ hűsége
Élnek hírekben Admetus és Hektor’ felesége,
’S Evadne ki Ura mellett, az óltár fán’ meg-ége.
Él ma-is Laodomia’ sebje’ híre mellyet vett;
Kinek férje a’ Trójai főldre első lépést tett.
Neked nem szükség, hogy értem meg-halj; tsak szeress, ’s hív légy;
Könnyű dolog – hát magadnak illy óltsón’ hírt-nevet végy.
Tudom, hogy nem vár untatást Hűséged, én Meg-hittem!
De az őnként menő hajót vitorlával segítem;
A’ ki arra int, a’ mit már tselekszel; az Tégedet
Intvén, dítsér; ’s helyben hagyja szép tselekedetedet.