Mi dolog? hogy rossz lábával Tirteus ollyan jól lép,
A’ mit Füredi pennával ír Dandár, olly igen szép.
Frissek a’ kies Térségenn a’ Bétsi gondolatok;
Épebb ez, mint a’ mit régen Laurushoz írtatok.
Akkor a’ szegény Tirteus tsak fél lábonn sántított;
Most a’ négy sorú versben-is kevesebbet hibított;
Vallja magát, a’ Természet’ beteges szolgájának,
De lám talált Hipokrates, sánta Unokájának
Olly bankót, mellyel rossz lábát annyira ki-tóldotta,
Hogy elmés Strófája’ sorát négyre szaporította.
Sántit még-is, ’s sánta lába, útját el-tévesztette
De ott inkább a’ vezető hibázhatott mellette
Mikor Tapólcza’ forrását melly vagyon Vetse-székben,
Találta a’ mint említi Szalavári térségben.
Tapólcza-fő fő Városa (úgy szólván) Vetse-széknek,
Melly nem régen lett egy-része a’ Veszprémi Vidéknek;
Van Szalában-is Tapólcza, egy Város Sümeg mellett,
De a’ ki ide Győrből jött, arra jönni nem kellett.
Ott-is vagynak szép források ’s kies víz-fakadások,
’S talám ez a’ Magyaroknak hajdan szokott szóllássok
Vólt; hogy az illyen vizeket nevezzék Tapőlczának.
Mert ha emlékezéseim rossz helyenn nem járnának
Tapólcza még harmadik-is van Borsod’ Vármegyében
Lágy-meleg vizekkel gazdag, Miskólcznak ellenében. –
Csudáltad a’ Természetet a’ Tapólcza’ vizében,
Gyönyörködtél a’ Balaton’ Magyarok’ Tengerében:
Dávidként a’ nagy hegyekre fel-vetetted szemedet,
Mellyeknek partjai közzé e’ nagy Tó kerekedett. –
Méltánn-is; mert a’ Természet’ sok ezer ajándéki,
Mellyekkel itten gazdagok ez bővségnek hajléki,
Az elme’ gondolatjait gyors szárnyakonn ragadják;
Még-is a’ Bőlts Természetet ki-tanúlni nem hagyják:
Hanem míg magát futtatva a’ serény ész dolgozik,
Utoljára a’ visgálás bámúlássá változik.
A’ mit közelebbről láttál az óltott gyümőlts fákban,
Hogy a’ vad törsökbe rakott szelídebb ágatskákban
A’ vad törsök’ nedvessége olly édesen dolgozhat,
Hogy itt Sámson az erősből ki-édességet-hozhat,
Vagy ha egygyik nemű fába más neműt be-metszenek
Az ágonn ugyan-tsak ollyan gyümőltsötskék termenek
A’ millyent termett az a’ fa, a’ mellyről le-metszetett.
Ez mind titok, és mi tőlünk olly igen el-rejtetett,
Hogy az áldott természetet inkább illik tsudálnunk.
Mint azt vagy érzéketlenűl vagy fél szemmel visgálnunk.
Nem tsuda hát, ha e’ térre annyi számmal jöttenek
Lakni, mint egy Anglus kertbe ama’ kőltött Istenek.
Mert talál Erdőt Szilvanus; talál gyönyörűséget,
Talál – mert ritka találni illy kies erdőséget
Mint itt; találhat Czéres-is ollyat a’ mit tsudáljon,
Hogy a’ főld kő-göröngyökkel rakva vagyon e’ tályonn,
Még-is a’ Czéres’ Leánya arathat ollyan kívét,
Mint ott, a’ hol a’ Csalló-köz majmol arany kert mívét.
Pallás ha táborozni kell, talál ollyan térséget,
A’ hol szint-úgy tsúfolhatja távoly az ellenséget,
Mint a’ Szűz Komárom’ Vára a’ Csalló-köz’ órában,
Mert lehet itt-is a’ vizet venni olly tsatornában:
Mellyel ha öszve ragasztják a’ nagy Tó’ két szegletjét,
Egész szigetté tehetik a’ Tihan’ fél szigetjét.
Ott a’ meredek bérczekből készűlt sánczok állanak;
Lehetetlen, hogy illyeket mesterséggel rakjanak.
Minerva, ha tanúlni kell ’s a’ músákkal tartani,
Tudhat e’ kies helyeken olly szállást választani:
Mellynél a’ Parnasszus’ hegye ha kiessebb lehetett;
Van itt, a’ mivel a’ Görög talám nem kérkedhetett,
Ott a’ Pegázus’ forrása észt adott Orfeusnak,
Itt a’ borral tele pincze erőt ád Enniusnak;
Hogy Pallás’ tiszteletére erőssebb hangot adjon;
Kérd-meg bár a’ Poétákat hogy el-mellyik-maradjon.
A’ szárnyas-ló-rugta víz-é? vagy az ember kapáltta?
A’vagy tsak ezt a’ száj’ íze édesebbnek találta.
De ha kell Pegázus’ kútja, itt van a’ savanyú kút,
Csak-hogy itt alá felé megy, ott fel-felé ment az út.
Ennek van ollyan bámúlást indító természete,
Hogy amaz, mikor fakadt-is, ennél jobb, nem lehete.
Ez vólt hijja énekemnek; hogy még ezt le-nem írtam,
Mert az Apolló’ lelkével én egésszen nem bírtam.
Engemet Urániának adott ő tanítványúl,
’S ha mi a’ szép Tháliától maradt rám ragadványúl:
Eskulápiust nem láttam, hogy e’ víz’ erejébe’
Kutassak, vagy avatkozzam az ő mesterségébe.
Tudom hogy noha fejemet Bachus-ként nem zavarja;
Tesz annyit, hogy – – bár akarki be-varja,
Pomona, Czéres, Diána, Merkuriussá válnak,
Mert mint a’ futó kéneső ki-menő tért találnak.
Kívánod még, hogy írjam-le a’ Balatoni rákot,
De félek, hogy meg-bántanék sok piperés Nimfákat;
Azt pedig én Diánának még akkor meg-ígértem,
Mikor tőle hajdan egy szép ’s Szűz Feleséget kértem;
Hogy én örökké maradok Asszonyok’ Szószóllója;
Vajha itt-is Orfeusnak ne lenne marczangója!
’S osztán Te önnön magadat szántad a’ Rák’ farkának;
Mellynek pedig, tsak alig ha illik lenni sántának.
Ha igaz, hogy ez az állat előre háttal megyen,
Te majd meg-botlasz a’ vőlgyön ’s nehezen mégy a’ hegyen.
Külömben-is, a’ rákoknak az a’ vissza-menése
Magával a’ természetnek mint-egy ellenkezése,
Melly a’ savanyú kút körűl ellenkező-képp’ vagyon,
Mert itt a’ jámbor természet rajzoltatik-le nagyon.
Itt nints első sem utólsó, egygyez a’ gazdag ’s szegény,
Egy-formán fut a’ berekbe az Úr, ’s a’ szegény Legény.
Itten tavaly, még senkinek kalapot sem emeltek,
Hanem-ha nagyon meleg vólt, ’s a’ napnak süvegeltek.
A’ zőld’ májvára le-dűlve, ki széllyel ki sorjába’
Szabadon néznek a’ partról a’ Balaton’ tavába:
Egygyütt esznek a’ szegények a’ leg-főbb gazdagokkal,
Mivel-hogy mindenik fizet egy-forma krajczárokkal.
Egygyütt isznak egy forrásból, sőt néha egy üvegből,
Nints itt semmi némellyeknek finnyás kényességekből.
Sem a’ tiszta, a’ ragadó nyavalyától nem félhet,
Mivel ollyan vizet iszik, a’ mellyel ha jól élhet,
Ha nem tiszta-is, meg-tisztúl – itt az arany időnek,
A’ réginek, vagy még talám valaha leendőnek,
Mint-egy árnyékban láttatna tiszta le-rajzolása,
Ha azt már meg-nem motskolná némellyeknek szokása:
A’ kik vagy a’ nyereséggel otsmányúl vissza élnek,
Vagy azzal, hogy sokat nyertek, és még többet reménylnek,
Fent-héjjaznak, és a’ rangnak nem-válogatásából
Tsúfot üznek – tsúfot Füred’ szép arany Századjából.
’S mi az oka? – mert már kezdik az áldott természetet
Erőltetni – tsúnya pedig ez, mihelyt erőltetett.
A’ quid prohibetis aquas-t itt már el-felejtették,
A’ természet’ ajándékát lakat alá vetették
Ingyen-vettért gazdagítja a’ nadrág a’ bugyogót,
Azért adják egy krajczáron az egy hüvelyknyi dugót.
Ez természet’ ajándékát keverve sütik-főzik,
A’ mellyel a’ természetet erőltetve kettőzik.
Sőt ha felesleg meg-térűlt egy napi fáradtságok
A’ leg-főbb-rangúaknak-is nagyobb a’ méltóságok.
Pedig bizony mikor ezek a’ lágy emberi vérnek,
Vagy erőssebb rúgó erőt, vagy nem-tom-mit ígérnek,
Kurusolt meleg-ferdőket készítgetvén a’ testnek
Galenussal gazdagosznak ’s hasznot magoknak lesnek.
Vallyon ama’ hideg ferdő ketretzes rekesztéki
Nem jobbak-é, mint a’ fórralt vizeknek folyadéki?
Mellyek magok’ erejéből valamit tsak veszthetnek,
Mikor hideg részetskéik meleggel emésztetnek.
Azt tudom: hogy ez forralttak lankadásra készítik
A’ testet, amazok pedig természettel frissítik.
De már, hogy a’ meleg, erőt ád-é ezen vizeknek?
Azt fenn hagyom az Orvosi Tudományban bőltseknek.
Vóltak sánták; és a’ kiknek inok öszve húzódott,
A’ kiknek az erőszakos meleggel kuruzslódott
Víz, valamire testteket helyre hozta; de ezek’
Okai a’ vizek vóltak-é és emberi kezek?
Hidegenn használt
* haszált Sajtóhiba, em.
vólna-é? vagy az ollyan meleg víz,
Mellyben nintsen illyen erő, és illyen savanyú íz?
Nem tudom – látom e’ víznek gyönyörű ’s hasznos vóltát,
Én-is tehát elő veszem amaz Dandár’ danoltát:
Hogy szép Füred ’s a’ természet itt ugyan meg-mutatta,
Hogy ő a’ mesterségeket felesleg meg-haladta – – ’s a’ t.