Talám azt-is gondolja már – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – – – és valóban
Régen halgatsz én szomorú Músám! – oh igen régen
Halgatsz! e’ vastag-hó-lepte Balatoni térségen.
A’ kik könnyű énekidet ismérik, azt gondolják:
Hogy Pinduson-is a’ notát most más húron tánczolják.
Hogy bé-hordták a’ Pegazus’ kútját a’ hó-fúvátok,
Vagy el-fagyott, ’s nem ihatnak vizéből a’ Horváthok.
Meg-tsipte a’ kemény hideg a’ Músák’ kis újjait
És azért nem billegetik hárfáiknak húrjait
Engedj-ki hát fagyos Músám, és hitesd-el azokkal
A’ kik ítélhetnek rólad kétes gondolatokkal
Hogy a’ jó mag, ha jól vetik, a’ hó alatt-is ki-kel
A’ meleg vérű Poéta hidegben-is énekel.
Serkenthet az új esztendő, az idők’ változása
Az áldással tellyes egek’ ezer-féle áldása:
Hogy mikor a’ Halhatatlan, Téged’ halanó meg-áld,
Te ki rövid idejű vagy, az örökké-valót áld.
Nyisd-fel én fiatal Músám! érzékenyűl szemedet
Az idő – az új esztendő emlékeztet Tégedet
Melly tisztelettel tartozol a’ tisztes Öregeknek
Kik a’ változó időnek, és az idő részeknek
Több szakasszit által élték – kiket a’ Mindenható
Őszséggel, az öregségnek ki-tettző és látható
Koronájával meg-tisztelt. – Oh melly igen illendő!
Hogy olvassa soraidat az a’ Fő Tisztelendő
A’ kit, mint Tihan’ Angyalát nem régen el-síratál
Mikor annak, hozzád közel lététől meg-fosztatál! –
Meg-áldottak Téged’ Jó Úr! az Úr’ áldott kezei
Annyira meg-sokasodtak életed’ esztendeji
Hogy én, ha minden órájit hátra lévő éltemnek,
Áldásra szentelem-is meg-tartó Istenemnek;
Annyit, mint már Te dítsérted Őtet, nem dítsérhetem;
És így a’ Tiednél sokkal hijjánossabb életem. –
Én mint ifjabb, mikor ezt az új esztendőt szentelem,
És azzal, hogy még Te-is élsz, örömömet nevelem,
Emberi gondolat szerént méltán úgy ítélhetek;
Hogy nálad Fő Tisztelendő Öreg! tovább élhetek.
Oh! – De a’ Fő Bőltsességnek nem ollyanok útjai,
Mint a’ halandó emberek’ bíztos gondolatjai;
Hogy Te még sok időket érj, Isten úgy akarhatja,
Engem élébb ki-szóllíthat a’ minden élők’ Atyja.
Ha már az ég nem akarta hozzád közel létemet,
Meg-lehet: hogy híred nélkűl temetnek-el engemet.
De ha a’ gyors madár a’ Hír hozzád-is el-érkezik;
Hogy az eleven Horváthot, hólt Horváthnak nevezik:
Képzeld akkor szemed előtt lenni gödrös síromat,
’S egy foganatos áldással illesd hideg tsontomat.
Vígasztald-meg érzéketlen Ötsédet illyen szóval
Én sokáig egygyütt éltem ez Ifjú halandóval
Tudom: hogy tudta betsűlni az időt, és szerette
Hogy őtet a’ Mindenható dologra teremtette
Méltó hát, hogy most nyúgodjon – méltó hogy a’ Véneknek
Tisztelésében példája legyen sok Gyermekeknek.
De még élek.
* A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
– Mit mondják hát ezen áldott Atyának?
A’ mi ez új esztendőnek e’ leg-első napjának
Innepével meg-egyezzen – nintsen nékem áldásom,
Istené az áldás – de van egy szíve kívánásom
Áldott Isten! áld-meg őtet nyugodalmas vénséggel
’S élete’ bóldog napjait édésítsd bóldog véggel.