IGAZ, az indúlat formája szívünket,
Ha szívnek nevezed elegyült vérünket;
Mert, másképpen a’ szív a’ testnek egy része;
’S kérd-meg bár, ha a’ test a’ nélkűl egész-e?
Az indúlat pedig meg-látod, mi légyen?
Ha az osztály minden test-részre ki-mégyen –
Hanem, hogy egy sintsen olly boldog indúlat,
Akár örök, akár tsak mint vendég múlat,
Melly valamelly titkos fájdalmat ne hozzon,
Vagy egy nyilvánságos szánást ne okozzon:
Azt már mig én leszek, én nem tagadhatom,
’S ez a’ könnyen hívés leg-szebb indúlatom.
* * *
Vétkezel büszke nyelv! fennyen emlegetve,
Hogy az emberért van minden teremtetve;
Hogy Te is Teremtőd ditsőítésére
Vagy; add hozzá Sorsod’ meg-ismerésére;
Ez vallás-tételből meg-fogod ismerni,
Mint tud a’ Természet mindent úgy keverni;
Hogy Te a’ baromnak születtél javára,
’S ha ez neked szolgált, ő is tőled vára:
’S úgy tesszük mindnyájan e’ nagy Mindenséget,
Hogy egy Fő boldognak teszünk Ditsősséget.
* * *
Fridrik! a’ mit tartassz igazán találtad,
De a’ bóldogságot még ki nem tsináltad:
Ha semmit se kivánsz, jóllehet semmid sints,
Ez a’ Fő bóldogság, ’s ennél már nagyobb nints.
Szerelem, egésség, bírtok, jó barátok;
Nyúgodt elme, ’s minden a’ mit jónak látok,
Úgy jok: ha azokat mind jóknak képzelem,
És ha ezt nem hiszed, ne is perelj velem:
Vagy, ha ollyan forma ez az öt jelenség,
Valamint a’ testben az öt érzékenység:
Itt is az utólsó magában foglalja
Azt, a’ minek Fridrik öt osztályját vallja:
Az az ereje van a’ nyúgot elmének
A’ mi van a’ Tactus’ érzékenységének.