HOL vetted magadat mesés régiség’ kőlteményje?
Hogy mindennek van Fatuma, olly bizonyos Törvénnye,
Mellynek ugyan Jupiter is alája van vettetve,
De még is annak tudása meg-vagyon engedtetve,
Nem tsak ama’ tsuda hírű tizenkét Szibillának,
A’ kik tizenkét könyvekbe írták sorssát Romának,
Hanem az értelem nélkűl való vad állatoknak
’S szárnyaikkal a’ levegőn repdeső madaraknak;
Hol vetted, mondom, magadat Te régiek’ meséje? –
Vagy inkább melly nagy régiek! mesétek’ szerentséje!
Hogy a’ bű-bájosok’ ezer féle mesterségének
Némelly messze szívárgási ránk is által jövének.
Hajdan mikor a’ Magyarság Törökkel hadakozott
A’ Rigó mezeje mellett egy vén Aszszony hírt hozott,
Hogy a’ mint a’ folyó vizet a’ két tábor zavarta,
Annak lészen győzedelme, a’ melyknek ő akarta;
’S meg-lett – hát a’ Magyarságnak nem buta félénksége
Az, mikor sok nagy dolgoknak kitsiny a’ jelensége.
Innen, a’ ki útnak indúl, ’s tsak hamar az útjában
Nyulat talál maga előtt által menni futtában,
Szerentsétlennek ítéli útja ki-menetelét,
’S azt mondja, hogy a’ futó nyúl annak mutatta jelét.
Szerentsés, a’ ki az illyen dolgokat nem próbálta,
A’ kinek egy vagy más rossz jel az útját el-nem válta,
Mert semmiből rossz szerentsét nem jövendöl magának,
A’ mint régen sok félénkek ’s sok bolondok valának.
Lám nem repűlt én előttem sem bagoly sem durva sas,
Meg sem rezzent szemem előtt sem a’ nyúl, sem a’ farkas,
Lovaim bátran, ’s többnyire vágtatva sijettenek,
’S ki merte volna fel-tenni, hogy itt itthon nintsenek.
Vagy tán varjú volt az Omen ’s az bontja szerentsémet,
Most értem egy hajdan kőltött de gyermekes mesémet,
Mért néz a’ varjú a’ kontzba? varjú hellyett kontz leve,
A’ mi mostani szerentsés útamban gátlást teve.
De ki tette volna fel-is, hogy most kűldnek velőért,
A’ kontzért, gyógyító írért, velővel tellyes főért,
Azomban mire oda ért, már akkor a’ beteget
El-temették, ’s a’ sebesnek sebje hóltig be-hegedt.
Hittem hát, ’s mért hihettem, noha én-is mindennek
Nem hihetek, hogy – még temetni nem mennek,
De meg-tsalt mind reménységem, mind a’ jövendőlésem,
Mert im reggeltől mind delig gazda nélkűl itt késem! ’s a’ t.