Ha már a’ szép jó Aszszonyokat így meg-dítsérte a’ Vers-író, meg-engedi talám a’ kellemetes Aszszonyi Nem; hogy a’ roszszat, melly külömben-is Nemének gyalázatjára van; meg-átkozza; a’ ki írtózik tőle, ne olvassa.
Castis omnia casta.
Dirae ad formam Dirarum Beroaldi
In maleditam Lenam.
Van egy rút vén Aszszony . . Városában
Már régenn öltözött Kimera-formában
Motskos, szitkos, átkos nyelv kereng szájában,
Hazug, hamis, tsalárd majd minden dolgában.
Fekete méreg forr heregő torkából,
Két-három kutya-fog látszik a’ szájábúl;
Az-is a’ tziklopsok ro’sdás hámorjábúl
Kerűlt ’s nyárs-formára faragott nagygyábúl.
Két boszorkány néz-ki két durva-szemébűl,
Sokat el-vesztett már az-is a’ fénnyébűl,
Epe-forrás módra buzog a’ szívébűl,
Egy ez a’ viperák’ faja’ seregébűl.
Pokol-beli bűzt hajt meg-büdösűltt szája,
El-szédűl a’ kire szellete megy rája,
Golyvával vetekszik alúl a’ tokája.
Oh lábbal fel-fordúltt Világ’ maskarája!
Minden jámbor ember iszonyodik tűle,
Mert millyen? Mindenek
* Az M m-ből jav.
jól tudják felűle,
Félnek a’ szomszédok és futnak elűle,
Mert legio őrdög ordít-ki belűle.
Néha fel-puffasztja botskor-bőr-pofáját,
Varantsos béka-szin futja-el ortzáját,
Dögleletes füst-gőz iszonyítja száját,
Látsz itt, ha nem láttál Hárpiák fajtáját.
Ez, ha pokol-beli titkos mesterségét,
Meg-veti gyűlőli a’ Férj feleségét,
A’ barát barátját mint az ellenségét
Úgy nézi, ’s felejti régi egyességét.
Rontja Pirithous’ ’s Thezéus’ barátságát,
Kásztornak Polluksal vólt Atyafiságát,
Tán Éneásnak-is szép hajlandóságát
Ez dönté dugába, ’s Didó’ bóldogságát.
Mert száz ezer ennek álnok mestersége,
Nints titka sokának eleje sem vége,
Ez, minden jámbornak mérges ellensége,
És ha kinek árthat az a’ nyeresége.
Forog mérges nyelve más’ veszedelmére;
Vén; és még-is vágyik Ifjak’ szerelmére,
Konkolyt hínt sok Szűz-társ’ termékeny főldére,
Fordítván magának azt szerentséjére.
Híntegeti széllyel kőltött hazugságát,
És tsak hazugsággal él ’s tőlti világát.
Az oltsót drágállya, betsmeli a’ drágát. –
A’ vér-szopó ezzel óltja szomjúságát. –
’S hogy mered ellenem mozgatni nyelvedet?
Te! mérges vipera’ magvábúl eredett!
Hírem, ’s betsűletem már mennyit szenvedett
Miattad, átkozott! ’s mibe keveredett?
* keverdett Sajtóhiba, jav.
Jupiter! üsd agyonn lángozó menny-kővel,
Vagy vesd a’ mélységes Pokolba le fővel,
Ezt a’ rágalmazót, ki minden erővel
Ujjat von, a’ vele szem-közbe menővel.
Óhajtva kívánnya ’s várja, úgy ítélem,
Ezt a’ Te fejedre minden jámbor vélem,
Én-is, mert képedtűl kevereg a’ bélem,
Minden szándékodat átokra tserélem.
Társúl veszek minden jámbor embereket
Nyelved nyila miatt már-is sebeseket,
Kikkel egyűtt kérem a’ Nagy Isteneket,
Hogy hozzanak reád sok veszedelmeket.
Tömjént
* Tomjént Sajtóhiba, jav.
viszek a’ nagy Ammon’ óltárára,
Hogy forralyjon égő kén-kővet torkára
Ennek, kit sok szívnek kész kívánságára
Régenn vár Plutónak pokol-beli vára.
A’ Furiáknak-is könyörgeni fogok,
Hogy legyenek készen a’ tűzes vas-fogók,
És a’ Hárpiáknak melyed’ rágó fogók,
’S a’ tűzes korbátsok, hátadonn tsattogók.
A’ főld ne adja-meg néked kenyeredet,
A’ napnak melege süsse-ki szemedet,
Férgek elevenenn egyék-meg testedet,
Őrdög-talponn állva vigyen-el tégedet,
Legyen egész melyed darázsok’ köpűje,
Láb-szárod Ikszion’ kereke’ küllője;
Éles fogad Plutó’ s g piszkáló tűje,
* El-is fogad A kéziratban Eles szerepel, az ékezeteket értelemszerűen jav.
Hajad Boszorkányok’ rokkája’ tsepűje.
Sokasodjanak-meg számoddal a’ dögök,
Szántsanak hátadonn vassal az őrdögök
Teremjenek rajtad ludvértz sz-rta rögök,
Inkább az orrodra egyet én-is nyögök.
Száradjon-meg nyelved, roszsz szagú tokjába,
Hogy ne foroghasson ollyan szabadjába:
Ültessenek hassal tűzes tsoroszjába,
Akkor-is valamelly Hóhér legyen Bába.
Az éhség gyötörje telhetetlenséged,
Minden-féle ital legyen ellenséged,
Meg-ne-halyj sokáig, soká legyen véged,
De addig-is ezer kín gyötörjön Téged’.
Míg élsz légy szegénység eleven példája,
Menyjen-által rajtad minden kín’ próbája.
Oh Te! Pazifaë’ éktelen fajtája,
Tegyen szükségedrűl a’ Minos’ Bikája.
Járjon még Vénus-is kedvednek ellene
Ki szentel vitéznek már régenn fel-kene,
Tarkíttson a’ Plutó’ pokol-beli szene,
Dög, guta, kelevény, kosz, tályog, rűh, fene.
Hóltod után pedig, a’ mit régenn vára
All-mesterséged, juss a’ pokol’ kínjára,
A’ hol lesz a’ harag’ keserű pohára,
A’ mellyet gyűjtögettz a’ harag’ napjára.
Hadd nyúgodjanak-meg a’ Te le-menteddel,
A’ lelkek, mindennek kínjait te vedd-el,
Könnyebbítsd azokat a’ bűntetéseddel,
Mert mindnyája sem ér-fel a’ Te vétkeddel.
Részesűlyj a’ szomjú Tantalus’ kínjában,
Éh kopot helyette nyelj üres kádjában,
Zizifus nyugodjon a’ hegy-óldalában,
Te görgesd helyette a’ kővet hijában.
Ne rágja a’ nagy sas a’ Titzius’ máját,
Tsak ezt nyomorgassa a’ kutya-fajtáját,
A’ vad Tizifone minden Furiáját,
Tsak reád ereszsze, vérengző tsatáját.
Ott-is neked külön helyet engedjenek,
Minden bűntetettek
* bűntettettek Sajtóhiba, értelemszerűen em.
Téged’ bűntessenek.
Tudom: útálnak-is még ott-is mindenek,
’S nem lesznek elég kín az eleven szenek.
Én ugyan magamról igazán mondhatom:
Ellenkezik veled minden indúlatom,
’S míg a’ nyelvem’, pennám’, bírom és bírhatom,
Ki légy? mindeneknek le-festve mutatom.
Nem ellenkezik úgy a’ tűz a’ vízekkel,
A’ meleg a’ téli fagyos hidegekkel,
Sem a’ körmös matskák a’ kis egerekkel,
Mint én e’ meg-veszett fogas szeléndekkel.
Míg ragyog tzifrája az egek’ bóltjának,
Míg változása lesz a’ hóld-világának,
Míg tsak véget nem-vet a’ nap járásának,
Mind addíg ellene-leszek e’ kurvának.
Még hóltom utánn-is lelkem, a’ lelkedet
Üldözi; meg-öllek másszor-is Tégedet,
Alíg-is várnám már kínos el-vesztedet,
Az ég életeddel ha meg-elégedett.
Egek! hallgassatok méltó kérésemre:
Ne élyjen sokáig keserűségemre
Ez: de el-is hiszem nem veti szememre,
Hogy illyen bal’samot tőltök a’ sebemre.
Már mint-egy képzelem, miként tér vesztére
Álnok mestersége a’ maga fejére,
Miként száll a’ Hóhér’ pallosa testére,
A’ ki sok jámbort vett átkozott nyelvére.
Jövel áldott óra: hozd-el halálának
Napját; mert eddig-is kínosak valának,
Mellyeket éltt. – Illyet
* A I i-ből jav.
sokan kívánnának,
Vagy még nagyobbat-is néki ha tudnának.
Madarak ássák-ki akkor-is szemedet,
Mikor bűnös tested már meg-merevedet’,
A’ hollók és varjúk húzzák-ki béledet,
Melly ártatlan vérrel meg-nem-elégedet’,
’S mint-hogy
* Az m M-ből jav.
nyelved vala bűnödnek majd-fele,
Sokat kimélletlen rágalmaztál vele,
Azt-is mérges szádbúl a’ Hóhér messe-le,
Osztán a’ sasoknak legyen eledele.