Meleg vólt – ’s már a’ nap kezd’ délrűl le-menni,
Le-dűlék egy kitsinyt az ágyra pihenni,
De be-szoktam félíg az ablakot tenni;
’S igy
* Az i I-ből jav.
a’ nap’ sugárbúl egy kitsinyt el-venni.
Úgy szívárog vékony súgár a’ szobába,
Mint a’ sürű berek híves árnyékába,
Vagy, mint mikor a’ nap hajnal’ hasadtába’
Virraszt, vagy le-bújík éjjeli bóltjába.
Illyen fél homályos nap-súgárt szeretnek,
A’ kik szerelmes Szűz’ névvel neveztetnek;
A’ hol a’ szégyennel titkoltt szeretetnek
Kőltött rejtek bújó-helyet reménylhetnek.
Hát im’ jön Korinna: Páfusban szövetett
Lepletskét fél-vállról a’ nyakába vetett,
Hajának ki-bontott ’s széllyel eregetett
Fűrtjével, hó-színű nyaka be-fedetett.
Igy ment el-készűlve ’s illy gyenge ruhába’
A’ szép Szemirámis az ágyas-házába,
’S Lais, kinek édes íze hajdanába’
Sok nyalánk férjfinak maradt a’ szájába’.
Le-kapom palástját, ’s jóllehet a’ selem
Leplen-által testét mind egyre kémlelem:
Még-is a’ kéntelen szemérmű szerelem
Kűszködik a’ vékony takaróért velem.
’S mível úgy kűszködött, mint a’ ki szerette
Ha nem győz – friss kezem hogy ezt meg-sejtette,
A’ fel-adott várat könnyen meg-vehette;
(’S magát a’ vár-őrzőt-is rabúl ejtette.)
Ah! a’ mint vetettem szememet reája,
Be szép vólt takaró nélkűl a’ formája.
Valamint ép szűznek mutatta ortzája,
Úgy egész testének nints semmi hibája.
Vállai mutattak gyönyörű termetet,
Karjait ölelni melly vígan lehetett;
Melyjének gömbölyűnn ki-kerekítetett
Dombja, tapintásra szűletve szűletett.
Kik Parnász’us kettős hegy-formát adának
Menetelessen nőtt haskója dombjának.
Hoszszatskán, de kartsún’ termett derekának,
Tzombjai; két markos oszlopi valának.
Mit-is számlálgatom minden részetskéjét,
Talpíg hiba nélkűl találtam személlyét;
Irígylik tagjaim szemem’ szerentséjét,
’S testemíg szorítám gyenge testetskéjét.
Tudod már a’ többit – lassú pihegéssel
Pihentetjük egy-mást kőltsön öleléssel,
Ah legyen többször-is illyen delem; és el
Nem-tserélem, a’ szép hajnal repedéssel.