Él még a’ szívemben az Úrnak szerelme,
Haboz most-is bennem az Urért az elme,
Vajha vígasztalná sorsomat kegyelme!
’S szívemet szerelmes szíved’ engedelme.
Ah? ha ényhűlhetne szemem’ látásával,
De úgy bánt én velem Vénus e’ kantzával,
A’ mint szokott a’ jó mén-ló paripával,
Mert jaj! már nem bírok szemem-világával,
De, vajha símitni lehetne kezemmel
Ortzádat, ha immár nem nézhetem szemmel,
Mert vetekszik szívem siralma kedvemmel,
Hogy szíved nem egyez régi szerelmemmel,
Búsítlak-e vagy nem bús Lelkem’ sorsával,
Kezem’ más kezével tett ez irásával
Nem tudom, tudom azt, hogy szívem magával
Nem bír míg nem bírhat a’ tulajdonával.
Sok gondolat járja meg-bódúltt eszemet,
Sok könyvvel árasztják meg-vakúltt szememet,
Ha nem gyógyítja hív szíved hív szívemet,
Nyomba kínos halál várja életemet.