HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

HU EN
FŰREDI VADÁSZAT.

Mellyben a’ Diánna arany-lábú szarvassát, vagy a’ mint nékik tettzik Dám-vadját, három Vadász kergette, de mindenik el-szalasztotta.

Kedve kerekedett nem rég’ Diánnának;
Tétis’ a’ Balaton Isten-Aszszonyának
’S annak partján tsergő savanyú-kútjának
Egy kís időt venni látogatásának.
De nem hagyta pusztánn otthon Háza-tállyát,
Ott hagyta a’ hatvan Kisérő-Nimfáját.
El-hozta magával tsak egy Komornáját
Amaz arany-lábú kedves szarvaskáját.
A’ Gratziák jártak ezzel a’ Szarvassal
Kár vólna a’ Hettzbe botsátni Farkassal,
De nem lehet eztet sérteni nyil-vassal,
Hanem ha ki hozzá dörgölőzne hassal.
Vénus e’ Szarvasnak szája’ kedvessége,
Egy Minervát mutat teste’ deréksége,
Nints-is a’ Vadásznak itten nyeresége.
Hanem ha Kupidó lészen segítsége.
El-vál a’ Gróffnétúl e’ szarvas egy este,
Meg-sejti két vadász, ’s már a’ berket nyeste
Érte; ’s a’ szerentsét közelrűl kereste:
Harmadik, e’ kettő mit tsinál tsak leste.
Mind a’ ketten nyílat Kupidótúl kértek,
De hozzá (sűrű vólt a’ berek) nem fértek
Bár magoknak kedves szerentsét ígértek,
Lest keresnek azért ’s egy gunyhóba tértek.
Bezzeg a’ harmadik, mivel hogy sajnálta.
Hogy ama’ két vadász eddíg útját álta
Sűrű vagy nem sűrű, nem igen visgálta
Útját hamarjában jól ki-is tsinálta.
Hajolt a’ szarvasnak gyenge szelídsége,
Hogy akadt kedvének Nagyságos vendége,
A’ vadász’ kedve-is annál jobban ége,
Hogy van készségének egy kis jelensége.
Meg-lövi, gondollya, ha szerit teheti
Már-is jól el-készűlt nyílát emelgeti,
De mivel olly nyílván módját nem ejtheti
A’ Balaton’ partra jobb-kézzel vezeti.
Már itt a’ vadásznak egész kedve tellet
A’ szélben kit Vénus szívére lövellett, –
– A’ Stibli-toppantást szaporázni kellet
Az aprót lépdeső arany-lábok mellett.
Amaz két vadásznak esvén értésére,
Hogy a’ vadat emez keríté kezére,
Mindeniknek sáros epével forr vére,
’S indúlnak sietve a’ Tó’ mellyékére.
Hogy majd ott lest vetnek s’ titkos vermet ásnak
Ez két vadász-kézrűl szarvas el-ugrásnak,
Mondogattya egyik a’ másik pajtásnak,
Hogy az első lővést ne engedjük másnak.
Amaz, míg jobb módot ’s helyt keres magának
Nyíl-vasát hasába verni szarvasának,
Emezek távolyrúl nyomában valának
Részesi akarvánn lenni a’ prédának.
De mivel, a’ kit már tsak nem meg-kötözött
Nem lehet meg-lőni sok vadászok között,
Amaz, míg titkosabb helyekre kőltözött,
Ismét szem-közt egy pár barátba ütközött.
Elől tűz, hátúl víz van kettős ostromba,
Elől barát, hátúl egy pár vadász nyomba,
Nints alkalmatos hely e’ puszta Pagomba,
A’ Szarvas-is viszsza-meg-fordúl azomba.
Meg-tudta-e vallyon a’ szarvas sejteni?
Hogy mikor rá fogát két vadász-is feni,
Harmadik akarja még-is el-ejteni,
’S tettzett-e e’ fortélly? – nehéz meg-fejteni.
Hanem, mivel emez már soká kergette,
’S sok belső tűzeket szenvedett érette,
Szarvassa’ szerelmét el-nem felejthette
Hanem a’ forráshoz viszsza-is vezette. –
– Ez a’ nagy Uraknak szokott vadászatja,
Hogy ha a’ nagy vadat egyszer meg-kaphatja
’S meg-lövi, a’ többit tovább nem zaklatja,
Hanem az ádomást vígann meg-adatja.
Ez vadásznak ugyan nem esett kedvére
Vadászatja, mivel fáradtsága-bére
El maradt, de még-is buzgó Úri vére
Tust vonat el-szaladt vadja’ örömére.
A’ hegyekenn lakó Éolus’ bandáját
Elő-szóllíttatja, – kedves szarvaskáját
Tiszteli, és mint egy kérleli Dámáját,
Hogy mászszor örömest szenvedje Dárdáját.