Vivat! hát tsak ugyan Vitzé-Spánnyá leve?
A’ kit a’ mi szívünk régen azzá teve, –
– Nagyobbodott újjabb nagy ranggal nagy neve
Annak, kit Nemzete Nagynak szűlt eleve.
Kitsiny a’ mit nyertél véred’ nagy diszének
De nagy, Ifjúságod’ kitsiny idejének, –
És szép akármellyik Ország’ Nemessének
Tétetni, az egész Nemesség’ Fejének. –
Valóba nehéz vólt nékem el-találni,
Hogy bátorkodjam-e hát aggratulálni,
Hogy ne kelljen míg ezt akarom próbálni,
Vagy kellettlenné vagy tsapodárrá válni,
Mert noha örömmel ’s vígann érezdetem,
Hogy ékeskedhetik Neveddel Nemzetem,
De mivel ezt hozzád kitsinynek vélhetem,
Félő; hogy kellettlen lészen tiszteletem.
Ha pedig ezt tészem Levelem’ tzéljának,
Hogy kitsiny ez a’ rang Nemzeted’ rangjának,
Félő; hogy tsapodár ’s színes Poëtának
(A’ mihez nem tudok) lenni mondanának.
Nagy-is hát, kitsiny-is kevés-is elég-is,
Kevesenn kezdődik lám az elégség-is,
Alatsony elöször a’ nagy Dítsősség-is,
Gráditsokonn menve adódik az ég-is.
Méltóságos Atyád fegyverrel nevelte
Nemzetét, ’s Nagyságos Rangra-is emelte,
Öttsét a’ Papi Rend Istennek szentelte,
’S Fő-Apáturjának Benedek rendelte.
Nagy rang, nagy a’ név-is, de úgy következett
Hogy a’ nagy érdemű Somogyi Nevezet
Fogjon Thémissel-is János Úrba kezet,
Kit Thémis magának le-is kötelezett.
És így a’ Márs’ Fija ’s Minerva Szűlette
A’ Jusztiniánus’ palástját fel-vette,
Attyának kard’ vasát meg-dítsőítette,
Mikor Vas-Vármegye Vitzé-Spánnyá tette.
Élyjen Nemes Hazánk’ dítsőíttésére,
Nevelkedjen rangja szívünk’ örömére
Álljon-fel Asztréa’ erősíttésére,
A’ mérö-serpenyőt tartó jobb-kezére.
De adjon Júnó-is ez Márs’ gyermekének,
Olly indúlatokat páratlan szívének,
Mellyek tzáfolói óh vajha lennének,
Ez Vitzé-Spány Ifjú ’s nőtelen Nevének.
Ez Vers-író pedig, ki Vers’ sorotskáját
Vivátonn kezdette ’s arra nyítja száját,
Kéri a’ Nagy Úrnak Úri grátziáját,
’S Viváttal teszi-le utóbb-is pennáját.