Vagy annak le-írása: miképpen akartak egy pár Főld-mérőt a’ peres-főldönn agyon-verni.
Egy Beréndi, Rendeki, és Ajkai ember, egyűtt-beszélgetnek.
Beréndi.
Hallottad-e Koma! hogy tegnap Ajkában
Nagy tűz vólt a’ Falunk’ határ’ szomszédjában.
Rendeki.
Én ugyan valamit tudok a’ lármában,
De nem tudom, mi vólt mi nem? valójában.
Beréndi.
Nem sokkal dél-előtt hoszszassan hallának
Síralmas hangjai gyászas harangjának,
Mellyek, hogy Beréndenn fülembe jutának,
Sok gondolatokra sok okot adának,
Mert olly idő tályban hallottam a’ hangot,
Mikor imádságra sem vonnak harangot,
Sem hóltnak nem adnak vég-tisztesség’ ’s rangot,
Tűznek gondoltam hát, de nem láttam langot.
Rendeki.
Hát ha nagy és terhes felleget látának
’S az esső elejbe úgy harangozának,
Vagy tán a’ Faluba Püspőköt hozának,
Kinek tisztességet haranggal adának.
* A sor végén álló vesszőt pontra javítottuk.
Beréndi.
De tűznek kellett ott Komám Uram! lenni
Mert a’ tűznek szoktak ollyan jelet tenni,
’S láttam, mint-egy hegyről eszre tudtam venni,
Sok embert sietve haza felé menni.
Rendeki.
Meg-lehet, ehol jön egy ember Ajkárúl,
Ajkainak nézem vad ábrázatárúl,
Kérdezzünk valamit tőle a’ lármárúl,
Hadd tudjunk bizonyost eről a’ tsudárúl. –
– Honnan jön Kend Szomszéd?
Ajkai. Ajkárúl.
Rendeki. Melly felé?
Ajkai.
Rendek felé megyek sőt Rendekbe belé. –
– El-mentt az Ingy’sellér?
Rendeki. Még
* Az M m-ből jav.
reggel.
Ajkai. Reggel-é?
* reggel-e? Rímelés szerint jav.
Köszönyje, hogy magát ebűl nem viselé.
Mert, ha a’ Pörösre, jött vólna lántzával,
Mind lántzát, mind magát a’ fejsze-fokával,
Majd meg-egyengettük vólna; – már modjával
El-vóltunk a’ lesbe rendelve sorjával.
Rendeki.
Tán hát azért verték a’ harangot fére?
Ajkai.
Azért ám; hogy ki-ki annak a’ neszére
Készen legyen ’s kapjon villára fejszére, –
– Ki-is omlott vólna az Ingy’sellér’ vére.
De vólt még-is esze, mert még a’ Peresbe
Tsak bele sem lépett, – el-mért egyenest be,
Már mi imitt-amott renddel a’ fűzesbe,
Várván, fegyveressen készen vóltunk lesbe.
Rendeki.
No,
* A szó után álló vesszőt pontból javítottuk.
– hiszen el-ment már nem kell tőle félni,
Ne restelyje hát kend szomszéd el-beszélni:
Mit lehet e’ zajos lármárúl itélni? –
– Mi nem tudtuk a’ nagy kongást mire vélni.
Ajkai.
Úgy vólt biz’ a’ szomszéd! hisz’ én el-mondhatom,
Én vóltam a’ Spion, leg-jobban tudhatom, –
– Még ma-is ugyan tsak az vólt akaratom:
Hogy el-ment-e vagy nem? én majd ki-kutatom.
Az Ingy’sellér maga mondotta magának,
Ennek a’ mi Falunk egy Főldes-Urának:
Hogy ő Rendekre megy. – De
* A D d-ből jav.
talán Ajkának
Nem tudta Rendeket lenni szomszédjának.
Ezt az a’ Főldes-Úr hallván Tót-Vá’sonyba
Félt, hogy majd a’ Perest el-mérik, – azomba
Ajkára ekszpreszszust kűldött alattomba.
Rendeki.
(Tán nem tudta hogy sok Ajkánn a’ goromba?)
Ajkai.
Bódén ment keresztűl a’ követ Ajkára,
Ott az Ingy’sellérre rá-talált magára,
Kí maga mondotta; hogy senki szavára
Nem megy mérni senki’ peres jószágára.
Ajkánn meg-beszélli a’ Követ ezeket,
Hogy Uraim! hólnap mérik ám Rendeket,
Vigyázásba legyünk én kérem Kenteket,
Hogy bele ne mérjék a’ peres főldeket.
E’ szóra az Urak mind öszve-gyűlének,
A’ parasztok közt-is rendelést tevének,
Engem’ a’ kit tartnak Falu’ elejének,
Mint leg okossabbat Spionnak kűldének.
El-mentem; ’s a’ Zsidó’ házánál sert vettem,
Mit akarok mit nem? nem-is jelentettem,
A’ Rendekiekkel beszédbe eredtem,
’S őket beszéd közben okossan r’á szedtem.
Tegnap jött hozzájok egy Úr úgy mondának,
Ma Város-Lődrűl-is másokat hozának, –
– Ma van a’ kezdete a’ mérő-munkának,
’S még a’ peresben-is mérni akarnának.
Nem kellet nékem több; én tsak el-sietek –
– Tudom már a’ dolgot. – Már
* Az M m-ből jav.
jó hírt vihetek, –
– Az utonn magamban örűlök, nevetek,
Hogy illy fortéllyossan bánhattam veletek.
No – meg parantsollyák: minden talponn légyen.
Mert, a’ ki a’ peres-főldre ki-nem mégyen
Az Uraság attúl négy foríntot végyen,
Annak pedig tsak egy pénz híjja se légyen.
Az Ispány Uramnak kaszási vóltanak,
Annak még az Urak ollyan jelt adtanak,
Hogy maga ’s munkási arra vigyázzanak,
Hogy ha harang kondúl, haza szaladjanak.
Kűldöttek azomba szemlélő leseket,
Hogy ha látják jönni az Ingy’selléreket
Tsak hírtelen Ajkánn jelentsék ezeket,
Majd adunk mi úgy-mond fejszés embereket,
Az nap semmi sem vólt tekergésünk bére,
Mert még az Ingy’selér Kis-lőd felől mére,
Haza mennek azért a’ lesek estvére
De kap ki-ki másnap botra szekertzére.
Ki-megyünk a’ lesbe ismét ’s tábort járunk
Féltettük meg-vallyuk az igaz Határunk’,
Tsak nem egész délig sokat lessünk, várunk –
– Mert tsak rá vigyáztunk, hogy ne légyen kárunk.
A’ mint az erdőbűl egy dombra fel-hága,
’S meg-álla Ingy’selér Uram ő Nagysága
Tsillámlik távolyrúl a’ veres nadrága
Bezzeg, meg-nyílt akkor a’ szemünk-világa.
Egyik a’ másiknak újjal mutogatta;
Szívünket a’ méreg egész’ el-futotta,
Egymást a’ sok les-társ eképp szóllogatta:
Jön ám az Ingy’sellér, – ott van, az – atta.
Hírtelen a’ lesek öszve szaladtanak,
Most mindjárt el-mérik ollyan hírt hoztanak,
Tsak hamar harangot, – hamar kondítanak,
Mellyre a’ munkások öszve-tódúltanak.
Botra Paraszt-ember – Nemessek puskára,
Talpra legény! – baj van – fejszére, kaszára!
A’ kinek egyéb nints, gyűjtő fa-villára. –
– Gyerünk; az Ingy’sellért várjuk vatsorára.
Meg-sem eléglették az egy adott jelet:
No! rajta még-egyszer, – tsendíttsünk még felet,
Görbe vak-Jantsira bízták a’ kötelet,
Ki Északrúl nézi merre van nap kelet.
A’ harangot fére vervén másodszor-is,
Újjabb zene-bona támadott akkor-is,
No! tsak rajta rajta! leszsz ma halál, ’s tór-is,
Hiszen, vóltunk már mi illy tsatánn mászszor-is.
Pap, ’s Mester a’ Puszta-Templom mellől leste,
Miként vágatik-le az Ingy’sellér’ teste,
A’ Mester azt, mivel virraszsza majd este?
A’ Pap pedig reá a’ teksztust kereste.
Ment három Főldes-Úr az egész Ajkával,
Ott vólt az Ispány-is számos kaszájával,
Megyünk a’ pörösre s’ meg-állunk sorjával
Készek szembe szálni a’ Török-Hadával.
Még az Aszszonyok-is kardra kerekedtek,
Ki-sütő-lapátot, ki sodró-fát szedtek,
A’ várt tsata-helyre öszve-seréglettek
És mind egy vásári zenebonát tettek.
Rendeki.
Óh nyomorúlt elme! óh világ’ tsudája!
Vad, de nem fél tsetsű Ámazon’ fajtája! –
– Ajkai férjfiak’ szegény Ármádája?
Hogy még Aszszonyok-is kellettek hozzája.
Ajkaí.
Vártuk-is sokáíg, – de mind tsak híjjába,
Mert el-mért a’ pörös főldnek szomszédjába.
Rendeki.
Szerentsés ember vólt bizony valójába,
Hogy nem akadt a’ vad Parasztok-markába.
De minek már annak ollyan gyilkos szerek
Fejsze, kasza, villa, bot Paraszt-fegyverek.
Ajkai.
De tsak hamis az a’ veres gatyás gyerek,
Ollyanból lesznek ám a’ tűzes emberek.
Rendeki.
Bizony pedig annak nem-is vólt eszébe
Be-mérni a’ kentek per-patvar főldjébe. –
– Jobb lett vólna bizony addíg ’s a’ helyébe
Dolgozni, mint nézni ott egymás’ szemébe. –
– Tudom én. – Én
* Az É é-ből jav.
vóltam a’ zászló-tartója,
Mikor ki-jött hozzá a’ Falu-bírója,
Hogy várja a’ peres’ sok óltalmazója,
’S meg-akarják ölni, mellytől Isten ójja.
E’ hírt az Ingy’sellér hallván tsak nevette;
És mindjárt a’ Bírót hozzájok kűldötte.
(De talám nem ment-el) és meg ízentette:
Hogy időt tőlteni kár leszsz ő érette.
Hanem, ha az Urak magok el-jönnének,
És a’ duktussokonn vezetők lennének,
Azt kedvessen veszi, ’s tartja szerentsének;
De úgy-sem
* A kötőjelet vesszőből jav.
mérné-el, ha haza-mennének.
Elég rút vólt bíz az. – Sőt
* Az S s-ből jav.
kár-is és vétek;
Hogy ollyan haramjás zendűlést tevétek; –
– Pedig ha látnátok, majd meg-se mernétek
Ütni, mert az ugyan nem veszne belétek.
De ha már egy falú egy pár Ingy’sellérre,
Ment-is, tsak harangot ne vert vólna fére –
– Szégyen tér biz’ azért a’ kentek fejére,
’S mondhatom: Ajkának szép hír leszsz a’ bére.
De, hogy-is mertétek ’s ki engedelmével!
Gondolom: hogy sem Pap’ sem mester hírével
Kongatni? – ’S
* Az S s-ből jav.
arra lett nép’ fel-zendűltével
Így bánni a’ jámbor Isten’ emberével.
Ajkai.
De azért Hétfőnn-is meg-lessűk ám őket,
Vígyázunk, ’s rá várjuk majd a’ veszendőket. –
– Az őrdög-is hozta a’ meszsze nézőket
Közinkbe, – az illyen Ingy’sellérezőket.
Rendeki.
Jobb-is ám; hogy ha már egyszer el-kezdtétek,
Okos híreteket már tsak nevellyétek, –
– Bizony ha akarná bár mint őríznétek
El-mérné, mikor ti észre sem vennétek.