Mellyet Vitzé-Ispány Szili Úr tsináltatott,* tsinál tatott Az eredeti kiadásban a lap széle miatt elválasztva, két sorban szerepel a szó, de az elválasztójel hiányzik.
és egy Ifjú Ur Ákhilles Kápolnájának nevezett; itt pedig azon Ferdőnek szerentsétlenségét irja-le a’ Poeta.
Áll már az Ákhilles’ deszka-Kápolnája,
Szili Úrnak lapos fenekű gályája,
És már tsak azt várja: hogy Juliánnája
A’ kinek szentelték érkezzen hozzája.
Azomban tsillagi a’ kanikulának,
Mellyek az Északi nagy Medve-farkának
Szem-közbe ellene szegezve valának
A’ kisded bárkára nagy szelet hajtának.
Melly szél mivel szolgált az alsó sarkára
Fordítja az ajtót Hajnál hasadtára,
Melly eddíg az égnek északi pontjára
Nézett, a’ kis göntzöl szekér’ rud’ orrára.
Más nap a’ kutyátúl hajtott déli-székre,
Fellyűl nagyobb szelet hajt a’ medve délre,
Hellyre áll a’ gálya, ’s az északi félre
Fordúl az ajtaja a’
* á’ Sajtóhiba, em.
Balaton-szélre.
Nézd-el az Ákhilles’ tzímere mit hozott?
Erős Oroszlánnya medvévé változott,
Délrűl három-ágú villával
* három ágú-villával Értelemszerűen em.
dolgozott
Tríton; de északrúl medve hadakozott.
Hajdan az Ákhilles’ kerek paizsára
Bóltozat vólt mettzve fényes ég-formára,
Hol mivel az Észak láttatik jobbára,
A’ Polus vólt téve közepső pontjára.
Egyez tehát Szili ’s Ákhilles nevezet,
Mivel hajójának kit e’ vízre vezet,
’S melly ide Budárúl szárazonn evezett,
Dél-ellen szolgálni Észak igyekezett.
De meg-ijedt még-is és igen sajnályja
Azt, ezen Ákhilles’ kisded Kápolnája
Hogy noha kettős-is Oroszlány’ dajkája
Még-is szerentsétlen, leg-első próbája.
Egy kitsinyded hajó vólt szolgálatjára
Rendelve, ’s ki-kötve Balaton-partjára,
Kit kűldött egy Fő-pap, ki e’ víz nagygyára
Széllyel néz Tihánbúl Neptunus módjára.
Látván a’ Kápolna: hogy egyik sarkának
Fordúltával délrűl roszsz jelt mutatának,
(Noha semmi baja nem léve magának)
Így szóll, a’ kis tsónak rendelt szolgájának:
* * *
Menyj-el édes Hajóm! menyj-el szél-mentébe
Apátur Uradnak szép lakó-helyébe,
Melly amott, ez magos hegyek ellenébe
Tsillámlik, mint Délus a’ víz-közepébe.
Mond-meg: hogy a’ szelek hartzolnak merészen
Egy mással, a’ déli és északi részenn,
Most Patronám neve Juliánnát tészen
De gályám ma hólnap Látonává lészen.
’S hanem ha a’ szelek kezdenek engedni;
Nem akarván a’ főld Látonát szenvedni,
Kéntelen leszsz Gályám néki kerekedni,
’S Délus felé, habos útaknak eredni.
Pedig, mint Látona bajos bujdostával
Terhes vólt Fébussal Orvosok’ Apjával,
Bennem-is Ákhilles’ és Juliánnával
Apolló lakózik Orvos bőlts Fijával.
De mérge Eolus dühös szolgájának,
Ellent-áll ez hideg feredő hasznának,
Kinek természeti melegje magának
Hideggel egyelest sokat használnának.
Bizony az Ákhilles’ feredő-vizét-is
Tudom, nem forralta mesterséggel Tétis
Betsűlni lehetne úgy mint amazét-is
Ezen új Ákhilles’ hideg-ferdőjét-is.
Hidd-el: a’ természet puszta ajándéki
Jobbak, míg mesterek nem ártanak néki
Jobb Szili Úrnak-is hideg-ferdő széki
Mint a’ forralt ’s kevert-vízek’ folyadéki.
Szolgállyon a’ meleg ám a’ betegesnek,
Jobb ez a’ lágy-hideg az egésségesnek,
’S tán kik hasznos vízet tsinálnak a’ testnek,
Gálennussal egyűtt hasznot magok lesnek.
Miért élt, hat hét száz esztendőt egészet
Hajdan, amaz első emberi tenyészet,
Mert mind orvosságot, mind Ferdőt-is készet
Kuruzsolás nélkűl adott a’ természet.
Készítik a’ testet, amaz Orvoslásra
Készíttetett vizek önként lankadásra,
De a’ természeti lágy-meleg, nem másra,
Hanem bádgyadtságbúl friss meg-újjúlásra. –
– De mivel a’ szelek nem hagynak helyemben
Nyúgodni, Neptunust kérd az én Nevemben
Szolgait, a’ néki készített veremben
Zárja, míg Patronám fördik kebelemben.
Ákhilles a’ midőn indúla Trójára,
Még minek előtte fel-űlt hajójára
Neptunus nevére készűlt óltárára
Szép áldozatot vitt, Nemzete’ módjára.
E’ híjjával vagyok tán én-is ezekenn
Az azólta széltűl hányatott vízeken,
Azért, szint úgy mozgok ez lapos fenekenn,
Mint mikor Budárúl jöttem kerekeken.
Neptunus könnyen bír a’ tenger-habjával,
Bír a’ Te Urad-is hajóm’ mozgásával,
Bír, noha nem bírhat a’ szelek-fújtával,
Tsak, a’ mi híjjom van, hozza-el magával.
Maga szentellyen-fel ez Pap Úr engemet,
’S tegye állandóvá áldással helyemet,
Áldja-meg, mind ferdő lágy-meleg vízemet,
Mind Juliánnámat, mind Ákhillesemet.
Ha az egek egyűtt így a’ természettel
Dolgoznak; bóldogúl ez ígyekezettel
Ákhilles, és ez új ferdés el-kezdettel
Meg-újjúl Ákhilles Szili nevezettel.
* * *
A’ Gályának ezen parantsolatjával
El-indúl a’ ladik szél-veszes útjával,
Szerentsés-követ vólt, hogy el-indúltával
Egy, vagy két embert-is el-nem-vitt magával.
Jó útat jó ladik! menyj Isten’ hírével
Járj, ha ugyan járhatz ezer szerentsével,
Küszködj Balatoni-habok erejével, –
– Ha nem fogsz-is halat, meg-telsz ma hal-lévvel.
Indúl már – de hármat perdűl indúltával,
Nem bír a’ hátúllya kerengő orrával.
Tódúlnak a’ habok reá hármosával. –
– Hát így bán-e Tétis kitsiny ladikjával?
Kerengési utánn neki eresztette
Magát, és ugyan tsak Tihan-felé vette
Útját; hogy Látona a’ mint emlegette,
Délusban panaszszát végezze helyette.
De a’ mint ezutánn sebessen evezett,
Füred-felől egy szél ellene szegezett,
’S a’ hab ellen mellyet súllyossan érezett
Már haszontalan vólt, minden igyekezett.
Viszsza-tekínt amaz Deszka-Kápolnára,
Melly őtet küldötte szél-vészes útjára,
’S ekképp’ ha szóllhatna szóllna szegény pára
Tódúlván a’ habok egyedűl magára.
Héj! de szerentsés vagy, hogy Te nem jöhettél
Ez helyre, a’ hová engem’ eresztettél,
Magad élsz, mert egy pár tzövekhez köttettél,
De énnékem bezzeg gyilkosommá lettél.
Számos Balatoni-Nimfák ’s a’ Sirenek
Látván, a’ habok közt melly kínossan menek,
Hajó-törésemben hozzám sereglenek,
’S ekképp’ kérdezgetve boszantnak mindenek.
Tán Jázon érkezett ide ama’ gállyán
’S előre valakit kűldött e’ sajkáján,
Melly evez sietve maga szabad száján
Hogy az arany-gyapjat nézze Somogy tállyán.
Kolkisba mégy-e hát arany prédátokra,
Hogy illyen szél-vészszel jöttél e’ habokra,
Kiknek így felelek boszszantó-szavokra:
Oda megyek, oda. – Szamárdra, vagy Fokra.
A’ Sirenek ismét másképp’ boszontának
Mondván amaz Gállyát Nóe’ Bárkájának,
Engem szároz-helyre vágyó madárkának
’S bárkábúl ki-repűlt Nóe’ galambjának.
Menny úgy mond Somogyra e’ víznek partjára,
Hol olaj-fa helyet akadsz sok tser-fára,
’S vihetz az orrodban bús galamb módjára
Ágokat, az Urad’ parantsolatjára.
Majd ha a’ Déli-szél veri óldaladat
Viszsza fordíthatod Füredre útadat,
’S ha még nem találnád szem közt az Uradat,
Fáradtságod utánn tudom szállást adat.
– Meg-fordúl az illyen tsalfa-kérdésekre,
’S tekínt a’ Füredi nagy épűletekre,
’S a’ Deszka-Kápolnát kéri az egekre,
Hogy el-ne indúllyon e’ zajos vízekre.
Kérje Ákhillesét: hogy a’ víz’ partjára
Egyik Oroszlánnyát állíttsa strázsára,
’S kössön egy kötelet ízmos derekára,
Hogy el-ne szaladjon ő-is útóljára.
Azutánn odébb ment, hányatott vettetett,
Nem tudom Szamárdig vagy Fokíg mehetett?
’S el-végezhette-e azt az ízenetet,
A’ mellyel kéntelen Tihanba kűldetett?