Az-az, egy magát fel-akasztott Aszszonynak halálának Komédia formába öntött Históriája; mellyet, tsak a’ több-féle versek nemeiben lehető maga gyakorlásáért írt a’ Vers-író; azért a’ Játék’ részeinek el-rakását senki-se neheztellye.
ELSŐ BESZÉLGETÉS.
Plutus (vagy a’ gazdagság) az Ördög, a’ Halál, a’ Boldúlás (vagy meg-bolondúlás) és a’ Föld között.
Plutus.
Én T – – Ilonának tovább nem szolgálok,
Majd másutt keresek szállást, ha találok,
Mert itt tsak-nem talpig penész között állok,
Főld lyukakban élek ’s vas ládákban hálok.
Sajnálom – miólta e’ világot élem,
Ritka ember tudott bőltsenn bánni vélem,
Azért, nem vétkezem vele, úgy itélem,
Ha egygyik gazdámat másikkal tserélem.
Némellyek, ha kezek közé keríthetnek
Diribrűl darabra öszve-metélgetnek,
Örűlnek ha rajtam ihatnak, ehetnek,
Míglen apródonként egészszen el-vetnek.
Szokása ellenben sok ezernek másnak
Kik örűlnek a’ kedv-vesztő pénz-rakásnak,
Hogy ha meg-kaphatnak mély vermekbe ásnak.
Hogy rabja ne légyek tűznek vagy lopásnak.
Ezeknél únom-meg élni életemet
Ezek miatt bánom magam-is létemet,
A’ Vén – – né-is így őriz’ engemet,
Vedd-ki óh Jupiter! kezébűl Lelkemet.
Ördög.
Nints erre jó Plute! Jupiternek gondja,
A’vagy nem tudod-e hogy az Írás mondja:
Hogy a’ ki fösvényűl a’ pénznek bolondja,
Enyim teste, Lelke; mind pénze, mind rongyja.
Akartam-is már én magamévá tenni
Őtet; hogy a’ pénze tudjon másé lenni,
De magam egy Vénnel mire tudjak menni,
Ha a’ Halál nem ád néki mérget enni.
A’ halált kérjük hát itten segítségre,
Hogy vigye e’ fösvényt a’ keresett végre.
Jövel hát óh Halál! és tedd hamar jégre,
Add nékem – tsak ugyan nem vágyik az égre.
Halál.
Nem jött még el-rendelt napja Halálának,
Javasoltam már én gyakran a’ Párkának,
Hogy vessen már véget élte’ fonalának,
És adja-meg a’ Port elébbi porának.
De ha úgy végezték ő róla az egek,
Élete napjai hogy még-nem elegek,
Hasztalan ijesztik a’ Párka Seregek,
Híjjába készűlnek a’ koporsó-szegek.
Arra mindazáltal igérem magamat,
Ha meg-fogadjátok az én tanátsomat,
Hogy majd tőrbe ejtem fösvény Aszszonyomat
’S által adom néktek meg-fogott rabomat.
Tsak az okosságot folytsd-meg a’ fejében
’S esze veszettséget kűldj oda helyében,
Így talám, ha ketten megyünk ellenében
Majd el-temetem én nem várt idejében.
Bódúlás.
De, – hát én várnék-e parantsolatokat
Arra hogy magamnak foglallyam azokat?
A’ kik külömben-is élvén, világokat
Meg-unták, és nékem szentelték magokat.
Vólt itt-is előre gondom bizonyára
Ezen Vén – – sné meg-bódúlására,
Néztem a’ szerentse mostoha fijára
’S az egy kitsinyt vakra fordúló kotzkára.
Mert mikoronn Thémis, az igazságának
Fontjával roszszúl mértt e’ T. Ilonának,
El-vágta darabját, ’s el-vitte magának,
A’ nála múlató Plútus’ kis-újjának.
Én a’ követséget magamra vállalám,
Mindjárt háborodott szívét el-foglalám, –
– Nem-is olly kedvetlen vendég vagyok, talám, –
– De hogy meg-bolondúlt, azért meg-nem hal ám.
Azólta már egyszer vízre-is vezettem
Én magam, halálos tőrbe kerítettem, –
– Ki-jött, – ki-szabadúlt – láttam, ’s szégyenlettem,
Hogy nem jött a’ halál én oka nem lettem.
Föld.
Én e’ haszontalan fösvény főld’ terhének
Helyet nem engedek, sem sirt hólt testének,
Ha hát véget vetni tettzik életének
Keressetek másutt helyt Temetésének.
Az első beszélgetést be-rekesztő Kórus, vagy Ének.
Bóldog ember, a’ kinek sokra, nintsen gondja,
A’ ki a’ kedvet vesztő pénznek nem bolondja.
Bóldog, a’ ki kevéssel meg-tud elégedni,
A’ ki ha nints-is néki el-tudja szenvedni.
Mi haszna e’ világi kíntsnek gazdagságnak,
Mi haszna ha Ura vagy ez egész Világnak,
Meg-halsz, magad odébb mégy, – itt marad mindened,
Sőt sokszor gazdagságod ás vermet ellened.
Mennyinn futnak fáradnak híjjába valóért?
Hányann tűrnek sok roszszat egy kis színlett jóért?
Oh pedig, melly szegény az és melly bóldogtalan!
A’ ki soha sem nyúgszik, fárad haszontalan.
Ez egy halált okozó fösvények’ törvénnye,
Hogy soha sem telik-meg a’ fösvény’ érszénnye
A’ kinek kevés elég, ez egy nyúgodalma,
Arany annak a’ sár-is, sár az arany-alma.
A’ gazdagok gyakorta kísértetbe esnek,
Tőrt a’ sok pénz-halászók magoknak keresnek.
Oh gazdag! ha majd egyszer meg-kérik Lelkedet,
Ki hordja-el rakásra gyűlt keresményedet?
Jobb jól lakni tsak kenyér-hajjal a’ koldússal,
Mint éhenn rakott asztalt nézni Tantalussal,
Kár éhezni, a’ kinek vagyon eledele,
Semmije sints a’ kinek van, ha nem él vele.
Ély fösvényűl míg meg-nem halsz az éhség mia’
Te gazdag szerentsének szerentsétlen Fija!
Én ha jővedelmemhez kőltségemet mérem
A’ mim van ha kevés-is, én azzal meg-érem.
MÁSODIK BESZÉLGETÉS
Az Őrdög, a’ Lelki-esméret, és az Aszszony között.
Ördög.
Oh gonosz Lelki-esméret! meddig alszol ennyire?
Serkenny-fel már Aszszonyodnak meg-keseríttésire.
Lelki-esméret.
Nem jött még-el az én órám; ne félly, mert majd fel-kelek,
A’
* ’S A kézirat alapján jav.
rakásra gyűjtött pénzből tsoportos kínt nevelek.
Ördög.
No tsak, ne késsél; vedd hamar gondolóra magadat,
Lővd az Aszszonyod szivébe méreggel kentt nyíladat.
Lelki-esméret.
Annyi mint az, én nem bánom; hadd veszszen, ha veszni tért,
Én meg-fogom, meg-kötözöm: Te fizess illendő bért. – –
– Fizess Aszszonyom! adj számot; tudod mennyit vétettél?
Mellyekért, hogy már gyötörni kezdjelek méltó lettél.
Aszszony.
Nem vétettem, nem-is érzem olly bűnösnek magamat,
Hogy várhatnám bűneimért örökös halálomat.
Lelki-esméret
Vétettél, mert roszszúl éltél az Isten’ áldásával,
Nem-is halsz soha-meg, hidd-el, igazak’ halálával.
Tudod-e? hogy a’ sz. Írás a’ gonosz fösvényeknek
A’ Póklot szabta ’s rendelte holtok utánn hellyeknek,
Hányszor jöttek alamisnát kérni, hozzád, szegények?
Hányszor kértek szállást tőled, bújdosók, jövevények?
De Te az Istentűl vettbűl nem adtál Istenedért,
Sok szegényt szegényítettél hamissan gyűlt pénzedért.
El-ástad ’s Fijaidról-is vagyonod’ kémélletted,
Sőt magad-is a’ magadét fog-hegyenn ittad etted.
Mit-is számlálom? tudod jól. – Azért Pokol leszsz béred
Hidd-el, hogy Halálod utánn az örök Halált éred.
Aszszony.
Jaj Istenem!
Lelki-esméret.
De nem Isten már a’ Te segedelmed,
Az Őrdög leszsz és a’ Pokol kész Lelki veszedelmed.
Aszszony.
Mit tsinállyak?
Lelki-esméret.
Őld-meg magad.
Aszszony.
Nem ölöm – jobb ha élek.
Lelki-esméret.
De el-hidd hogy jobb ha meg-halsz; tsak halyj meg.
* A szó után álló kötőjelet pontra javítottuk.
Aszszony.
Jaj!
* A szó után álló kérdőjelet felkiáltójelre javítottuk.
de félek.
Lelki-esméret.
De vagy félsz vagy nem, tsak ugyan meg-kell már annak lenni.
Aszszony.
Jaj Istenem! hogy kell nékem kínos halálra menni?
Lelki-esméret.
Mind egy már az jó Aszszonyom! akár meg-halyj, akár élyj,
Leszsz Pokolban a’ ki fog rád gondot viselni, ne félyj.
Míg kínlódol, jobb hogy addig sijettesd halálodat,
Tsak halyj-meg hát, és fizesd-meg jó ’Soldosné ’Sóldodat.
Aszszony.
Már akár-ki rabja légyek holtom utánn ’s éltemben,
Bár mint késztess, a’ halállal nem megyek önként szemben.
El-várom míg a’ természet el-hozándja Halálom’
Jobb addig-is a’ Pokolnál az étel, ital, álom.
A’ második beszélgetést be-rekesztő Kórus vagy Ének. Hanák.
Az Aszszony.
Be keserves nyomorúság töri bodúlt fejemet.
Sok ezer baj keseríti keseredett szívemet
Búval élek, búra lettem, búra szűltek engemet.
Búval öl-meg, búval végzi a’ halál-is életemet.
Sok sóhajtással ezerszer könyörögtem eleget,
De hijjába feszegettem szavaimmal az eget
Angyalok helyett körűl’tem látok őrdög’ sereget,
Már-is érzek a’ szívemben pokol-béli tűz meleget.
Lelkem’ esmérete bennem pokolbéli-tűzeket
Szerez, és szívet emésztő-kínokat ezereket
Lelkem érez keseredve, belől mérges sebeket,
De – keserves zokogás közt emlegetem én ezeket.
Italom könyvvel elegyűl, síralommal kenyerem
Mikor ől-meg ez emésztő keserűség? Istenem?
Oh hamar hozd-el halálom’, ha ugyan kérni merem,
Úgy-is halálra készítget, háborodott vér erem.
* A többi strófától eltérően itt az utolsó sor is csak 15 szótagos, nem pedig 16. Mivel a kéziratban sem szabályosan szerepel a sor (Ugy is halálra készíti eletemet háborodott vérem erem), nem tudtuk javítani.
Minden kínra minden roszszra néki szántam magamat,
Tsak halálom kevesíti meg-sokasúlt kínomat,
Oh kegyetlen Párka! kérlek: hozd hamar halálomat.
Jövel irgalmatlan Halál! fegyvereddel vedd nyakamat.
HARMADIK BESZÉLGETÉS.
Az Őrdög, és az Aszszony között.
Ördög.
Mit tselekedhessem? – – nét mere vezessem?
Fösvény Aszszonyomat hogy vigyem-el rabomat?
Már maga Lelkének sok boszszontási menének
Ellene, még se valál kész az ölésre Halál!
Egyet próbálok, ha talám vaktába találok
Nyerni; magam ki-kelek hartzra, rabot ha lelek.
Sírva tudom ’s látom: Szeretőm és régi Barátom
Mint sír, mint kesereg? könyve zokogva pereg.
Látom ’s sajnálom magam-is, ’s keseregve tsudálom
Már; hogy ez el-keserűlt szív, síralomba merűlt.
Jajját kettőzöm; de baját ha lehet meg-előzöm.
’S a’ kivel így zokogok, orvosa lenni fogok.
Látod-e? nem hányom bűnödet szemeidre, Leányom!
(Mint nem rég felele, ’s bánt maga Lelke vele)
Sőt magam azt mondom: hogy egekre, Pokolra mi gondom?
Meg-halsz, ’s nints azutánn élet; halálod utánn.
Mind képzelt síralom, mind gyermeki-félelem, álom,
A’ kínzó seregek, a’ Pokol, Őrdög, egek.
Vedd-be szavam, kérlek.
Aszszony.
Ki vagy?
Ördög.
Én vagyok, arra vezérllek
Hól vál nyúgalom bóltra ez a’ síralom.
Aszszony.
Angyal-e? mert félek, vagy tám gonosz őrdögi Lélek
Ennyire melly feszeget, verve fejembe szeget.
Mert Mennyországot, Poklot, ’s más Lelki világot
Hírdetnek magok-is ’s hisznek, az Angyalok-is
Isten Pennája ’s Meg-váltónknak maga szája
Igér Poklot, eget, bíztat-is és fenyeget.
Melly jól járnának, a’ kik tsak evének ivának,
És valakik igazok, melly nyomorúltak azok,
Roszsznak végtére ha ne lenne Pokol-béli-bére,
’S jóknak örök jutalom, Angyali nyúgodalom.
Isten’ igazsága, bőlts gondviselő Atyasága,
Jésusom’ érdemei, vére, veres sebei
Mind el-múlnának, sőt tettzene lenni tsudának,
Hogy lehet egy igaz-is, ’s hogy vagyon Isten az-is.
Leszsz és sajnálom örökös, de Pokolba’, halálom,
Fog; – de; jaj! árva fejem! lenni, Pokolba’ helyem.
Ördög.
Már ez mind álom, és hogy hiheted Te? tsudálom
E’ kőltött
* kőltott Sajtóhiba, jav.
neveket, Poklokat és egeket.
A’ Papok úgy vélik, sőt bár ha magok ki-beszélik
Rettentvén titeket, nem hiszik ők ezeket.
Tsak mese már régenn, hogy bóltozatokkal az égenn
Kő-fal tzifra-rakás vólna tsinálva lakás.
Bóldogúl ott élni, és Angyali módra beszélni
Nyerni fehér köveket, és különös neveket
Istennel lenni, ’s élet-fa-gyűmőltsöket enni,
Mind Papi (kép-mutatók) ’s gyermeki gondolatok.
A’ Pokol’ öblében hogy tűz vagyon, a’ fenekében,
Kén-kő, gondolod-e? mít hiszel? – oh tudod-e?
Mondani mit mernek? hogy lántzra kötözve hevernek
A’ Pokol’ őrdögei’ meg-töretett Fejei.
Hát lehet-e szélre függeszteni, kötni kötélre
Lelkeket? – e’ rabokat? – láttad-e hát azokat?
Bár de ha úgy légyen; ha ki testbe’ Pokolba le-mégyen.
Vég nélkűl leszel-e e’ tűzek’ eledele?
Mind hamuvá válna tested, ’s azutánn ki tsinálna
Új testet, ki mehet ennyire? – hidd ha lehet.
Aszszony.
Hittem – sajnálom – hiszem-is – tudom hogy nem-is álom,
És hogy mind igazok a’ miket írnak, azok.
Ördög.
Ám hidd, én készen fogadom, jó Tútora lészen
Lelkednek, ha talál vinni pokolba Halál.
Engedj Tsak, kérlek.
Aszszony.
Mit hát?
Ördög.
Igaz útra vezérllek.
Halyj-meg vedd fejedet óltsd-el az életed’.
Úgy-is míg élnél, sok ezer kínt kínra tserélnél,
Bajt bajod újjat adat, mit töröd így magadat?
Aszszony.
Távozz-el tőlem, Sátán! távozz-el előlem
Fel-keres és ha talál meg-fog az őszi-halál.
Ördög.
Hogy nevezél? kérlek, Én nem vagyok őrdögi Lélek,
Aszszony.
Bűnre bizony útat, Őrdög az a’ ki mutat.
Ördög.
Ám Őrdög légyek; ha kinek segedelmire mégyek,
És néki jót mivelék,
* mivelek A belső rímelés szerint jav.
jó vagyok annak. – Elég.
* Az E e-ből jav.
Hát nyomorúlt elme! kinek én egyedűl segedelme
Én lehetek, mire vársz? Oh nyomorúlt! mit akarsz?
A’ víz úgy látom, nem akar helyt adni, Barátom!
Lát’d; el-nem temete, Főldre de viszsza vete.
A’ Főld, mit mondott? Nem fog rád tartani gondot?
Adni helyet nem akar, sírba tehát ki takar?
Tűztől-is irtózol, noha még magad azzal adózol,
Hát hova hajd’tsd fejedet? hol keresed helyedet?
Lelkem’ félelme, Levegő-Égnek Fejedelme
Én vagyok; én viselem gondodat, állyj-ki velem.
Háborog a’ véred; majd a’ nagygyát-is el-éred,
’S Fúvsz illy énekeket, nem szeretem ezeket.
Akkor meg-halnál, ha talám ki meg-ölne találnál,
Tűz, víz, főld nem akar, porba tehát ki takar.
Én-is, mint tőlled ki-vetett, ’s kit el-űzöl előled,
A’ kit nem szeretek gyámola nem lehetek.
Meg-jelenek nálod Aszszony! de fejedre halálod
Nem hozom, azt mivelem: élsz, de Pokolba velem.
Aszszony.
Távozz-el tőlem Sátány! távozz-el előlem
Hóltom utánn, ha bele bé-megyek, érd-be vele.
Ördög.
Óh furiák mérgek! jertek-be Pokol-béli Férgek!
Médúza’ véres haja, Hárpia’ mérge’ raja!
El-ne temessétek fenn állva Pokolba vígyétek,
Aszszony.
Jaj,
* A szó után álló pontot vesszőre javítottuk.
jaj! melly nehezek gyenge szívemnek ezek.
Őrdög.
Lásd e’ rémítő, sok ezer, szívet keserítő
Kínt, e’ leszsz néked-is tömlötzöd és helyed-is:
Aszszony.
Lelkem félelmes, légy Istene néki kegyelmes
Nem bírom kínomat, már meg-ölöm magamat.
Halyj-meg hát testem, Lelkem van fogva, meg-estem.
Kár napot érni felet, adjatok egy kötelet.
Ezt a’ beszélgetést bé-rekesztő Ének (az Aszszony-képében) melly, egy magában-is kétségbe-esést ábrázóló nótára írattatott, és mértékre.
Be keserves énnékem :,: e’ nyomorúlt életem!
Uram Uram Istenem :,: ölyj-meg Uram Istenem! engem’.
Egyéb-aránt életem’ :,: el temetem, el-vetem,
Akarok halálra kerűlni :,: nehezebb dolog élnem.
Ikszionnak őrdögi kerekekenn pergeni
Nem nehezebb állapot, a’ pokol’ örvénnyibe tűrni
Mind énnékem éltemet élni, – de kesergeni,
Síralomba sírva borúlni – de soha sem örűlni, – de sírni.
Bezzeg, ugyan egy ebi-harmintzadot értem-el,
Szemeimnek artzulatomra le-tsoportozva tsergedez árja;
Bűnös fejem, Istenem! Istenem! nem tudom mit érdemel?
Talám ugyan a’ Pokol’ öblibe Pirithous’ Őrdöge várja.
Míg kezeim’ körmei artzulatom’ vérezik
Már az alatt a’ Pokol’ őrdögi szín-korma be-kormol,
Már heregő-melyibe Lelkem a’ mint érezi
Tzerberus, az őrdögök’ őrdöge’ Pokol-őrző mord ebe mormol
Ha szívemnek kínnyai már ennyire rontanak,
Hát ezutánn, oh nyomorúlt fejem! – oh mi követ engemet? – oh jaj!
Ha keservem’ árjai több sebes ár-vízeket ontanak
E’ nyomorúságba kereng fejem, és fejemen borzadoz a’ haj.
Herkulesnek, a’ zavaros színű Lerna-vize’ gödribe
Hét fejeit berzegető fene sárkánnyának méteje mérge
Sértegeti szívemet, hét ezer őrdög annya-képibe;
Fészket vere bennem; ugyan már-is a’ Pokolnak mardosó férge.
Tantalussal a’ vízekenn noha nyakíg űlök-is,
Étem, italom, kenyerem, borom, elég vagyon, annak örűlök.
De tűzesek e’ vízek, e’ miatt fázom-is hevűlök-is,
Ha kitsit örűlök-is, újra meg-újra síralomba merűlök.
Oda hagyta Titziust a’ maga májt szerető durva madárja,
Én melyembe kőltözik, és néki keseredett szívemet éli;
Eledele, szívem’ ezer baja, és itala könyveim’ árja,
Meg-eszi ’s emészti, vagy-is maga májomat epére tseréli.
A’ Zizifus’ nagy kövit a’ magas hegytetőre görgetem,
Viszsza gördűl, és soha nyúgodalomra tetejére nem érek
Fájdalmimat szenvedem, és sírva könyveimet pergetem,
Egy jajt alig végezek, – újra, szívem’ ezer síralmira térek.
Hárpia-sereg, Furiák’ raja
* rája Értelemszerűen em.
sértegeti szívemet
Öldökli lelkemet, és sebem’, Lelkemnek esmérete marja.
Pokol’ ezer őrdöge már rabol, és ragadoz engemet,
Háborodott véremet, a’ haragos őrdögök’ Apja zavarja.
Síralom’ újítja keservemet, ezereket újra hoz,
Síratom-is árva-fejemnek ezer keserű sorsait árván.
Mint haragos tengeri zűr-zavarok úgy haboz
Lelkem, élyen halyon-e? – de tsak ugyan halálomat éhezi várván.
Már az Anya-főld-is, az öblibe nem engedi síromat, –
– Oda hagyni, végzeni, életemet m’ért-is halasztom.
Oh Levegő-ég’ Fejedelme! Te szánd-meg ezen sorsomat.
Nem akarok élni, – de fére megyek, és magamat fel-akasztom.
NEGYEDIK BESZÉLGETÉS.
A’ Hír-mondó, az Aszszony Gyermekei, a’ Pap, és a’ Doktor között.
Hír-mondó.
Új hírt hoztam.
Gyermekek.
De mit;
Hír-mondó.
Azt, hogy az Anyátok
Meg-hólt;
Gyermekek.
Mikor.
Hír-mondó.
Tsak most, vagy tán már túdjátok?
Gyermekek.
Nem hiszszük.
Hír-mondó.
No meg-hólt – de ne sajnályjátok,
Mert lám elég sok pénz ’s kínts maradt reátok.
Gyermekek.
Oh jaj! melly hírtelen az Isten’ munkája?
Mond-meg hát: hol fekszik? hadd megyünk hozzája.
Hír-mondó.
Nem fekszik, hanem függ.
Gyermekek.
Mi Isten’ tsudája?
Mutasd-meg hát: hol függ, és vezess reája.
Hír-mondó.
Hadd beszéllyem-elő, várj, – addíg nem menek. –
– A’ Halál ’s az őrdög öszve-esküdtenek,
Hogy az Anyátoknak ma véget vessenek,
E’ kettőnek pedíg ki állhat ellenek?
Meg-győzte az őrdög, meg-győzte sokára,
Ez-is a’ vég-törvényt ki-mondja magára.
Nemes Aszszony lévén Nemes Kuriára
Ment halni, ’s ott akadt egy Fűz-fa horgára.
El-méne ’sebjébe tett száz tallérjával,
Egy jó kötelet-is vitt vala magával,
A’ mellyen tsomókat kötözött módjával
Az őnnön kezével, maga Hóhérjával.
El-méne a’ kertbe meg-őrűlt módjára,
’S a’ kertnek tüskével kerített árkára,
Fel-mász, ’s az el-készűlt kötelet nyakára
Hurkolván, akasztja egy Füz-fa’ ágára.
És akkor le-rúgá magát a’ tüskérűl,
Ott függ a’ nyakára folytott kötelérűl,
Így monda-le maga, meg-únt életirűl
Tsak gondolkodjatok
* goodolkodjatok Sajtóhiba, em.
temető-helyérűl.
Bezzeg szép halált nyert, a’ mit érdemele,
Bezzeg az a’ kis fa nagy gyümőltsre lele,
Fél szemét be-húnyta nyitva van a’ fele,
Mint a’ lúd a’ napba úgy hunyorgat vele.
Függ mint a’ Zsidóknak Babilon’ fűz-fája’
Ágára akasztott Húros músikája
A’ tüskénn fél-felől fenn-akadt szoknyája,
Ha Kám akarsz lenni be-nézhetsz alája.
Nints Tútor, nints öreg, nints édes Anyátok;
Nem tudom: ez néktek áldás-e vagy átok?
Mert ha, hol tartotta a’ pénzét? tudjátok;
Elég sok ebűl gyűlt marada reátok.
Gyermekek.
Istenem! az Isten ránk melly nagy bút mére,
Mind addíg háborga szegénynek a’ vére,
Hogy egyszer, melly szégyen’! – meg-lett idejére. –
Maga lett magának gyilkosa végtére.
Jaj, melly nagy e’ miatt síralma szívemnek,
Oh! hol vegyek elég könyveket szememnek?
Szemérem, ’s félelem lesznek, életemnek
Gyilkosi, de van-is oka keservemnek.
Két seb lészsz a’ sebbűl, ha meg-mérgesítik,
Több tűz, ha a’ tűzet tűzzel tűzesítik,
Így az én tűzemet új tűzek hevítik,
Mert más sebek sebes sebem’ sebesítik.
Egyik seb szívemenn más sebet tsinála,
Egyik seb, az édes Anyámnak halála,
Másik seb, de már az kész méreggé vála,
Hogy magára, nem más Hohérra talála.
Másik Gyermeke.
Jaj! de miért minket elébb nem temete
Sírba? mint magának ekképp’ véget vete, –
– De már az mind semmi, tudom nem szerete
Élni – de, a’ Lelke hát idvezűlhet-e?
Pap.
Bizony el kárhozott ez még életében,
Már akkor-is vett részt a’ Pokol’ tűzében,
Mert mindjárt, leg-első fel-serkenésében
A’ Lelki-esméret tűzelt a’ szívében.
„Úgy vagyon mert éget gyúlt kén-kő módjára,
A’ Lelki-esméret sok lelkek’ kínnyára
Ég, forr ez a’ méreg gőzölög e’ Pára
Mardos
* Mordos Sajtóhiba, em.
ez a’ féreg vipera módjára.
Van gyakorta pokol bizony van benned-is,
Pokol” ’s a’ t, (
lásd a’ Pokolrúl, pag. 34.)
* Ezt az utalást majd konkretizálni kell; a leendő kiadás oldalszámát megadni.****
Gyermekek.
Jaj! hát a’ mi édes Anyánk el-kárhozott.
* A mondat végén vessző állt, ezt pontra cseréltük.
Pap.
Úgy vagyon, mert a’ ki gyilkos, az átkozott,
Ez pedig gyilkos vólt, mert addig habozott,
Hogy egyszer magának kész halált okozott.
Doktor.
Kár mindjárt olly kemény ítéletet tenni,
Kár ollyan vak-merő Keresztyénnek lenni,
Mert fel-akasztani magát, ’s mérget enni,
Nem teszsz talponn álva a’ Pokolba menni.
Nem tudja az ember a’ Lélek’ munkáját,
Kisdedek’, ’s bolondok’ Theologiáját.
Tsak rontsd-meg szabados nyelved’ zaboláját
Majd fel-fedezem én beszéded’ hibáját.
A’ meg-őrűlteket, Maniacusokat
(A’ kik szokták magok meg-ölni magokat)
Mint a’ meg-hóltokat ollyba kell azokat
Tartani, ’s ők nem-is tudják világokat.
És így ha ők akkor jó hitben valának
A’ mikor szegények meg-bolondúlának,
Még idvezűlhetnek, mert semmi munkának
A’ meg-őrűlteket nem tartjuk okának.
Pap.
Ez nem vólt jó Hitben.
Doktor.
Úgy de mit tudsz benne?
* A mondat végén vessző állt, ezt kérdőjelre cseréltük.
Pap.
Tudom: ha jól
* jó Értelemszerűen jav.
hinne bolondá nem lenne.
* A hiányzó mondatvégi írásjelet pótoltuk.
Doktor.
Hát ha ki jó hitben bolondítót enne
Tudatlan, már az-is a’ Pokolba menne?
Pap.
Úgy de fösvénysége el-kárhoztathatta
Sokat ’súgorgottak gyermeki miatta,
Istenébűl Isten részit ki-nem adta
Ez, ha egyébb nem-is, Pokolnak adhatta.
Doktor.
De, ha tsak úgy lehet Uram! idvezűlni,
Úgy mindnyájunknak kell Pokolba készűlni,
Nem-is lehet minden vétket el-kerűlni.
Nem őrdög az mindég a’ mit úgy neveznek,
’S nints őrdög azokban mind a’ kik vétkeznek,
A’ vér és a’ törvény azért ellenkeznek,
Mert sokszor a’ Lelkek a’ vérnek kedveznek.
A’ Temperamentum viszi a’ vétkekre
Az embert, e’ vezet minket mindenekre,
A’ vértűl van a’ bűn, azért a’ Lelkekre
Ne támadj; hanem az éltető-erekre.
Négy Temperamentum van az emberekben
Négy fő-indúlatok’ feje a’ testekben,
Mindenik bűnt hordoz magával, ezekben
Részed van, és így van bűn-is mindenekben.
Kholericusoknak igen nagy a’ kények,
A’ Sánguineusok mind búja Legények,
Meláncholicusok mód nélkűl fösvények,
A’ Plegmáticusok rest, tunya, szegények.
Minden embernek van hát bűnre hajlása,
Tudod, ha olvastad, – Szent János’ mondása
Három a’ bűn, testnek gonosz kívánása
Élet’ kevéllysége, szem’ bujalkodása.
Ha hát, minden vétek nélkűl akarsz lenni,
’S úgy akarsz a’ mint élsz Menny-országba menni,
Szűkség lészen, minden véredett ki-venni,
’S semmi vér’ táplálót sem inni sem enni.
Leg-alább, a’ hóltról nem kell így beszélni
Gondold-meg, hogy te sem fogsz ám mindég élni.
Néked sem jól esne tsak azt lehet vélni,
Ha rólad illy balúl fognának ítélni.
Ezen beszélgetést be-rekesztő Kórus vagy Ének a’ meg-hóltnak gyermekei’ képében.
Óh! Melly nagy állapot kísértetbe esni,
Melly nagy kín magának önként kínt keresni,
Jobb a’ más ajtaját éhenn szomjan lesni,
Mint fűz-fábúl kínos akasztó-fát nyesni.
A’ Lelki-esméret fel-haborodása
Nagy kín; e’ kén-köves tűznek gyúlladása
Nagy tűz, nagy gyúlladás; Pokolban sints mása,
A’ hol ez van, nints ott az Isten’ áldása.
Ám örűllyön ki-ki nagy gazdagságának,
Ez Lelkeket gyötrő fösvény szív-kínnyának
Én nem tészem ennek magamat tárgyának,
Lelkem tsak a’ Jésust óhajtja magának.
Lugubris quondam raptam Menelaus Helenam
At modo Tót Ilonam Mord avas hatu canit, (Anag.)
Absolon infelix Sacra Iouis arbore captus,
Nunc salicis ramo Foemina pendet avis.
Si modo cuncta salix vnum gestabit avarum,
Et simili fructu fructificare queat
Virgine cum iusta saturnia regna redibunt.
Pondere tamque graui tuta quiescet humus.
Íratott úgy tettzik 1782dikben.