Hol vagy? oh Tántalus’ éktelen fajtája!
Hasztalan főld-terhe, természet’ hibája!
Kíntsre fekűdt sárkány Ézopus’ tsudája!
Mínós’ tekervényes Házba-zárt Bikája!
Nintsen a’ világonn fertelmesebb vétek
Oh otsmány fösvények! mint ez a’ tiétek,
Mert a’ millyen szellet szorúla belétek;
Ha lehetne, minden kintset meg-ennétek.
Míg éltek, senki sem veszi hasznotokat,
Nem szerettek sem mást sem ti magatokat,
Azért várják sokan halálozástokat,
Hogy akkor bonthassák-fel szalonnátokat.
A’ mit Isten adott, mástól titkollyátok
És ez a’ világon leg-nagyobb munkátok
Azomban, a’ midőn mástúl sajnállyátok
Az-is, a’ szátokban, a’ mit esztek, átok.
Vólt néktek, a’ régi Pogányok’ Poklába
Bűntetés rendelve, de nem-is híjába;
Furiák öltözve verengző ruhába
Kínzottak, rekesztve feneketlen fába.
Vóltak el-rendelve tűzes vas-lapátok
Mellyektűl veresűlt a’ Fösvények’ hátok,
Ezt ugyan Poeták! bőltsen gondoltátok,
Mert Fösvénynek lenni, maga-is egy átok.
Nem úgy eszel mint más, nem úgy ruházkodol,
Mert el-fogy a’ pénzed, azonn gondolkodol,
Az árnyék székre mégy, tsak el-tsudálkodol,
Melly sokat ettél-meg; ha sokat rakodol.
Ha talám valaki valamit kér tőled,
Szép ígéretekkel botsátod előled,
’S mikor a’ könyörgő el-megyen mellőled,
Mennyei Angyal vagy, azt hínné felőled.
De sokkal azutánn: egy őrdöggel vala
Dolgom, úgy késereg: mert úgy mond meg-tsala,
Bizony, fösvény által több ember meg-hala,
Mint az útonn-álló gyilkosnak általa.
Tele van kenyérrel a’ kenyeres véka,
Tele van arannyal ’s üstel a’ hajléka,
De oh! Pokol-béli őrdög’ maradéka!
Félsz, hogy el-fogy a’ főld, valamint a’ béka.
De kiei lesznek valaha mind ezek?
A’ miket őríznek ezen fösvény kezek,
Majd mikor, a’ mellyek most rajta nehezek
Mind el-nyeli a’ főld, mind el-múlnak ezek.
hírtelen íratott 1782dikben.