Nehéz el-szenvedni mérges szikrájának –
Melegít a’ tűzes szerelem’ lángjának;
’S a’ kiben e’ tűzek jól meg-gyúlhatnának
Szívében halálos mérget forralának.
És, hanem ha jókor ellent all’sz ezeknek
A’ mind jobban-jobban tenyésző tűzeknek,
Halál leszsz a’ vége a’szerelmeseknek
Hartz-mezején kapott keserves sebeknek.
Nehéz pedig ennek elejét-is venni,
Nehéz, sok szerelmes szív közt szűznek lenni,
Mert jól esik ezt az édes mézet enni,
Mellyel folytós lépjét Venus szokta kenni.
Egy felől a’ Venus kedves ábrázatja
Két szerelemre nyílt szemed’ tsalogatja,
Más felől, ha Venus maga nem bírhatja,
A’ Kupidó nyíla szíved’ hasogatja.
Sokra tzéloz ez vak gyermek, ha nem lát-is,
Meg-tsúfollya Fébust a’ nap’ világát-is,
Meg-lövi ez néha Vénust, az Annyát-is
A’ nagy vitéz Mársot, ’s Jupitert magát-is.
Meg-únván Vulkánust Venus, Mársal hála,
Vele hált Fébus-is ha szépet talála,
Jupiter sok Szűzből paráznát tsinála,
Sőt Europáért Bikává-is vála.
* A szó után álló kötőjelet pontra javítottuk.
Oh! pedig, melly soknak forrott a’ torkára!
Mennyi ezer embert meg-folytott e’ pára!
Úgy, hogy mindeneknek szívére jobbára
Fullánk jött, ez édes mézbűl útoljára.
* A szó után álló kötőjelet pontra javítottuk.
Pirámus és Tisbe el-vesztek egy másért
El-vesztette magát Didó Éneásért,
El-pusztula Trója egy Aszszony lopásért,
’S többeket-is, kit egy veszélly, kit még más ért.
Tanúllyon ezeknek síralmas példáján
Kinek idegen tűz és a’ szíve táján,
’S ha kap-is a’ Venus festett áll-ortzáján,
Tartson szerelmének zabolát a’ száján.
Én ugyan, ha eddíg éltem’ virágjában
Nem indúltam bogár utánn bolondjában,
Inkább fekvén, a’ Szűz Diánna’ ágyában,
Mint másod magammal fél-fél nyoszolyában.
Ez-utánn-is a’ mint futhatok, szaladok
Kupidótúl, ’s bútsút Venusnak-is adok,
Ez idegen tűztől ha szűzenn maradok,
Ha búval fekszem-is örömre víradok.
íratott 1780dikben.