A’ Magyar Literaturának alig vólt egyszer egyszer ollyan ki-tetsző virágzása, mint most, – és éppen jókor – mikor a’ nyelvre leg-nagyobb szükségünk vagyon. – Az Írásban, a’ munkás szorgalmatosságban, e’ jó dolognak végbe-vitelére nem haszontalan egy-mással-való vetélkedésben, ’s egy szóval, tsak-nem mindenben a’ mi egy nyelvet maga’ isméretlen vólttából a’ leg-ki-tündöklőbb fényességig emelhet, mentünk már annyira, illy kevés idő alatt; a’ mennyire mehetett vagy a’ Francz, vagy a’ Német nyelv-tsínosodás illyen kisded korában. – De – a’ mi e’ jó dologban való törekedésnek tökéletesítésére leg-szükségesebb, még a’ híjjával vagyunk. – Dolgozunk, írunk eleget, mindennap’ szaporodnak Magyar könyveink; mellyek között noha a’ jó rosszal vagyon keverve, mindazáltal arra a’ végre, hogy nyelvünket ismértessük tulajdon Hazánkkal, használnak valamit leg-szegényebb Írásaink-is: de a’ mi ennyi fáradtságunk mellett-is méltán sajnálható dolog, e’ kettőt tapasztaljuk: hogy, mostani Iróink-is ma-hólnap ki-fáradnak ’s kéntelenek ki fáradni; maradékinknak-is pedig nem törhetünk ollyan egyenes és bizonyos útat, mellyen járván idővel Onokáink, el-hitethessék mind magokkal, mind szomszédinkkal, hogy tudnak, ’s mi-is tudtunk magyarúl. Mindeniknek pedig az az oka, mert még eddig jó Fundamentomon’ épűlt Társaságunk tsak egy sintsen, – melly hogy legyen, kívánni kellene ugyan minden igaz Hazafinak; mert Nemzeti nyelvünket tökéletesen tudni, minden szembe-tűnő haszon nélkűl-is el-múlhatatlanúl meg-kívántató dolog, ’s egy valóságos Ditsősség; és elő mozdíttását munkálódni igazán nemes indúlat: de azomban érzékeny fájdalommal sajnálhatni, hogy sok könyv-árosoknak, nyomtatóknak, sőt Íróknak-is tulajdon magok’ haszna’ keresése annyira vitte már Hazánk-fijainak nagyobb részét; hogy meg-ijednek ’s unalommal tekíntenek bele, mihelyt valamelly Könyvről való tudósítást vesznek kezekbe – hát még ha ollyan Társaságról van a’ szó, mellynek fel-állítása pénzbeli segítség nélkűl meg-nem készűlhet.
Kételkedve nyúltam tollamhoz én-is, míkor ezen rövid jelentéshez fogtam, ’s noha még eddig előfizetés kéréssel, tudtomra, sőt egész Hazám’ tudtára a’ Közönségnek nem alkalmatlankodtam; még-is tartottam tőle, ne hogy valaki bele tekíntvén Levelembe, azt vélje, hogy valamelly könyvvel kínálom, mellynek ki-nyomtatására pénzt kóldúlok. – Ohajtanám, ha serény munkás Túdóssaink tsak tizen-tizenketten-is jelen vólnának Hazánknak mostani Országos Gyűlekezetekor, a’ kikért ’s a’ kiknek nevekben közönségessé kell tennem e’ jó szándékot, ’s a’ kikkel meg-osztom a’ Ditsősséget-is, ha szándékomnak jó előmenetele lészen – hadd szólhatnék bátrabban.
Nem-is bátorkodtam vólna semmi módon ezen Szándékot közönségessé tenni, hanemha egy Méltóságnak jó Hazafisága parantsolt vólna tollammal – a’ kinek köszönhetem én, ’s köszönheti valaha minden Magyar ezt a’ jó gondolatot; sőt a’ ki még azon boldogtalan időben-is munkálkodott ennek tellyesítésében, a’ mikor ritka-is vólt, és félő-is vólt egy Magyar Grófnak valamit tudni, és ugyan azért nem lehetett, az alább le-írt jó talp-kövön épűlendő Társaságnak el-kezdődni. – Azt akarta tudniillik az a’ jó Hazafi, hogy mind maga, mind más jó Baráti, a’ kiktől ki-telik, tartsanak magok mellett
Secretarius név alatt, (mert még akkor nevet kellett neki adni) egy-egy Magyar tanúlt Nemes Ifjat, a’
* Az aposztróf hiányzik, pótoltuk.
kinek egyébb dolga ne legyen, hanem könyveket írjon, ’s fordíttson; és mind a’ Jól-tévők, mind az Írók, egymással ollyan meg-egygyező értelemben legyenek, hogy esztendőnként egymás’ Írásait, vagy kézről kézre által adogatván, vagy valamelly közönséges öszve-gyűlésben, meg-olvassák, hányják-vessék, igazgassák, ’s úgy tegyék közönségessé. – De ezen jó gondolatnak előmenetele még eddig tsak magánál vólt annál a’ Méltóságnál: a’ ki meg-ajánlván most több nagy Hazánk’ Fijainak öszve-gyűlése’ alkalmatosságával, hogy a’ Társaságnak vagy úgy, vagy másképpen lehető fel-állásában munkás lészen, ha mi annak leg-jobb módját írásba tévén, azokkal a’ kikkel illik közölni fogjuk; ez az a’ mi engemet arra bátorított, hogy le-írjak ’s le-fessek egy jó talpon’ álló Társaságot, és azt minden Magyarnak szívére kössem; már az akar készűl-meg, akar nem.
Valamennyi kis, és különös Társaságotskáink vagynak még eddig Hazánkban ’s Hazánkon kivűl-is, azok még mind ollyanok, hogy sem állandó vagy bizonyos reménységek nints a’ felől, hogy magok’ el-kezdett munkájokat szakadatlanúl folytathassák, sem ollyan tekíntetek, mellyel az Írásban, annak módjában, ’s nyelvünk’ tökéletesítésének el-intézésében törvényt szabhassanak mind a’ most élőknek, mind a’ maradéknak – ez pedig mindenik meg kívántatik egy jól épűlt Túdós Társaságban. – Mert ha veszem elébb az utólsót, mostani Társaságink két-három személlyekből állanak, és ollyanokból, a’ kik magok’ jó szánttokból, valamelly közönségesebb meg-határozás nélkűl állottak egygyűvé: és így ha Pázmánt, ha Kaposit, Csétsit, Tótfalusit, ha átallyában a’ leg-régibb Írás’ módját sem én sem más akarki nem követi; vagy ő miattok azt, a’ mit maga jónak tart el-nem hagyja: el-nem hagyja a’ mostaniakért-is, ’s nem követi ezeket-is; és így soha e’ szerént egyenlőségre nem hozattatik sem beszédünk, sem Írásunk; ollyan Társaságról kell hát gondolkodnunk, a’ mellynek érdeme ’s ereje legyen, minden magános Írókat egyenlő Törvény alá vetni. Ennek pedig az a’ módja, ha Nagyjaink, ’s tehetőssebb Hazánk-fijai, feles számmal öszve-adván magokat, magok-is Társak lesznek, és a’ nevezetesebb Írókat-is Társúl veszik – írnak – dolgoznak – de munkájikat egymás’ híre nélkűl közre nem botsátják; hanem közönségesen minden Társak, külön-külön minden Társnak munkájához hozzá szóllanak, és azokban mi jó? ’s mi rossz? köz akarattal meg-határozzák; ezt az egymásnak adott szabadságot pedig, darab ideig a’ Társaságon kivűl való Írókra ki nem terjesztik, valameddig magok magokat a’ lehetségig nem tökéletesítik, és minden Írásbéli nehézségen által nem esnek.
Második alkalmatlanság a’ mostani Társaságokban az, hogy még eddig nagyobb részént minden bizonyos Fundus, ’s minden jól-tévő nélkűl, magok’ kőltségén’ dolgoznak: ’s ha magoknak talám semmi nyereséget nem várnak-is, kénteleníttetnek Írásaikat Könyv-nyomtatók’ nyereségére ki-adni; a’ kik a’ mint nyilvánságos nyereség nélkűl a’ nyomtatott darabokat nem adják, úgy a’ köz nép-is meg nem-szerzi ’s nem-is szerezheti a’ Magyar könyveket. – És így ollyan Társaságról kellene gondolkodni, a’ mellynek lenne annyi Fundusa magának, hogy a’ meg-írt, ’s jól meg-rostált hasznos könyveket maga kára ’s vesztesége nélkűl ki-nyomtattathatná, és azokat tsak annyi áronn adhatná, a’ mennyiben kerűlt ki-nyomtatások: mert tudni való, hogy a’ mit most a’ könyv-áros 20 krajtzáron’ ád, adhatná azt 5 krajtzáron’, ha nyereséget nem várna, és így a’ leg-szegényebb ember-is szerezhetne magának könyveket, és pedig jó könyveket. – El-távozván tehát már a’ fent említett
* emlírett Sajtóhiba, em.
Secretariusokról való gondolattól (mivel abban is vagynak némelly akadályok) leg-hasznosabb vólna az, ha Országunknak gazdagabb Nagyjai, ’s rész szerént azok magok-is a’ kik az írásban-is Társak lenni alkalmatosak, ne sajnálnák esztendőnként reá szánni bizonyos, és előre magok’ ajánlásával meg-határozott kőltségeket, hogy valamelly öszve-szedett summa pénzzel gazdagodjon a’ Magyar
Literatúra: és azt minden Jól-tévő, nem külön-külön valamelly könyvnek ki-nyomatására, mellyet vagy a’ mellynek Íróját tsak maga kedvell, fordítaná; hanem adná a’ Társaság’ kezébe; a’ Társaság pedig rendelne külön számtartót; külön ollyant a’ ki a’ nyomtatásra vígyázzon; külön a’ ki a’ ki-nyomatott könyvek’ el-adásáról gondoskodjon: választana Könyv-nyomtató műhelyt addig-is, míg a’ pénz lassan lassan annyira nevekedne, hogy maga a’ Társaság
Typographiát állíttathatna-fel;
* állíthathatna-fel Sajtóhiba, em.
melly öt-hat esztendő alatt annyit gyümőltsözne, hogy még némelly Társaknak esztendőnként ajándék, és jutalom-is kerűlne belőle. – Példának okáért, ha tehetősebb Uraságok’ ajándékozásából egy esztendőre öszve gyűlne ezer forint, ’s a’ Társaság a’ maga munkáit nyomtattatná egész ezer forintig, ne adná azokat drágábban, hanem tsak a’ mibe kerültek (mert egy árkus, ha sok a’ nyomtatván, alig kerűl fél pénzben, és így 20 árkus, mint egy öt, hat krajtzárban) már második esztendőben kétszerte nagyobb lenne a’
Fundus; vissza jönne a’ könyv-nyomtatás’ ára, és ugyan azon Jól-tévők, a’ magok ajánlotta summájokat akkor-is be adnák a’ Társaságnak. De – a’ mint a’ folyamatból látni való, erre szükséges vólna, hogy minden Uraság, maga’ neve’ alá-írásával kötelezné magát bizonyos summáig, mellyet esztendőnként adni-fog ki rendelt időben a’ Társaság’ számára: és vagy esztendőket határozna-meg, mellyeknek el-tőlttéig mindenkor annyival segíti e’ szándékot, vagy ha valami előre el-nem-látható okból történhetne, hogy ajánlását meg-bánná (mivel az ajándékot törvényes adóssággá tenni nem akarnánk) jókor, az esztendőnek végezete előtt adná tudtára a’ Társaságnak, hogy tovább a’ segítséget folytatni nem kívánja.
Kettő hát az, a’ mi nélkűl ez a’ Társaság el-nem-lehet; úgy-mint az alkalmatos Irók, és a’ tehetős jól-tévők. – Írókat a’ kik idejeket ’s munkájokat nem sajnálják, tudom, hogy eleget találunk, Bétsben, Posonyban, Győrben, Pétsett, Pesten, Kassán, Szathmárom, és Erdélyben ’s másutt: de a’ kikről előre-is felelhetek, készen lésznek e’ jó munkára, Kazinczy, Péczely, Kováts Ferentz és én, ’s mások-is számosan, a’ kik tehetőssek mind írni, mind Társaik munkájihoz hozzá szóllani, mihelyt ezen túdósítást, és a’ jól-tévők neveiket látni fogják.
A’ Jól-tévők pedig kik lesznek? mind addig nem tudhatjuk, míg magok’ ajánlását írásban nem látjuk, ’s azt a’ kívánt egygyet-értéseket nem tapasztaljuk, hogy magok öszve jővén egy valóságos Társaság formában, ki-nem-válogatják mind az Író személlyeket, mind a’ számtartóságra, nyomtattatásra, ’s más hasonló hívatalokra ki-rendeltetendőket: sőt (vajha úgy lenne) e’ szándékot nem sokára ajánlani fogják a’ Királynak is, ’s minden erővel elő-mozdítani igyekeznek.
A’ Magyar Nyelv’ tsinosítását, és így, a’ most le-írt Társaságnak fel-állását, nem szükség ugyan erősítő okokkal javallanom, mert azt el-múlhatatlannak tartja minden, a’ ki több valamivel három esztendősnél, és szeret helyesen gondolkodni: mert tudni való az, mennyire nemesíti a’ Nemzetet, ’s mennyire nemesítheti a’ szabad Magyar Nemzetet-is a’ maga’ nyelvének tökéletessé tétele: tsak a’ dolognak módját kell tehát azok’ eleibe terjesztenem, a’ kiknek illik, ’s ítéletek alá botsátanom; ha hasznos lessz-e így, és illyen Társaságot állítani-fel a’ nyelv’ mívelésre? ’s jobb lessz-e így kezdeni, mint másképpen. Mert
Tudni való, hogy némellyek a’ Grammatikán’ ’s Dictionariumon akarják kezdeni a’ nyelv-mívelést, mások ismét azon, hogy minden új könyvet, már azt akarki írta legyen recenseáljanak. És ez magában mindenik jó. – De mind addig korán van, valamíg az itt le-írt Társaság fel-nem áll: mert egy-két Ember’ Grammaticájának Régulájit, Dictionariumának szavait ’s szó-jelentéseit ezernyi ezeren-is lesznek, a’ kik be-nem-veszik, ki gyülőlségből, ki maga külömböztetéséből: de ha egy jó lábra állíttatott Társaság, elébb öt-hat esztendeig tsak a’ maga’ Tagjai által dolgozik, és azt szakadatlanúl folytatja tsupa könyv-írással ’s fordításokkal – a’ Társak’ munkájit, és tsupán tsak azokét esztendőben egyszer kétszer közönséges Gyűlésben meg-vi’sgálja, az Írásnak ’s szóllásnak módjában úgy egygyet ért, hogy egygyik a’ másiktól ne külömbözzön, azután lassan lassan a’ Társaságon kivűl lévő magános Írókat-is eszre-vehetetlenűl magához szívja, ’s utóbb a’ Hazától-is, arra, hogy ő valóságos Túdós Társaság legyen, ’s a’ maga valóságában fenn állhasson, engedelmet, és koszorút nyer, akkor írhat osztán Grammatikát ’s Dictionariumot, akkor ereszkedhetik-ki akar-ki munkájinak-is rostálására, akkor tsinálhat a’ nyelvnek ollyan állandó Törvényt, mellyhez tartsa magát idővel a’ maradék-is, akkor teheti nyelvét, ’s magát a’ Nemzetet-is, a’ szomszéd Nemzetek előtt, nem tsak szabad vólttáról, nem tsak Nemes indúlatiról, nem tsak hadi virtusiról, hanem tudománnyáról-is isméretessé; akkor teheti azt, hogy ne szorúljon idegen Nemzetek’ elméjére – hanem adhat a’ Francznak, Németnek, sőt Ánglusnak-is fordítni való munkákat.
Sok vólna még, a’ mit e’ Társaság’ dolgáról szükség vólna előre, ’s tsak ugyan szükség-is lészen nem sokára meg-határozni: de tsak ugyan, a’ mikenn most ez országos Gyűlés alkalmatosságával leg-könnyebb vólna által esni, ezek
1. Fel-jegyzeni neveiket a’ Jól-tévőknek, és az ajánlott segítségnek mind summáját, mind idejét, mind azt-is, hogy a’ Jól-tévők közűl kik kívánják nem tsak pénzzel, hanem könyv-írással-is segíteni a’ Társaságot?
2. Ki-nevezni a’ Könyv-író Túdósokat; és egyszer’smind a’ pénz-gondviselő, nyomttatásra, és el-adásra vígyázó személlyeket.
3. Könyv-nyomtatót választani, a’ ki a’ közre botsátandó Könyvek’ ki-adására mindenkor kész és elégséges legyen.
4. Meg-határozni a’ Helyet, vagy Helyeket, a’ hol esztendőnként a’ Társok öszve gyűljenek, egymás’ munkájinak vi’sgálására. Sőt ha úgy tetszik
5. Fel-tenni előre azt-is, miről írjanak? mit fordítsanak.
*** *** ***
Magyar! most derűl – most hasad a’ Szabadság’ hajnala,
Most készűl az szabad lenni, ki mindég nemes vala.
Hát miért késel azzal-is lenni ditsősségessé,
A’ mivel sok Nemtelen Nép tette magát Nemessé? –
Pallás Férjfitól született tábori őltözetben,
De a’ régiség Tudományt tisztelt ez képezetben.
Julius Országot tsinált, ’s Császárt emelt Rómában,
Példa nélkűl való Vitéz vólt maga Hazájában,
Még-is néki Márssén kivűl más ditsősség-is kellett
Könyvet írt, eget ’s tsillagot vi’sgált a’ fegyver mellett.
Márs és Apolló egymással semmit sem ellenkeznek –
Szép az, ha kit Vitéznek-is, Túdósnak-is neveznek,
Hunyadi az, kit a’ fegyver majd leg-híresebbé tett,
De hát, hogy Mátyás szerette a’ tudományt, mit vétett?
Sőt Údvara’ ditsősségét ollyan nagyra emelte,
Hogy hírét még az ellenség, ’s az Irígy-is nevelte. –
Ébredj hát Magyar! élj azzal a’ mit az Isten adott,
Hogy ne tsak úgy nézzen sok Pór téged’ mint fene-vadot,
Hogy ne úgy nézzen, mint a’ ki tsak fegyvert tudsz forgatni,
Vagy mint kinek tehetségét sok jóra fordíthatni;
Hanem mutasd-meg, hogy a’ Te Nemes Vér-keverésed
Sok nemesűl nőtt Nemzetnek semmit-sem engedésed
Nem tsak tudna Tudós lenni, de Túdós-is valóba’ –
Olly lábon áll Tudományod ’s úgy vagyon indúlóba,
Hogy ha a’ magad’ nyelvével jobban meg-ismérkedhetsz,
A’ Tudományban a’ Francczal ’s Ánglussal vetélkedhetsz.
Kőlt Budán 29. Junii 1790.