Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

NB. Mikor én ezt a’ Levelet jó Barátomnak írtam, nem lehetett értelmemet az ő egész valóságában ki-fejeznem; hanem úgy festenem-le, hogy ő is, ki halálos betegségében sem tudott a’ Lélekről természet felett gondolkodni, el-ne-irtózzon az én vélekedésimtől: azért a’ jámbor olvasó ne gondolja hogy én tsak ennyit tartanék a’ Léleknek jövendö állapotjáról, mert ezzel tsak mást akartam meg-győzni: ’s úgy hiszem hogy Barátomat meg-is-gyöztem, és már most ö is én velem tart.

 NAGYON közel vóltál hát a’ halálhoz Barátom! – – – Én éppen ollyan állapotban vóltam ez előtt mint-egy harmadfél esztendővel, tsak hogy az én nyavalyám más nemű vólt, és én nem fantazéroztam, de a’ szörnyű fájdalom miatt alig is gondolkodhattam. – Senki sem hitte hogy meg-éljek; nyavalyám tsak harmadfél napig tartott, de kivált az utólsó fél nap egész esztendő vólt. – Őt perczentés alatt egésszen helyre jöttem, ’s akkor vettem észre, hogy nagyon jó lett vólna akkor meg-halnom – mert a’ lelkem nagyon jó állapotban vólt – mivel én azt hittem, a’ mit most is hiszek, hogy holtom után lelkemnek boldogsága nagyobb részínt abban fog állani, ha el-hitetheti magával, hogy ő jó, és a’ betsűletes Lelkek közűl való vólt: úgy vélekedtem, hogy ez az a’ számadás, mellyet neked is fantáziáidban meg-kellett tenned Isten előtt. – Tudom én azt és hiszem, hogy az Isten kérdéseket nem fog-tenni lelkemnek, hogy ezt vagy amazt miért tselekedtem? hanem maga a’ természet bele tsepegtette Lelkembe a’ törvényeket, mellyeket az utólsó szorongattatásokban lévő Lélek magára alkalmaztat, és vagy fel oldja (absolválja) vagy vádolja magát: ’s el-válván osztán a’ testtől; mivel az érzékenységek által több több új ideákat nem szerezhet magának, meg-marad azok mellett a’ rémítő vagy gyönyörködtető (Inmaterialis ideák) testetlen képezetek mellett (értvén ezt tsak az ítéletről, vagy magáról való jól ítélésről) mellyeket képzett a’ halálkor. – Lehet, és úgy kell lenni, hogy ha van gradus a’ boldogságban, a’ boldog – és a’ boldogtalanságban a’ boldogtalan lelkek között: vagyon magában a’ bóldogságban is különkülön minden lélekre nézve. – Az Istennek érzése, a’ halhatatlanságból származott öröm, lassan lassan mind boldogabbá tehetik az ollyan lelket, a’ melly magát a’ meg oszlattatáskor jól fel-óldozta (absolválta) és a’ még meg-maradt kétségeket is lassanként oszlathatja: – és ellenkezőképpen, a’ melly Lélek magától rossz Sententiát kapott, azt mind jobban jobban gyötörheti: ’s maga a’ vádoló lelki isméret az akkor elő nem forgott ideákat is, az ész és reá-emlékezés által, (beneficio reflexionis & reminiscentiae) elő forgathatja: de tsak ugyan a’ leg-végső öszve-hasonlításnak, ’s itélet-tételnek leg-nagyobb az ereje.^* – Boldog lettel vólna hát Barátom te-is; mert lelked azzal az édes képzelődéssel vált vólna-el testedtől, hogy Te a’ Teremtőtől jó Sententiát kaptál, és azt éppen azért, mert Te a’ neked rendelt kalaúzt el-nem-hagytad. Tökéletes absolutio ez a’ melly minden bűneid alól fel-szabadít; hogy akarmi gonosz tetteidet hozta vólna is vissza a’ lelkednél minden bizonnyal meg maradando reá emlékezés (reminiscentía) meg gyözné azokat az az édességes esméret és el-hitetödés, hogy te fel-vagy oldva, absolvaltattal: mert már ez a’ Te édes álmadozásod; (ha akkor egyszerre meg-szűntek vólna teste érzéseid és azok semmi új ideakra alkalmatosságot nem adtak vólna) mind örökké meg-maradott vólna: mind örökké tsak képzetted vólna, hogy a’ tégedet fel-óldozó Teremtő előtt állassz; és éhez a’ mint-egy örökös álmadozássá vált képzelődéshez semmi egyéb nem ragadhatott vólna, hanem némelly ugyan azon nemü (homogenea) ideáknak kedveltető öszve-rakása példának okáért: be bóldog vóltám hát én hogy ezt hittem – hogy a’ természet’ törvényét, Isten, magam, és felebarátom eránt meg-tartottam – ’s más hasonlók. – Én így gondolkodom kedves barátom! de még ennek is sok híjja van és ezer akadálya: hanem

Csak ugyan lehetne a’ Te Lelked bóldog hóltod után, ha másképpen hinnél is mint most hiszel. Sőt ha valósággal testetlen talál lenni a’ lélek, és így ha test nélkűl, ’s érzékenységek nélkűl, lészen a’ halál után is képzése magáról, és képzések ismerete adperceptiója: akkor el-fogod magadat szégyenleni, hogy tsak kova, vagy aczél tűz formának vélted lételedet, ’s azomban most érzed, hogy különös személlyes valóság vagy, és így kissebb lészen a’ Te boldogságod mint az enyim, mert nékem tsak az a’ ditsekedés is, hogy jól gondolkodtam Lelkemről még eletemben; sokat fog adni boldogságom tellyességéhez. – Fel tévén pedig hogy úgy lessz a’ dolog a’ mint Te gondolod, hogy a’ Test a’ maga inertiájában érzéketlen marad, a’ Lélek pedig ad Oceanum Spirtiuum, a’ testetlenségek özönébe vissza megy: és így más munkákra rendeltetvén nem ügyel semmit az elébbeni valóságára, és őtet az ő vólt létele ’s mitsodás létele semmit sem illeti, adficiálja; úgy az én lelkem, noha most másképpen hisz, mostani hitelének semmi kárát sem fogja vallani, ’s boldogsága nem kissebbedik, – és igy sokkal bátorságosabb azt hinni, a’ mit én hiszek, mint a’ mit Te. Szégyenleném azomban nagyon, ’s nem is férne hozzá az illyen Méltóságos – valaminek – vélt lelkem’ nemességéhez, hogy én azért higyjem ezt vagy amazt, azért tiszteljem^* a’ Teremtőt, azért szeressem ember társaimat, mert a’ jó lelkeknek jutalom, pompás fenyesség ígértetik, a’ rosszaknak pedig örök gyötrelem ’s bóldogtalanság. Bent van az Istenben minden jutalom’ ’s büntetés’ ígérése nélkűl, az a’ kepzelhetetlen Felséggel öszve köttetett végetlen jóság; melly el-hiteti Lelkemmel, hogy egy okos, és szabadsággal fel-ruházott Teremtéshez, természettel, és minden írott törvény-beli kötelezés nélkűl nagyon illendő dolog, hogy a’ maga Teremtőjét ismerni igyekezzen, és azt imádja: a’ melly Lélekben pedig ez meg vagyon; a’ melly Lélek ennek a’ következésnek igazságáról meg-győzettethetik, annyira mehet már az minden relevatio nélkűl az Istenről, ’s a’ Léleknek következendő állapotjáról való Tudományban, hogy tsak a’ némelly faragatlanabb tudományú egyűgyüknek, a’ harmadik égben finom^* aranyból épűlt, élet’ fája gyümőltsével, ’s az életre buzgó vizekkel bővös paraditsomjokról való testes képzelődéseiket hányja-ki; többire a’ Keresztyénektől^* (az okosoktól értem) keveset fog-külömbözni. – Különösen

A’ melly három Punctumokat a’ Léleknek származásáról, ’s utóbbí állapotjáról írsz, nagyon homályosak, ’s rész szerént egy-mással ellenkeznek. Első Punctumod a’ Lelket úgy mutatja, mint valami ollyast, a’ mi nem Personale, nem személlyes valóság: mert ha az atzélnak a’ kovához ütéséből származott tűz a’ Lélek, úgy neki tsupa erőnek, vagy tehetségnek kell lenni: – ne tsudáld a’ mit mondok, mert testből Lélek, materiából Spiritus nem származhatik; és igy ha Lélek az, a’ mi abból az öszve ütésből szarmazék, és még is nem matéria: tehát neki tsak tsupa erőnek, vagy tehetségnek kell lenni: két utólsó Punctumod pedig azt mutatja, hogy a’ test is, a’ Lélek is, valami egy-mástól meg-külömböztetett valóság, és nem tsupa tehetség. Meg-vallom azt én is, és az életnek egyik tökéletlenségét abban állítom lenni, hogy nem tudom, mi vagyok? Embernek nevezem magamat, és^* azt mondom, hogy testből és Lélekből állok; azomban sem testemet sem lelkemet nem ismerem. De ez a’ vallás-tétel egyszersmind azt teszi fel, ’s magával hozza, hogy lehet valami ollyan valóság, a’ mit a’ testnél is kevesebbé ismerhetek. – A’ minek részei nintsenek, még is egész, – a’ mit semmi érzékenységem nem tapasztalhat, még is van: – lehet mondom; mert a’ testet látom és érzem, ’s még sem tudom mitsoda? – azomban ha gondolatommal fel-megyek egész az Istensegig, – hozzá kell tennem, hogy nem tsak lehet ollyan testetlen valóság, hanem van is.^* – A’ föld fordúl a’ nap körűl, vagy akar a’ nap a’ főld körűl, fordúlnak a’ természeti és bujdosó tsillagok; vagy ha a’ természetiek nem fordúlnak, megint a’ mi Főldünknek kell új fordúlatjának lenni: és ez mind bizonyos, ’s által alig látható törvényeken megyen? – mi tsinálja ezt? – azt mondod: maga a’ dolgok’ természete. – De azt kérdem: van-e hát annak a’ természetnek esze, vagy valamelly elmebéli tehetsége, az erő mellett; mert ha van, az lessz az Isten: ha nints; más különös hatalmasságnak lell lenni, a’ melly törvényt szabott nekik ’s ki tsinálta, hogy a’ napnak ennyi vagy amannyi messziségre vonó vagy tartóztató ereje legyen (vis attractiva & repulsiva, centripeta, & centrifuga.) Minden test, más testhez vonattatik, egyik a’ másik felé sijet; és igy ha tsak ez az egy erő vólna a’ testekben, ’s más nem: minden égi testek egy-másra rohannának, ’s lenne belőlök egy ki gondolhatatlan valami (a’ mi még valaha meg-is lehet,) hogy hát öszve ne omoljanak; a’ Teremtő külömböző messziségékre helyheztetvén öket, a’ kissebbeket mint-egy el-hajtotta kezéből, ’s annak a’ hajitásnak erejével már, a’ Föld (tellus nostra) egyenes lineán szaladna ez véghetetlen üregben mind örökké; de azomban a’ napnak vonszó ereje tartóztatván ezen futásában, és magafelé húzván, kéntelen vele a’ főld, hogy a’ maga egyenes útját mellyen el-hajíttatott, meg-görbíttse, ’s így forog osztán a’ nap körűl. ’S hát mitsoda az? a’ mi ezt tsinálja: – ha az az erő, a’ mit mi Természetnek nevezünk; annak nagyon okos erőnek kell lenni, hogy ollyan messzeségekre rakta ’s hajigálta-el egymástól ezeket a’ testeket, hogy mikor a’ hóld hasonló erő miatt a’ Főldet kerűli, mint a’ Föld a’ Napot, a’ napnak vonszó ereje meg-ne tudja gátolni, ’s akadályoztatni a’ hóldnak a’ Főld körűl való kerűletét. – Lehet-e az test, a’ mi ezt tselekszi? materia-e az? vagy tsupa erő és úgy nevezett tehetség-e? – Oh nem! értelmes valóságnak, de egyszersmind testetlen hatalmasságnak kell annak lenni – Teremtőnek – Istennek. – – Nem tsak lehet tehát Lélek, hanem kell is lenni: ha van Isteni Lélek, miért ne lehetne emberi Lélek is; és miért ne lehetne az valami a’ testtől meg-külömböztetett valóság; a’ mi most úgy öszve van kötve a’ testtel, hogy mi képzelődésinkel el-választani nem tudjuk. De menjünk odébb.

A’ testből semmi sem vész-el – a’ lélekből sem, – ez mindenik igaz.^* – De hová lessz hát a’ test? ’s hova lessz a’ Lélek? az a’ kérdés. Semmit sem vétkezném^* vele, ha azt mondanám hogy nem tudom: de mivel a’ mint Keresztyének hisszük, a’ Teremtő tudtunkra adta hogy hová lessz: kell tudnunk ha nem hiszük is, vagy (gyengébben) ha meg-nem-foghatjuk is. Tudom azt, hogy a’ Lélek az Isten’ kezéből jött-ki, és így az akkor rossz nem lehetett, hanem bizonyos tekintetben Isteni eredető: miért vagynak hát az emberben – a’ ma született Gyermekben is vétkes indúlatok? mivel veled értelmes emberrel van dolgom, ide merem írni a’ mit hiszek: a’ Lélek mivel részetlen, el-tért a’ mi leg-első Atyánkban, milliomszor milliom Lélek is, mert benne lehetett úgy, hogy helyet nem foglalt. – Azt tartják a’ természet’ visgálok, hogy a’ testeknek leg-kissebb^* eredeti valósági is (ultima elementa corporum) ha nem testetlenek is, de tsak ugyan részre oszthatatlanok, indivisibilia: és így benne lehetett az első emberben, minden e’ világon élt és élendő emberek’ testeiknek elementuma is: könnyen el-gondolhatod már a’ származást, és azt, hogy meg-vólt vesztegetve már az első emberben minden Lélek, ’s minden test: látod-e? hogy én könnyen meg-foghatom, érthetem az eredendő bűnt. – Már – le-szakasztok egy makkot; látok benne – a’ magvában, – egy kis fátskának képit, melly idővel nagyra nő – meg-kell annak a’ kis fátskának pitzíny magvában lenni az Onoka élőfának is (in suo elemento) és így tovább végetlenűl. – És így már azt képzelem, ’s meg foghatom: hogy mi nem tsak úgy mint testek, hanem úgy is mint eleven teremtések származhattunk a’ mi Atyáinktól. – Eleven teremtéseket mondok (még nem megyek a’ Léleknek valóságos essentiájára) mert az élő fában, meg-vagyon az ő tőle származandó fiú élő fának^* eleven valósága, mellyről idővel el-hisszük hogy él; habet vitam vegetativam. Az ember magvában is meg-vagyon a’ Fiú embernek^* eleven valósága. Most megyek már a’ Lélekre; de itt reá kell szorúlnom a’ Leibnicz’ borítékjára, vagy ha arra nem-is; azt kell gondolnom: hogy a’ testek’ leg kissebb eredeti valóságához hozzá vagynak kaptsolva az emberi Lelkek, és a’ nemzés alkalmatosságával el-választatnak az embertől, ’s új ember lessz belőlök, és más ember: mikor osztán a’ táplálás által a’ test annyíra megy, hogy a’ mozdúlással érzö lételét nyílvan valóvá teheti, akkor azt mondjuk, hogy élő ember: ’s tsak az a’ külömbségünk a’ fától, hogy a’ fát a’ maga’ lelke (mert annak is van a’ maga neméhez illendő és alatsonyabb rendő testetlen lelke) tsak elevenné teszi: de az én lelkemnek több tehetségei ’s nemesebb valósága lévén elevenit is, gondolkodik is – noha arra sem mernék meg esküdni, hogy a’ fa is bizonyos szoros értelemben ne gondolkodhatna: ki tudja? hát ha ő is érzi mikor le-vágják. – Mikor el-fárad a’ test, – alkalmatlanná lessz arra hogy a’ lélek eleveníttse: – meg-halunk: a’ lélek el-megy, és tudom hogy el-nem-vész; de jön-e vissza többé a’ testbe vagy nem: azt már Te úgy higyd a’ mint akarod, és úgy hiszem én is. – Ha az életben úgy be szoríttattatott a’ testbe a’ Lélek, hogy abból tsak lépésnyire is ki nem mehetett; benne maradhat ha neki tettzik a’ halál után is, és ott a’ testetlen ideákkal eleget dolgozhatik: ’s mikor osztán a’ testnek részei, az ő régi valóságjokra mellyekből lettek, vissza mennek (particulae adscititae) tsupán tsak az marad emberi testnek, az a’ leg kissebb eredeti valóság, mellyet az Atyámtól vettem; ’s a’ mellett maradván a’ Lélek, ugyan azt valamelly tölünk el rejtetett titkos erővel megínt meg-elevenítheti, gombolyagjából ki fejtheti: Ne! itt van a’ fel-támadás. De ha ez így meg-lehet; meg-lehet az is: hogy el-repűl a’ Halál után a’ Lélek a’ maga ki-rendelt helyére: és annak idejében vissza megy a’ testbe: még pedig mivel ez az állítás minden Lelkeket egy-forma idejükké tészen, és minden testeknek elementumát is ugyan azon egy időben teremtetteknek lenni tartja; könnyen meg-egyezhet abban is, hogy a’ fel-támadása is minden testnek ugyan azon egy időben lészen; el-telvén a’ testek’ változásinak, és az ő leg-első valóságokra leendő vissza meneteleknek a’ Teremtőtől meg-határozott Periodussa. Rövid szóval tehát ez az én értelmem: Minden emberi testnek, a’ mint minden Léleknek is, már az akar testes lélek akar testetlen Spiritus legyen, eredete, törzsöke, nemző Attya, kút feje vólt a’ leg-első ember; mert akarmennyire fel-visszük az embernek eredetét, valaha tsak kellett egynek elsőnek lenni, – a’ Lélek meg-marad a’ maga valóságában, és a’ mint a’ test’ érző szerszámi alkalmatosak vagy alkalmatlanok, úgy dolgozik a’ testben: – a’ testnek leg-kissebb eredeti valósaga is, ultima elementa meg-maradnak, de ez azokhoz ragadt, ’s nőtt részetskék el-repűlnek, és a’ halálig egymást fel-váltogatva nőnek és fogynak, a’ Halál után pedig kiki a’ maga elébbi valóságára vissza-megy, meg maradván a’ valoságos én-nek ultimum elementuma természeti eredeti valósága, mind a’ maga állatjában, mind abban a’ tehetősségben, hogy valaha ki telvén az idő fordúlat (transacta periodo) alkalmatos legyen a’ lélek által leendő eleveníttetésre, már a’ Lélek akar mindig vele maradjon, akar a’ közönséges fel-támadáskor újjolag hozzá kaptsoltasson. Mond-meg már kedves Barátom! ki a’ Halál’ torkábúl való ki szabadulásodkor is olly szabad gondolkodású lélekkel bírtál, ha ellenkezik-e ez az én állításom azzal a’ Kalaúzzal? mellyet belém adott a’ Teremtő? nem jobb-e ez a’ Te állításodnál? – a’ Léleknek a’ testetlenségek tengerébe vissza menni (ad Oceanum Spirituum) ’s ismét munkára rendeltetni, ollyan nehezen meg-fogható gondolat, melly maga arra kénszerít engemet, hogy ezt higyjem a’ mit le-írtam, mivel ezt könnyebben képzelhetem. Azomban én sem tuszkolom reád a’ magam értelmét – ’s egyszersmind, ha a’ magadéban jobban meg-világosítassz, és az enyimben nehézségeket fogsz ki tenni, nagyon örömest el-fogadom, mert még az enyimnek sok híjja van. – –