(mellyet a’ millyen érzékenyűl
*
érzékenyű Sajtóhiba, em.
érzett egy Ifjú Asszony, úgy van le-írva)
Menny, főld, tenger! sírjatok,
Mert én nem húllathatok
Elegendő könyveket –
Vagy adjatok szemeket,
Görgessenek képemen
Sírjanak keservemen.
Kies hegyek! térségek!
Vőlgyek és erdőségek!
Kik sok komor szíveket
És gondokkal tőltteket
Vígasztaltok; ezeket
El-hagyván, sirassatok
Engemet Ti magatok.
Ha keserves kínjaim’
Én árnyékos halmaim!
Tsak egyedűl magatok
Okoztátok, hagyjatok
Azzal a’ kit siratok
Gyászom’ hóltig viselni,
Szívem’ gonddal terhelni.
Sőt könyvekkel könyvemet
Tóldjátok, és engemet
A’ gyönyörűségektől
’S a’ hajdan zőldségtektől
Fel-gerjedt jó kedvektől
Örökre el-rejtsetek
Tőlök számkivessetek.
Homálly száljon, és vele
A’ Halál’ szem-fedele
Könyvvel buzgó szememre,
Hogy, ha vídám képemre
Tekíntenek vesztemre
Kik vígnak ismértenek
Jobban ne gyötörjenek.
Mi haszna életemnek?
Ha gyönyörűségemnek
El-múltta sírba temet
És hólttá tesz engemet:
Kisztessem-e szívemet
Ismét az elébbeni
Örömöket érzeni?
Nem: hanem más bérczeken,
Kietlen térségekenn
Ha búvó helyt lelhetek
’S remetévé lehetek;
Kínomból építgetek
Tömlötzöt örömömnek
És koporsót testemnek.
A’ nap-keleti szelet,
(Ha repűl fejem felett)
Társnak meg-tartóztatom,
Hogy míg sorsom’ siratom
Segíttse gondolatom’
Sebes szárnyann sijetni
Bánatom’ kettőztetni.
Vigye hírűl mindennek
A’ kik engem’ kérdenek,
Hogy nem bírván ezeket
Az ezer keserveket
Találtam egy rejteket
Mellybe meg-emésztetett
Szívem, el-temettetett.
’S taníttson mindeneket
A’ kik az örömöket
Mint a’ vadat kergetik,
Hogy mihelyt meg-sértetik
Ez vad melly kergettetik
Fene vaddá változik,
’S ellenek hadakozik.