Nota: Kortsmárosné kápolnája a’ pintze.
(Gellért Pántlikáját Magyarra fordítva írásban egy Barátom meg-kűldvén hozzám; hogy nézzem által; én a’ Játékot, annak Szakasszai’ és változási’ rendje szerént ez énekbe foglaltam.)
Fillis’ kezét valami meg-sértette,
Az fájt neki mikor Montánt féltette
Még-is ha Montánt keresik azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja?
Mi gondja? – mi gondja?
Fillis egy pántlikát adot Montánnak
A’ meg el-ajándékozta más Lyánnak,
Nem híjjába, ha kérdezik azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja?
Mi gondja? mi gondja?
Fillis, fejét Anyja előtt fájlalja,
Azért fáj, hogy hajladozott, azt vallja,
Ha az Anyja gyanakodik, azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja?
Mi gondja? mi gondja?
Fillis könnyen pírúl Montán’ nevére,
Az Öttse-is rá vallott szerelmére,
Látd-e? még-is, a’ tsintalan azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja?
Mi gondja? – –
Fillis örűl ha Montán’ sípját hallja,
’S hogy a’ hangra ő az Ekhó, azt vallja,
Még-is ő nem barátnéja, ’s azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja? – –
Fillis meg-vallja, hogy Montánt szerette,
De az őtet a’ hitetlen, rá szedte;
Nem tsuda hát ha szegényke azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja? – –
Fillis meg-vallja, hogy meg-is tsókolta,
A’ czivódást-is édesnek gondolta;
Hogy lehet hát, hogy ő még-is azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja? – –
Fillist Montán mivel szégyenbe hozta,
Pántlikáját, szerelmét, meg-átkozta:
Innen van, hogy ha kérdezik, azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja? – –
Fillis egy szép rígót adott Montánnak,
Mellyet nem rég’ Mirtil el-tsent magának,
Ezt, ha talám látja Fillis, nem mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra mi gondja? – –
Fillis fut, ’s Montánt látni sem kívánja,
Haragszik, hogy tettét Montán nem bánja:
Még ma bizony esküvéssél-is mondja:
Hogy ő néki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis elő kéri az ajándékot;
Értte fut Montán, értvén a’ szándékot.
De ő ugyan, míg nem látja azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis sárgúl; hogy a’ Montán’ Barátja’
Keze között a’ rígóját meg-látja;
Haragszik, hogy Montán adta ’s azt mondja:
Hogy már neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis mikor a’ rigót meg-folytotta,
Mirtil hogy tsak úgy tsente, meg-vallotta;
Bánja Fillis, de még-is tsak azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis tettét Montán ugyan sajnálja,
De kedvesebb neki Fillisse’ szája.
Itt a’ pántlika! – Talám
* A T t-ből jav.
már nem mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis, maga Cloënál meg-visgálta,
’S a’ Pántlikát nem övének találta:
Bánja tettét – ’s soha többé nem mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis noha szeretője meg-hozta,
Már a’ peres pántlikát meg-átkozta:
De azt ugyan soha többé nem mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra nints gondja. – –
Fillis a’ pert tsókkal félbe szakasztja,
Mirtilt, Dórist nevetésre fakasztja;
Nem mondja már – sőt ellenben azt mondja:
Hogy ő neki a’ Pásztorra van gondja.
Van gondja – van gondja.
Fillis ha játsznak ’s zálogot kívánnak,
Azt mondja: hogy örömest ád Montánnak:
Látszik, akar mondja, akar ne mondja,
Hogy van reá, van, még pedig nagy gondja
Nagy gondja, Nagy gondja.
Fillis! a’ kik szeretgélnek, mit tesznek?
Mit? – hol meg-békélnek, hol öszve vesznek;
Féltik egymást, ’s Fillis igazán mondja:
Hogy Montánra nagy Fillisnek a’ gondja.
A’ gondja, a’ gondja.
Éppen ezen végzi a’ Magyar Fordító-is a’ játékot. – Kár hogy a’ Fillis, Montán, Mirtil, Doris, Cloë, neveket Magyar nevekre nem tserélte: mellyeket kedvéért én-is meg-tartottam.