HUN–REN–DE
Klasszikus Magyar Irodalmi
Textológiai Kutatócsoport

MTA BTK Lendület
Nyugat-magyarországi irodalom Kutatócsoport

Pálóczi Horváth Ádám művei
Elektronikus kritikai kiadás

VIII. A’ szerentse ellen panaszolkodó Ének
Magyar Verbung.

Agyarkodik és köszörűl
Párt-ütő kaszát rám
A’ szerentse, tapsol örűl
Mint-ha én nem látnám
Hogy kerekét addig-addig emelgeti
Míg tengelyéből ki-veti,
Mikor nem-is várnám.
Valamennyit kedveskedik
Czifra hírrel, névvel,
Fáradt fejem terhesedik
Száz annyi teréhvel;
A’ mellyekkel ha szememet be-kötheti
Szédűlt fejemet le-veti
Forgó kerekével.
Részel elég barátokba
A’ kik szemben szépek,
De mihelyt barátságokba
Méllyebben be-lépek;
Csak azt látom, mindeniknek a’ szívében,
Hogy a’ szerentse kezében
Madár-fogó lépek.
Ha sok ezer ketsegtetés
Mind szemembe tűnne
Bal sorsomon a’ nevetés
Soha meg-nem szűnne,
De meg-ismértette velem az átkozott,
Hogy nagyon el-hatalmazott
Ez a’ Világ’ bűne.
Addig ígér, addig szeret,
Míg van mit el-vinni,
’S mikor a’ szemembe nevet
Alig tudom hinni,
Hogy mosolygó tekíntete hitegetés
’S kéntelen lessz a’ nevetés
Után szívem ríni.
De ne gondolj vak szerentse
Engem’ olly vak váznak,
Hogy mind jónak nézzem, a’ mit
Jóra magyaráznak;
Áll-ortzádat tündér képedet ismerem
’S ollyannak nézni nem merem
A’ mint fel-ruháznak.
Utálom én fényességét
E’ kevélly világnak,
Tartom Lelkem’ tsendességét
Leg-főbb boldogságnak
Azt a’ hasznost, kedveltetőt, betsűletest,
Mint színes jót és tettetest
Nem tartom jóságnak.
Tessék másnak fent héjjazni
’S magas pólczon űlni,
Tessék a’ gyönyörűségnek
’S kintseknek örűlni,
Jobb nekem szegény sorsomban, fa házamban
Vídám magánosságomban
Vígan meg-vénűlni.1
Alium multis Gloria terris tradat, et omneis Fama per urbes garrula laudet – – me mea tellus lare secreto tutoque tegat; venit ad pigros cana senectus, humilique loco, sed certa sedet. Senec. Tragoed. [A tradat szó helyett tredat, az omneis helyett omnes, a laudet helyett laudat áll, jav.]