Trombita! réz dob! tárogató vagy tábori billegető síp
Hangzik az álom közbe, tsudálom – útra megyünk, hihető:
Útra bizony; tsak emeld szemedet, ébredj szerelembe merűlt szív
Most szabadíthatod-el nyakadat, melly illy kalodába kerűlt.
Bontsd-el azért már sátorodat, melly a’ szerelem mezején fel-
Vonva vagyon szép oszlopokon, de tsak töredékenyeken’
Ránts-ki szívedbe lövelt nyilait, vagy törd bele dárda darabját
Szárnyad’ az égig emelve mutasd-meg, rab vagy-e? nem vagy-e rab?
Melly gyönyörű Mars szép útazás ez? melly neked illy nehezedre
Láttatik esni; mert kötelekre vólt vala szokva kezed:
Majd, az arany színű drága szabadság, vasba raboskodó Lélek
Akkor örömbe merít-be ha szíved nyugodalomra lel, él.
Jer velem óh kőltött örömöt illy kedvire képzelő szív! ím!
A’ hajadon Diana kezét ki-nyújtva szerelmire hív!
Hagyd-el Idalia’ hegy’ tetejét, és ott kötözött koszorúdat
Rakd az Efezusi Templom előtt-le, ’s tűzbe temesd vele búd’.
(ez ugyan inkább hang-mértékre van írva; de ha az első és harmadik sorokból az utólsó szótagot el-hagyom; a’ mint esik szaggatva a’ musikában, meg-lessz imígy-amúgy a’ kádentzia-is.)