Jót vártam – De mit kellett
Ennél jobbat a’ rosszá lett
Színes jótól a’ jó helyett
Reménylenem? – méltán e’ lett Bűntetésem.
Mert míg ez lárva mellett
Tükröt kell vala tartanom,
Hogy végre szégyent vallanom
Ne keljen; a’ tőrt óldalamon addig késem;
Hogy egyszer a’ lép lábomra
Ragadt, a’ háló nyakamra
Tekerűle, ’s kárba dűle sok késésem,
Tündéres álnok világ!
Ki szép test mellett árnyékot
Arany láncz helyett vas békót
’S éppen ollyan ajándékot Mutogattál,
Mint régen, a’ boldogság’
Arany ideje helyébe
A’ Pandora pikszissébe
Az egész Világ’ kezébe Mérget adtál;
Vakok sokan észre venni,
Hogy vesztekre fognak lenni
Kik valóba már hálóba Csalogatják.
Mint kell hát meg-kötözött
Lelkem! vadászoddal bánni?
Kell-e rabságodat bánni?
’S e’ világnak szemre hányni Csalárdságát?
Nem – hanem a’ kín között
Búm’ felejtve vígan élek
Szabad madár lessz a’ Lélek,
Ha semmit sem gondol vélek Kik rabságát
Munkálódva többről aggnak
Mint a’ rab, ’s ha a’ haragnak
Nem szolgálja, meg-talája Szabadságát.
Ez lészen alkalmatos
Bűntetésed irígy elme!
Hogy sem mérgedtől félelme
Sem fullánkodtól sérelme Nints szívemnek.
Nem lessz már olly hathatós
Eb nyelvednek ugatása
Mérges torkod’ rám morgása,
Hogy a’ miatt változása Víg kedvemnek
Benned örömöt gerjesszen,
Engem’-meg búval epesszen
Indítója ’s gúnyolója Keservemnek.
Ám tessék tsalfa Lélek!
Borsot törni az óromba,
De ne várd óh goromba!
Hogy kövesse borsod’ nyomba Trüszkölésem
Lőjj, vágj, üss, de nem félek,
Nem lesz érted töredelmem,
Készen az én győzedelmem,
Mert meg-tompúlt mind félelmem, Mind érzésem
Távozz bosszú, távozz méreg!
’S tőled, Lelkem’ rágó féreg
Bútsút venni, boldog lenni, Mit-is késem?
(próbálja akarki, ha nem szint-ollyan nehéz-e illyent írni, mint ama’ szép Marsot: Árván sírván szívemet ’s a’ t.)