(a’ boldogúlt Pater Anyos Pál Marssa Nótájára)
Botsásd-el már óh fájdalom! – óh szörnyű fájdalom!
Útnak indúlt lábomat.
Jer velem kedves Angyalom! Én őrző Angyalom!
Könnyebbítsed útamat.
Sorsom azt nem hozza vele, Hogy ez útazásban
Komor felleges éjjele
Hajnalt találna másban,
Vagy örömöt egyéb Társban.
Kivel-is kezdjem útamat? – siralmas útamat?
Utra készűlésemet,
Nem lelnék hív barátomat – Igaz barátomat
Minden űldöz engemet.
Az Irígység minden szívet Lánczola magához,
Úgy hogy már nem lelek hívet Nem – nem lelek hívet;
Hív társot a’ társsához
Hív barátot barátjához.
Feniksként meg-emésztetett – ’s a’ meg-emésztetett
Szeretet, a’ tiszta tűz,
Feniksként fel-nem-éledett – vagy ha fel-éledett
Ritka igaz, ritka Szűz.
Ködök lettek ’s fergetegek a’ nap’ súgárából
Bagoly kőlt-ki boldog Egek! – Kőlt-ki boldog Egek;
Tán el-tserélt hamvából
’S gyilkos, az édes Anyából.
Nints hív szív, nints igaz Lélek – nints – nints igaz Lélek
Már bűn az áldozat-is,
Már mással közleni félek; már közleni félek
Egygyetlen egy szómat-is.
A’ magok szaván fogja-el Az ártatlanokat,
’S hát mért ne hagyja még ma-el, – Ne hagyja még ma-el
Lelkem e’ tsalárdokat
Életemet vadászókat.
Távozz hát boldogtalanság! – Óh boldogtalanság!
De távozz kevély sereg!
Már régen ez ártatlanság – Szelíd ártatlanság
Lábod alatt témfereg;
Vetettél lábomra békót, ’s rab szíjra kötöttél
Későn látom e’ szándékot – E’ tsalfa szándékot
Mellyel raboddá tettél
’S a’ jóért rosszal fizettél.