Valóság-e vagy tsak álom?
Vagy tsak képzelt félelem?
Hogy a’ kitől most el-válom
Nem lessz többé én velem:
Mert ha való, életemnek
El-fogytát-is várhatom,
Mikor hívemtől ’s Lelkemnek
Felétől meg-fosztatom.
A’ ki nélkűl nem lehettem,
A’ ki bírta szívemet,
A’ ki élt tsak én érettem,
Az hágy-e-el engemet?
Óh! nem – nem hágy az engem-el –
Nem hágy e’ gyötrelemben –
A’ ki egyedűl érdemel
Helyet az én szívemben.
Ki mint a’ test a’ Lélekkel,
Velem úgy meg-egygyezet;
’S engem’ hóltig hív kezekkel
Ölelni ígérkezett.
Hogy hagyna-az-el-engemet?
’S ha el-hágy, mit érdemel?
A’ kiért én életemet
Teszem-fel és vesztem-el.
Hol vetted hát félelmedet?
Lelkem’ képzelődése!
Meg-tsalt-e tehát Tégedet
Barátod’ készűlése?
Nem – mert megy – sőt én-is megyek –
De egygyütt mégy-e vele?
Nem – az ég, hogy árva legyek
Nekem más helyt rendele.
Ah! keserves el-szakadás!
Ah tündér bízodalom!
Hallatlan árván maradás!
Szív szaggató fájdalom!
’S hát! nem ő hágy-el engemet:
Ő tőle én megyek-el.
Én – és ez a’ mi engemet
Ollyan igen érdekel.
Szívem lessz-e hát hit-szegő
A’ ki végét szakassza
Egységünknek? kesereg ő
’S én reám van panassza. –
Ah! serkenj-fel játszi Lélek!
Illy álmadozásidból,
Semmit sem veszek-el vélek
Bánatod’ ’s kínjaidból.
Ne mentegesd Barátodat,
És ne vádold magadat,
Az ég bontja szállásodat
’S sijetteti útadat.
Ha Bírnék Polluks’ lelkével;
Kásztorom’ hív mellyébe
Adnám felét életemnek
Haláláért tserébe’
Ő-is ha pokolban vólna
Dolgom Pirithoussal,
Én érettem bátran szólna,
’S le-jönne Thezeussal.
De ellenkező végzések
Tiltják tehetségünket,
Hogy illy bíztos kísértések
Nagyíttsák hűségünket.
Csak ez marad hűségünknek
Meg-bizonyítására,
Hogy szerentsétlenségünknek
Kétszeres bosszújára:
Melly egy-mástól távoly vetett;
Szívünk olly egygyes légyen,
Hogy tsak öszve-nőtt ’s köttetett
Egy kettős szívet tégyen.
Búsítsd hát bár óh Fájdalom!
Búsítsd bádgyadt Lelkemet.
Bíztat én őrző Angyalom
’S így vígasztal engemet:
Ne sírj; mert kedves Barátod
Tőled bútsút nem vészen,
El-megy, de mikor nem látod,
Még százszor hívebb lészen;
Szíveinket sok gond járja
’S öszve repedezzenek
Két szemeink, könyvek’ árja’
Csatornáji legyenek.
De bús Lelked, bús Lelkemet
Édesen vígasztalja,
Ha hív szíved hív szívemet
Thezeusának vallja.
Polluksként ímé meg-osztom
Éltemet életeddel
Én szívemet neked adom,
Te azt szívedbe tedd-el.
Sem kelésem sem fekvésem
Nálad nélkűl nem lészen
Álmam és fel-ébredésem
Rabod lészen egészen,
Szomorú, de boldog szívem
Búját így édesgeti
Hogy szívedről azt hogy hívem
Ne legyen, nem hiheti.
Ebbe bízva el-botsátlak
Botsáss
* Bossáss Sajtóhiba, em.
Te-is engemet,
De zálogúl míg meg-látlak
Vidd-el veled szívemet.