(mellynek alább az énekek közt lett vólna helyje; de hogy a’ Hajnal az éjtszaka után mennyen, ide íratik.)
Jer! e’ napnak hajnalában!
Jer! – a’ napok-is mennek
Lelkem! ditső Templomában
A’ Hatalmas Istennek.
A’ Nap az ó Esztendőnek
Végezvén fordúlátját
Ditsőíti az Időnek
És az egeknek Atyját.
’S őltözvén hajnal-színekkel
Inneplő ruhájába’
Meg-áll reszkető térdekkel
Az Isten’ tornátzába’ –
Várja bőlts Teremtőjének
Újj parantsolatjait,
Hogy ez újj kerűletjének
Mint forgassa útjait.
Emeld-fel Lelkem! magadat
Te-is a’ magasságba
Csudáld hatalmas Uradat
Ama’ világosságba’
Kinek semmi setétséget
Nem szenved fényessége,
Nem tud változást sem véget,
Végetlen ditsőssége.
Képzelhetetlen karjainn
Nézi e’ mindenséget,
Függve tartja bőlts titkainn
A’ kezdetet ’s a’ véget.
Az időt szabad tetszése
Részekre osztogatja,
Az ő minden teremtése,
E’ Főldnek sok állatja,
Vígyáz tévedhetetlenűl
Kiki maga’ tárgyjára,
Sijetve megy szűnetlenűl
Ki-szabott határjára.
Lelkem’ Szent gondolatokkal
Jer a’ magas egekbe!
Jer az Istenhez – azokkal
Az égi seregekbe’ –
A’ végetlen Istenséget
Áldó sokaságokkal
’S annak ditsőssége végett
Teremtett állatokkal.
Oh! hallik énekléseknek
Örvendező zengése,
Hallik a’ bóldog Lelkeknek
Szent! Szent! Szent! éneklése.
A’ kik a’ halandóságot
Fellyűl múlván örűlnek,
Hogy érzik a’ bóldogságot,
És benne részesűlnek. –
Én Lelkem! mikor vetkezed-
Le halandó testedet?
Isten! mindenható kezed’
Ha rontja-el mivedet?
A’ ki tsak azért kívánja,
Hogy tovább itt élhessen,
Hogy mint kezed’ alkotmányja
Tégedet dítsérhessen.
Add tudtomra oh végetlen!
Azt a’ bóldog végemet;
A’ mikor ezt a’ testetlen
’S halhatatlan Lelkemet,
A’ vég-nélkűl örvendőknek
Iktatod seregébe
A’ hol a’ bóldog időknek
Bóldog esztendejébe’
Imádandó Istenemnek
Egy innepet szentelek
’S Istentől vett lételemnek
Igazán meg-felelek.